Egy perc alatt eldőlt a meccs

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2006.12.02. 00:39
Címkék
A dunaújvárosiaknak mindössze ötvenegy másodperc kellett a vezető gólhoz, és később is eredményesen játszottak. A miskolciak kevés helyzetet teremtettek, ritkán lőttek kapura, erejükből ezúttal becsületgólra sem futotta. MISKOLCI JEGESMEDVÉK JSE - DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK 0–5
(0–2, 0–1, 0–2)
Miskolc, 300 néző. V: Halassy, Kovács B., Marek
MISKOLC: Pál Sz. – Pócs, Csaba M., Láda P., Láda B., Budai R., Nagy G., Béres, Kocsis, Vorovel, Marosi, Lukács, Sike, Németh Á., Popovics, Egri, Kállay, Dányi, Gál, Hornyák, Duschek (kapus). Edző: Jan Faith
DUNAÚJVÁROS: KISS T. – VARGYAS, Jobb, BORSOS 1 (1), FOLTÍN (1), Szilassy 1 (1), Sucko (1), Lencsés, Kiss Á., GALANISZ 1 (1), Azari 1 (1), Erdélyi, HOLLÓ, Magosi 1, Revák, Mestyán, Pozsgai, Horváth G., Király, Jonkl, Berta, Kozma (kapus). Edző: Vladimír Matejov
Kiállítások: 16, ill. 10 perc

Mestermérleg
Jan Faith: – Mostanában jobb csapatok ellen játszunk, és azt tapasztalom, hogy a jobbakat a játékvezetők is segítik. Mi nagy hibákat követtünk el, a sok kiállítás pedig elvette az erőnket.
Vladimír Matejov: – Az egész meccsen jobbak voltunk, simán nyertünk, de nem volt szép a játék.


Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik