Tancsics László újrázott

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2006.11.05. 01:43
Címkék
A rendezés minden igényt kielégít, visszaidézték a dicső múltat, közben a jobbára fiatalokból álló mezőnyt mustrálhattuk a szegedi súlyemelő ob első napján.
A filmkockák jóvoltából megidézték a szervezők a legendás szövetségi kapitány, Orvos András szellemét, akinek a Radnóti Gimnázium tornatermében visszhangzó szavai ma is iránymutatást adnak az utánpótlásnak. Kell is, hiszen szinte a nulláról indult újra a sportági élet tavaly. Szalai György szövetségi kapitány is ott vizslatta a mezőnyt. „Próbálok új arcokra, tehetségekre lelni, akik esélyesek arra, hogy valamikor felzárkózzanak a nemzetközi mezőnyhöz, de nincs könnyű dolgom” – ismerte el a szakvezető. Néhány éve még sok, világversenyen is éremesélyes emelővel találkozhattunk a bajnokságon, ezúttal csak Tancsics László és Varga Viktória juttatja eszünkbe az eredményes közelmúltat. Tancsics egyébként a kilencedik bajnoki címét szerezte meg az 56 kilósok között. Unikum volt a 61 esztendős Kasza György pódiumra lépése – 4. lett az öt indulót számláló 56 kilós kategóriában. ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, SZEGED
Férfiak. 56 kg. Bajnok: Tancsics László (BKV Előre, edző: Nagy Bernadett) 217 (107, 110), 2. Bodorkós (Haladás VSE) 184 (81, 103), 3. Molnár F. (BKV Előre) 175 (75, 100). 62 kg. B: Ádám Róbert (NYVSC, e: Farkas Zoltán) 222 (102, 120), 2. Nagy T. (Zalaegerszegi TE) 218 (100, 118), 3. Lerch (Diósgyőri SC) 211 (95, 116). 69 kg. B: Csánk Gergely (Haladás VSE, e: Antalovits Ferenc) 257 (117, 140), 2. Nagy N. (Kecskemét) 240 (110, 130), 3. Győri (Soroksári SE) 208 (93, 115). 77 kg. B: Baranyai János (Oroszlányi VSE, e: id. Baranyai János) 305 (135, 170), 2. Tóth Á. (Kazincbarcikai VSE) 270 (120, 150), 3. Trubó (BKV Előre) 265 (115, 150). Nők. 48 kg. B: Kovács Tímea (BKV Előre, e: Nagy Bernadett) 130 (55, 75), 2. Ádám M. (Nyíregyházi VSC) 117 (52, 65), 3. Pacsuta (Kazincbarcikai VSE) 85 (37, 48). 53 kg. B: Varga Gabriella (BKV Előre, e: Nagy Bernadett) 135 (55, 80), 2. Resz (Pécsi SE) 96 (43, 53), 3. Zámbó (Rekard SE) 96 (43, 53). 58 kg. B: Nagy Szilvia (Tatabányai SC, e: Stark András) 166 (73, 93), 2. Bazsó (Haladás VSE) 155 (70, 85), 3. Németh Gy. (Rekard SE) 140 (60, 80)
Legfrissebb hírek

Az újpesti Horváth Krisztofer Győrben is villanhat

Labdarúgó NB I
10 perce

Liga 2: rivális elleni döntetlennel kezdte az idényt a Sepsi OSK

Minden más foci
30 perce

Fury most megint azt mondja, nem bokszol többet – nem lesz harmadik meccs Uszik ellen

Ökölvívás
47 perce

Kersák Roland: Legalább egy pontot akarunk szerezni

Labdarúgó NB I
59 perce

A Red Bull-lal a Hungaroringen jubiláló Verstappen nem számít több győzelemre az idén

F1
59 perce

Formula-2: Fornaroli győzelemmel növelte előnyét összetettben

Egyéb autó-motor
1 órája

Megszületett Szoboszlai Dominik kislánya – kép

Magyar válogatott
1 órája

Hajós Artúr a következő hetekben biztosan a strandröplabdára fókuszál régi-új társával

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik