Magyarország futball-lázban

„A magyar válogatott jelenleg Európa legjobb együttese...”

A fenti mondat 1953 júniusában hangzott el Stanley Rous FIFA-főtitkár szájából. A később világhírűvé vált szakember azokban a hetekben Dél-Amerikában járt az angol válogatottal, és ott a brazil újságírók kérdésére elmondta: az 1954-es világbajnokság esélyesének Uruguayt, Brazíliát és Magyarországot tartja. Ekkor jelentette ki, hogy a mi csapatunk az öreg kontinens legjobbja.

Ugyanannak az évnek októberében pedig már a londoni angol–magyar jelentette a témát. Sebes Gusztáv, aki nemcsak szövetségi kapitányként, hanem az OTSB elnökhelyetteseként is tevékenykedett, részt vett az angol labdarúgó-szövetség fennállásának évfordulóján rendezett ünnepségen, és megtekinthette a Világválogatott–Anglia mérkőzést. Ott már konkrétan beszéltek a magyarok londoni vendégszerepléséről. Sebes az élményektől feltöltődve és a nagy meccs előkészületeitől izgatott állapotban tért vissza Budapestre, ám itthon már szó sem volt eufóriáról. Hazánk történetének talán leggyászosabb időszakát élte, tombolt a személyi kultusz. Rákosi Mátyás népvezér magához rendelte Sebes Gusztávot, és mindenféle udvarias bevezető nélkül azonnal nekiesett, miként is képzeli, hogy saját szakállára megszervez egy ilyen mérkőzést.

Világraszóló római siker Olaszország ellen

Mi lesz, ha kikapunk?

Erre gondolt Rákosi elvtárs, de Sebes leszerelte a diktátor támadását, és bár elismerte, hogy a vereség valóban benne van a pakliban, hangsúlyozta, hogy válogatottunknak erős ellenfelekre és idegen környezetre van szüksége ahhoz, hogy megfelelően felkészülhessen a svájci világbajnokságra. Meggyőzte Rákosit, ugyanakkor tudatosult benne: egyszerűen nem kaphatunk ki a Wembleyben.

De volt alapja a bizakodásnak, hiszen addigra bombaerős, ütőképes és – ahogy Stanley Rous is mondta – a legjobb európai együttes volt a miénk. Még friss emlék volt a helsinki olimpiai győzelem, s az olimpián már csaknem összeállt az Aranycsapat. A helsinki sikernek köszönhetően, igencsak kapós, népszerű lett a magyar csapat, a sportvezetők válogathattak az ajánlatokban, és '53-ra valóban erős program várt nemzeti együttesünkre. Kezdésként, április 26-án szerény 1:1-et értünk el a Megyeri úti stadionban az osztrákokkal szemben majd mielőtt úrrá lett volna a pesszimizmus egész Magyarországon, májusban, Európa-kupa-döntőn, Rómában 90 ezer néző előtt győztük le 3:0-ra az igencsak jó olasz válogatottat. Erről már szerte a világban beszéltek. Júliusban stockholmi kirándulás várt az Aranycsapatra, nyertünk is 4:2-re, majd október 4-én Prágában, a Hadsereg-stadion 50 ezer szomorú szurkolója előtt 5:1-re vertük meg a csehszlovákokat. Ugyanazon a napon Szófiában, a Levszki-stadionban is szerepelt egy másik magyar válogatott hivatalos, nemzetek közötti mérkőzésen, a B-csapat, amely 1:1-re végzett, egy héttel később pedig a Práterben, már a klasszikus összeállításban, 3:2-re nyert válogatottunk Ausztria csapata ellen.

---- K ---- &