Nótás kedvű volt az apám...

Természetesen ebben a fejezetben is fontos szerep jut a Bp. Honvédnak és a Real Madridnak.

A történet még 1956-ban kezdődött, a nemzeti bajnokság első osztályát az októberi forradalom miatt nem fejezték be. A Honvédban az ősszel még szerepeltek a világklasszisok, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán, Bozsik József, Machos Ferenc, Tichy Lajos. Aligha gondolhatták volna a kispesti csapat drukkerei, hogy kínkeserves negyedszázad vár rájuk. A forradalom kitörése után a csapat meghatározó futballistái Puskással az élen nem tértek vissza, és mintha ezzel megátkozták volna a Honvédot. Lehet, hogy Puskás szelleme vagy jelenléte hiányzott, mindenesetre tény, hogy a Honvéd legközelebb az 1979–1980-as idényben tudott újra bajnoki címet nyerni. Annak a csapatnak a legendás Tichy Lajos volt az edzője. A kispestiek így természetesen indulhattak a BEK-sorozatban, s kezdésként lazán túlléptek a máltai La Vallettán, majd ugyancsak kettős győzelemmel búcsúztatták a lisszaboni Sportingot.
Aztán a sorsolás összehozta őket a Real Madriddal.

Elévült a „bűn”, engedett a hatalom

Micsoda lehetőség! Itt volt az alkalom, hogy Puskás Ferencet hazahívhassák!

Ez a terv már a hetvenes években megszületett, ám akkor még elvetették. De ahogy teltek az évek, és megpróbált európaibb arcot ölteni a diktatúra, úgy hangzott el egyre gyakrabban: mégiscsak jó lenne Puskást valahogy rehabilitálni. Öcsi bácsi emigrációja alatt valóban sok minden megváltozott Magyarországon.

Egyre inkább azok lettek többen, akik szerint nem felelősségre kell őt vonni az egykori távozásáért, sőt inkább fel lehetne használni a rendszer legitimációjára. A rafinált politikusok úgy gondolták, csak használ a Magyar Népköztársaságnak, ha a legendás labdarúgó szabadon utazhat be az országba, ezzel is jelezve a nagyvilágnak, itt kérem, tombol a demokrácia és a szabadság. Ráadásul egyre több nyugati hitelt vett fel az ország, így szükség volt a külföld jó megítélésére is. Az is fontos tényező, hogy Puskás Ferenc félelmei is elmúltak, mivel eltelt 25 esztendő, így elévült a hazáját elhagyó katonatiszt „bűntette”. S Öcsi bácsiban talán enyhült a harag azok iránt is, akik éveken át hazugságaikkal ártottak neki. Itthon tehát eldöntötték: Puskást rehabilitálni kell. Nosza, megbízták Szepesi Györgyöt, aki akkor az MLSZ elnöke volt, hogy szervezzen egy öregfiúkmeccset valamelyik válogatott találkozó előtt, és ezen lépjen pályára Puskás Ferenc.

Bözsi néni félt a nép haragjától

Jött tehát a Real Madrid, és sajnos kettős győzelemmel lépett túl a Bp. Honvédon a nyolcaddöntőben, Madridban 1–0-ra, a Népstadionban 2–0-ra nyertek a spanyolok. Pedig erős kispesti csapat volt az: Gujdár – Paróczai, Kocsis I., Garaba, Varga – Dajka, Nagy A., Lukács – Bodonyi, Esterházy, Kozma. A Real ment tovább, a királyi gárda a negyeddöntőben a Szpartak Moszkvát, az elődöntőben az Internazionalét búcsúztatta, így bekerült a BEK döntőjébe.

A finálét 1981. május 27-én Párizsban játszották, Palotai Károly játékvezetése mellett. Az ellenfél a Liverpool volt, és az angolok Dalglish vezérletével és Kennedy góljával 1–0-ra győztek a Juanitóval, Santillanával, Camachóval és Stielikével felálló Real ellen. A lelátón ott ült a díszvendégek között a Budapestre készülő Puskás Ferenc.

A végső variáció az lett, hogy jöjjön haza Öcsi bácsi, de ne az eredeti tervek szerint, a románok elleni vb-selejtezőre, hanem a júniusi, angolok elleni vb-csoportmeccsre. Már Madridba kiment érte Sebes Gusztáv, Szepesi György pedig Párizsban csatlakozott hozzájuk. Együtt jöttek haza a repülőgépen, és Öcsi bácsi felesége igencsak izgatottnak, idegesnek tűnt.

Félt.

Félt a fogadtatástól, az emberek haragjától. Aztán amikor megérkeztek Ferihegyre, szinte tátva maradt a szája, a titokban tartott hazatéréskor ezrek várták a legendás tízest.

A sajtó természetesnek vette a látogatást

Puskás Ferenc 25 év után lépett ismét magyar földre.

Érdekes volt az akkori sajtó hozzáállása Puskás Ferenc hazaérkezésével kapcsolatban. A lapok előzetesen semmit sem írtak a szenzációról, aztán amikor Öcsi bácsi ismét pályára lépett a miatta rendezett öregfiúkmecscsen, úgy tettek több újságnál is, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy Puskás itthon futballozik. Az Aranycsapat kapitánya a Budapest–Vidék összecsapáson három gólt lőtt, talpra ugrasztva a miatta is kilátogató 70 ezer szurkolót, majd a találkozó végén odasétált a díszpáholy elé, és meghajolt Kádár János és a többi elvtárs előtt.

Nemes gesztus attól az embertől, aki sohasem politizált.

Ez természetesen csak villámlátogatás volt, nem a végleges hazatérés. Ám így is jutott idő a régi barátokra, a szülők sírjának meglátogatására és a nosztalgiázásra. Koós János előadóművész azon szerencsések közé tartozott, akik már akkor koccinthattak a világklasszissal. Az énekes tudta, hogy Puskás Öcsi ellátogat majd a Rudas fürdőbe – így is történt, újra együtt lehetett Hidegkuti Nándorral, Gellér Sándorral, Buzánszky Jenővel s a többiekkel. De nem csak a vízben találkoztak, néhány nap múlva a feleségekkel együtt elmentek négyesben az óbudai Hörpintő étterembe, ahol békebeli, piros kockás abrosszal takart asztalok várták őket, és a világ legfinomabb főtt, füstölt csülökje. Öcsi a lába mellett tartott szódásüvegből spriccelve keverte kedvenc fröccsét. Felejthetetlen este volt, ahol Koós János megtudta, hogy Puskás Ferenc kedvenc dala a Nótás kedvű volt az apám.

Sok-sok esztendővel később, amikor a leghíresebb magyar már itthon élt, és betegsége miatt a Kútvölgyi úti kórházban ápolták, egy rendezvényen Koós János elénekelte neki ezt a nótát.

Öcsi bácsi ott, akkor lélekben már távol a világtól, mégis hangosan, tisztán énekelt vele együtt... ---- „Puskás Ferenc ebben az időben már nemcsak hogy nem beszélt, de annál sokkal egyszerűbb gesztusokra sem volt képes. Legfeljebb néha kinyitotta a szemét, és sokatmondóan nézett a feleségére, vagy szorította a kezét. Volt mégis két pillanat az utolsó héten, amikor – talán a biológia és az orvostudomány törvényeit is meghazudtolva – megszólalt. Az első, amikor testének egyik – talán fájdalmas – részét mozgatva felsóhajtott: »Jaj, Istenem!« Ezt a vele foglalkozó ápolónő hallotta. A másik, az utolsó mondata pedig a felesége jelenlétében hangzott el, Puskás talán neki is szánta. Kinyitotta a szemét, ránézett, és azt mondta:
»Hazamegyek.«

Nincs talán ennél megrázóbb, szívszaggatóbb jelenet.”

A fenti mondatok a nagy sikert arató Puskás-könyv új, bővített kiadásából valók. A szerző, Szöllősi György, aki az utolsó hetekben és napokban is a család közelében volt, ennek a nehéz időszaknak a krónikájával egészítette ki a kötetet, amely hétfőtől újra kapható országszerte. A gyönyörű Puskás-könyv tehát megint hozzáférhető, már a harmadik kiadás kerül a boltokba, amely immár a november 17-én hajnalban örökre befejeződött Puskás-életutat mutatja be. Az első naptól az utolsóig… ---- „Az lett volna az igazi, ha Öcsit már a hetvenes években hazaengedték volna. Voltak ilyen kezdeményezések, de az ötletet elvetették. Aztán én lettem az MLSZ elnöke 1978-ban, és attól kezdve egyfolytában azon járt az eszem, hogy Puskás Ferenc hazatérhessen. Többször is beszéltem Buda Istvánnal és Korom Mihállyal, mígnem abban maradtunk: rendben, jöhet Öcsi, szervezzünk neki egy öregfiúkmeccset. Először úgy volt, hogy a románok elleni világbajnoki selejtezőre jön, de az túl feszült kilencven percnek tűnt, így a legjobb megoldásnak a magyar–angol látszott. Szinte itt van előttem, ahogy találkoztunk Párizsban. Oda mentem ki elé a BEK-döntő helyszínére. Együtt jöttünk haza a repülőn, Öcsi nyugodt volt, Bözsi, a felesége annál feszültebb. Féltette az urát, és azt hitte, itthon majd kikezdik, bekiabálnak neki és sértegetik. Pedig szó sem volt ilyesmiről. Hiába titkoltuk el Puskás Ferenc hazaérkezésének időpontját, a repülőtéren több ezren vártak rá.”