Priskin Tamás bánata

SZ. N. T.SZ. N. T.
Vágólapra másolva!
2006.11.08. 01:16
Címkék
Priskin Tamás nem volt formában
Priskin Tamás nem volt formában
Priskin Tamás nem volt formában
Priskin Tamás nem volt formában
Priskin Tamás nem volt formában
Priskin Tamás nem volt formában
Kedd estig remekül menetelt a Ligakupában a Watford, igaz, Priskin Tamás együttese az előző két fordulóban alacsonyabb osztályú csapattal találkozott. A nyolcaddöntőben jöhetett az első igazi kihívás, a „darazsak” hazai pályán fogadták a Newcastle Unitedet.

A Watford kezdőcsapatában az előzetes híreknek megfelelően helyet kapott a magyar csatár, akinek szerepe különösen a harmadik perc után értékelődött fel, hiszen ekkor Antoine Sibierski a vendégeket juttatta előnyhöz.

Priskin Tamás azonban ezen az estén nem volt jó formában, a beszámolók szerint mindössze egy helyzete adódott, de azt kihagyta. Edzője, a 73. percben le is hívta a magyar labdarúgót. Damien Francis ugyanakkor betalált, lapzártánkkor a hosszabbításra készülődtek az együttesek.
A másik magyar érdekeltségű együttes, a harmadosztályú Chesterfield a rendes játékidőben 2–2-es döntetlent játszott az élvonalbeli Charltonnal, itt is túlóra következett. Az utánpótlás-válogatott védő, Kovács János nem kapott lehetőséget a kilencven perc alatt.

LIGAKUPA, NYOLCADDÖNTŐ
Southend (II.)–Manchester United 1–0
Notts County (IV.)–Wycombe (IV.) 0–1
Watford–Newcastle United 2–2, tizenegyesekkel 4-5
Chesterfield (III. osztály)–Charlton 2–2, tizenegyesekkel 3-4
Legfrissebb hírek

Marozsán: Közel jártam Fritz legyőzéséhez

Tenisz
15 perce

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
21 perce

Tenisz: Bondár nyerő helyzetből kapott ki a selejtezőben Vuhanban

Tenisz
26 perce

Videó: Mocsi Attila csapattársa a saját térfeléről lőtt kapura – nagy potya gól lett belőle

Minden más foci
34 perce

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
1 órája

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
1 órája

Paraatlétikai vb: Luterán Petra ezüstérmes távolugrásban

Atlétika
2 órája

Tenisz: Amanda Anisimova három játékot engedett a címvédő Gauffnak Pekingben

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik