A futballkirály csodás napjai

A szovjet tájékoztatási iroda rövid közleményben jelentette be, hogy 1945. április 4-én a szovjet csapatok befejezték Magyarország egész területének felszabadítását. Pokoli esztendő volt az. 1945 második felében, főként a téli hónapokban olyan élelmiszerhiány jelentkezett az országban, amely súlyos éhínséggel fenyegette a lakosságot, főként a városban élő embereket. Az ország és természetesen Budapest romokban hevert, csaknem 14 ezer lakás semmisült meg, mintegy 19 ezer vált lakhatatlanná, és teljesen megbénult az ország közlekedése. A Duna és a Tisza hídjait a visszavonuló német csapatok felrobbantották.

Nagylelkű ajándék a legjobb barátnak

De új élet kezdődött, és ebben a sport főszerepet játszott.

Ugyanebben az évben, augusztus 20-án Budapesten az Üllői úti stadionban mérkőzött meg egymással Magyarország és Ausztria válogatottja (egy nappal korábban is összecsaptak, akkor a mieink nyertek 2:0-ra...), és ezen a találkozón Puskás Ferenc először húzhatta magára a címeres mezt. Olyan csatártársak mellett kapott játéklehetőséget Gallowich Tibor kapitánytól, mint Szusza Ferenc, valamint Zsengellér Gyula. A magyar csapat 5:2-re győzött, és az első találat volt a legszebb: „A 12. percben Lakat labdáját Szusza kapta, az összekötő Zsengellérhez továbbított, ő kicselezte Sestát, egészen az alapvonalig futott, majd hátragurította a labdát Puskás elé, aki közelről, kapásból élesen a hálóba vágta a védhetetlen gólt...”

A legenda szerint ennél a találatnál Zsengellér Gyula odaszólt Puskás Ferencnek: „Rúgd be, Öcsi!”

Sok-sok esztendővel később történt valami hasonló, csak akkor már más szereposztásban. A sztori úgy szól, hogy a Puskással felálló Real Madrid az 1958–
1959-es bajnokság 28. fordulójában 8:0-ra győzte le a Sevillát. Ezen a találkozón Puskás és a legendás barát, csatártárs, Alfredo Di Stéfano is két-két gólt rúgott, így az argentin 22 találattal állt a spanyol góllövőlista élén, mögötte Puskás 21-gyel. Jött a meccs 90. perce, amikor a mi Öcsink ziccerbe került. Ha belövi, utoléri a gólversenyben Di Stéfanót, ehelyett felnézett, és a középen érkező Alfredóhoz passzolt, s azt kiáltotta felé: „Rúgd be, Stefi!”

Abban az esztendőben Di Stéfano lett a spanyol gólkirály, ám később Puskás Ferenc négyszer szerezte meg ezt a büszke címet…

A legendás tízes elképesztő pályafutást tudhat maga mögött.

Ezt mi, magyarok pontosan tudjuk, hiszen a távolból is végigkövettük az Aranycsapat kapitányának karrierjét. És azt is mi tudhatjuk elsősorban, hogy miért is lett a világ legjobb futballistája Puskás Ferenc. Persze különleges tehetségű, utánozhatatlan képességű labdarúgónak született, de nem csak ezért. Hány és hány zseniális keleti futballista kallódott el Nyugaton, vagy meg sem kockáztatta a megmérettetést, és inkább maradt hazájában – a szürkeségben. Puskás Öcsit az élet állította kemény döntés elé, és ha akkor gyáva, megalkuvó vagy túl kényelmes, sohasem lett volna belőle spanyol gólkirály, BEK-győztes és újra a világ legjobbja. Puskásnak épp a futball iránti alázata miatt kellett meghoznia a döntést, hogy itthagyja a számára mindig kellemes pesti hangulatot, a rajongók imádatát, és összeszorított fogakkal gyakorlatilag újrakezdett mindent távol a hazától. Amikor a forradalom kitörése és leverése után azt mondta, nem tér vissza Magyarországra, egyben megszabadult a fölötte atyáskodó, rendszeres segítséget nyújtó és váró elvtársaktól, no meg a hamis hazai világtól is. Akkor már családdal a háta mögött, túl a harmincon, számára ismeretlen világban kellett újra bizonyítania, hogy nemcsak világklasszis labdarúgó, de szeretetre méltó, tehetséges ember is, aki képes hasznos tagjává válni egy új közösségnek, fel tudja venni a ritmust, és van kellő bátorsága, valamint türelme beilleszkedni az új világba.

Ehhez kellett rengeteg tolerancia, empátia és kitartás.

---- & ---- &