Elrontott magyar helyzetek

SZ. N. T.SZ. N. T.
Vágólapra másolva!
2006.12.02. 00:39
Címkék
Szabics Imre (elöl) hiába próbálkozott, a kapuba nem tudott betalálni
Szabics Imre (elöl) hiába próbálkozott, a kapuba nem tudott betalálni
Szabics Imre (elöl) hiába próbálkozott, a kapuba nem tudott betalálni
Szabics Imre (elöl) hiába próbálkozott, a kapuba nem tudott betalálni
Szabics Imre (elöl) hiába próbálkozott, a kapuba nem tudott betalálni
Szabics Imre (elöl) hiába próbálkozott, a kapuba nem tudott betalálni
Szabics Imrével a kezdőcsapatában fogadta a sereghajtó Mainz a harmadik helyezett Stuttgartot. A hazaiak nagyon megnyomták az első negyedórát, két helyzetből is gólt szerezhettek volna.

Ami számunkra örömteli, mindkét lehetőségben „benne volt a lába” a korábbi csapata ellen futballozó magyar válogatott támadónak, aki, ha higgadtabb, már a hatodik percben megadhatta volna az alaphangulatot a Bruchwegstadionban. Stuttgarti labdavesztést követően Markus Feulner húzott el a bal oldalon, majd az alapvonal közeléből középre gurított, és a teljesen üresen érkező Szabics Imre ajtó-ablak helyzetben lőhetett jobbal, 11 méterről, de a „megbikázott” labda a kapu fölé szállt.

Ez szerencsére nem vette el honfitársunk kedvét a játéktól, sőt öröm volt újra látni agilis, erőszakos futballját. Két perccel az elpuskázott helyzet után majdnem gólpasszt adott az előbb őt kiszolgáló társának, a 24. percben pedig szöglet után fejelhetett kapura, igaz, utóbbi mozdulat elég gyengére sikerült. Sajnos a második félidőben már kevesebbet mutatott a magyar csatár, s bár a hajrában is lőtt kapura, igazi lehetősége már nem adódott.

Az egész mérkőzésen sokkal jobban játszott a hazai gárda, de mivel helyzeteit sorra elrontotta, a bravúr helyett meg kellett elégednie a gól nélküli döntetlenért járó egy ponttal, így a Mainz továbbra is a tabella utolsó helyén szerénykedik.

Bundesliga, 15. forduló
Mainz–Stuttgart 0–0


Szavazás

Melyik csapat nyeri a német bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Az ausztrál bajnokság egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

Labdarúgó NB I
14 perce

Megállapodtak Kerkez átigazolásáról, a jövő héten az orvosin is áteshet a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 perce

Vladimir Radenkovics után kapus, védő és támadó is érkezik Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
40 perce

Kovács Ferenc Soma fél évvel a fáradásos törése után már a vb-szintre hajt

Atlétika
1 órája

Haliburton a hetedik mérkőzésről: A sportág csúcsa, amikor az NBA így dől el

Amerikai sportok
1 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok a klubomban

Labdarúgó NB I
1 órája

Szívvel-lélekkel – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Kylian Mbappét kiengedték a kórházból

Klub-vb
2 órája
Ezek is érdekelhetik