Kezdetnek éppen megfelelt

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2006.11.04. 00:18
Címkék
A férfi LEN-kupa J-csoportjának nyitó mérkőzésén három negyednyi játék után 10–2-re vezetett a Kazany, végül 13–7-re nyert a román Steaua ellen. Az orosz elitgárda legjobbja, Irek Zinnurov háromszor volt eredményes.
A házigazda Szeged repülőrajtot vett a kvartett leggyengébb gárdája, a Tirol ellen, Tóth László duplájával, továbbá Lehmann István jó ütemű ejtésével pillanatok alatt 3–0-ra elhúzott. A nyitó negyed derekán előbb Tomas Bundschuh előnyből szépített, majd Peter Hornak a center helyéről csavarta a labdát Baksa László kapujába. Az első pihenő előtti másodpercekben Éles Vilmos fejezett be egy mutatós szegedi támadást. Hosszú idejük nem maradt az örömködésre a hazaiaknak, ugyanis Bundschuh a második fórt is besuhintotta.

4–3-as állásnál Gyöngyösi András kissé felemelte a hangját, s hogy ennek köszönhetően-e vagy sem, a hazaiak a nagyszünetig négy akciógólt lőttek, miközben az ellenfél helyzetig sem jutott. Térfélcsere után Mészáros István növelte a Beton előnyét, majd Juhász Zsolt pattintása is célba ért. A folytatásban Monostori Attila akcióból, Éles Vilmos előnyből lőtt góljának tapsoltak a nézők. Az osztrákok érezhetően elkészültek erejükkel. A második félidőben csupán statisztáltak az egyre inkább belelendülő szegedieknek. Az innsbruckiak húszperces gólcsendjét a lefújás előtti másodpercekben Hornak törte meg.
A csongrádiakra fontos találkozó vár szombaton, hiszen ha legyőzik a román Steaua Bucuresti-et, gyakorlatilag megszerzik a még továbbjutást érő második helyet.

SZEGED-BETON VE - TIROL Innsbruck (osztrák) 17–4(4–2, 4–1, 3–0, 6–1)
Szeged, 100 néző. V: Lukovics (montenegrói), Levin (izraeli)
SZEGED: Baksa – JUHÁSZ ZS 2, LEHMANN 3, Varga P., Mészáros 1, Komlósi 1, TÓTH L. 3. Cs: Barát (kapus), ÉLES 4, Molnár P. 1, Plézer 1, Monostori 1. Edző: Gyöngyösi András
TIROL: Menghin – BUNDSCHUH 2, HORNAK 2, Böhme, Hengl, Gratzl, Niklanovics. Cs: Patuzzi, Röhle, Wiklicky, Burtscher. Edző: Mike Fasching
Gól – emberelőnyből: 8/5, ill. 3/2

Mestermérleg
Gyöngyösi András: – Bemelegítettünk a szombati és a vasárnapi mérkőzés előtt.
Mike Fasching: – A Szeged vérbeli profi csapat. Az eredmény híven tükrözi az erőviszonyokat.
A másik mérkőzésen: Kazany (orosz)– Steaua Bucuresti (román) 13–7
Szombati program: Kazany–Tirol, 16, Szeged–Steaua, 18
Az állás
1. Szeged 1 1 17–4 3
2. Kazany 1 1 13–7 3
3. Steaua 1 1 7–13 0
4. Tirol 1 1 4–17 0
---- T ----
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik