Gera Zoltán iránt már a skót Celtic is érdeklődik

SZ. N. T.SZ. N. T.
Vágólapra másolva!
2006.11.15. 00:38
Címkék
A Sunday Mirror című angol lap értesülései szerint a skót első osztályú bajnokságot tizenöt pontos előnnyel vezető Celtic is figyeli Gera Zoltánt, a magyar válogatott középpályását.
A Celtic a harmadik csapat, amelyet kapcsolatba hoztak a jelenleg legértékesebb magyar labdarúgóval. Korábban, az ősz folyamán a Portsmouth és a Newcastle United érdeklődéséről már lehetett olvasni, de konkrétum egyik ügyben sem látott napvilágot.

Igaz, a Daily Mirror tudni vélte azt is, hogy a Portsmouth 1.5 millió fontot (575 millió forint) kínál Gera Zoltánért, ez ugyanannyi, amennyiért jelenlegi klubja, a West Bromwich Albion megvette a Ferencvárostól.

Nagy kérdés, hogy a pénzügyileg stabil, a Bajnokok Ligája-részvételből is jelentős bevételeket elkönyvelő Celtic vajon akar-e ennél többet áldozni a futballistára.
A huszonhét esztendős Gera Zoltánnak mindenesetre hatalmas előrelépést jelenthetne a skóciai szerződés, hiszen ezzel a legrangosabb európai kupasorozatban is lehetőséghez jutna, ahol felhívhatná magára még nevesebb klubok figyelmét.

A negyvenszeres válogatott középpályás egyébként vádlisérülése miatt nem utazhatott haza a nemzeti csapat Kanada elleni barátságos mérkőzésére, és kérdéses az is, hogy felépül-e a negyedik helyen álló Burnley elleni másodosztályú bajnoki rangadóig.

A szombati találkozón a West Bromwich Albionnak nyernie kellene, hogy közelebb kerüljön a közvetlen élbolyhoz, és jobb pozícióból folytathassa a harcot a feljutásért. A birminghami csapat jelenleg csak a hatodik a bajnoki tabellán, hátránya tíz pont az éllovas Cardiff City mögött.
Legfrissebb hírek

Marozsán: Közel jártam Fritz legyőzéséhez

Tenisz
18 perce

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
24 perce

Tenisz: Bondár nyerő helyzetből kapott ki a selejtezőben Vuhanban

Tenisz
28 perce

Videó: Mocsi Attila csapattársa a saját térfeléről lőtt kapura – nagy potya gól lett belőle

Minden más foci
36 perce

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
1 órája

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
1 órája

Paraatlétikai vb: Luterán Petra ezüstérmes távolugrásban

Atlétika
2 órája

Tenisz: Amanda Anisimova három játékot engedett a címvédő Gauffnak Pekingben

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik