Györe a nyerő

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2006.11.13. 01:22
Címkék
Nagy tettet hajtott végre a Domino-BHSE-Polo együttese szombaton az első alkalommal megrendezett női európai Szuperkupa-mérkőzésen: a hétszeres BEK-győztes, 15-szörös olasz bajnok, négy olimpiai bajnokot felvonultató Orizzonte Cataniát győzte le 9–8-ra. A szicíliaiak 5–2-re is vezettek már a második negyedben, az első félidőben öt emberelőnyéből egyetlen gólt sem szerző Domino csaknem 13 percig nem rezegtette meg az olasz hálót – ennyi idő után Györe Anett talált be újra, 2–4-re alakítva az állást. Györe nem először bizonyult a legbátrabb, leginkább vállalkozó szellemű honvédosnak, ezúttal negyedenként egy gólt csepegtetve járult hozzá a diadalhoz.

A győztes találatot 43 másodperccel a vége előtt vitte be. Érdekes epizódja volt a találkozónak a Bujka–Bujka ütközet. A Domino Viktóriája csak a harmadik negyedben állt be, és nemigen örülhetett a lehetőségnek. Testvérét, Barbarát kellett fognia, aki meg is verte őt centerben, ekkor 6–4-re vezetett a Catania. Bujka Barbarának egyébként nincs könnyű dolga, hiszen az elmúlt idényben 27 bajnoki meccsen 116 (!) gólt szerző, spanyol Blanca Gil helyére szerződtették.
Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
4 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
4 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
5 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
6 órája

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
6 órája
Ezek is érdekelhetik