Megverték a BL-indulót

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2006.10.29. 03:16
Címkék
Szalai Szabolcs gyönyörű blokkjával a Vegyész szerzett vezetést, a házigazdák a folytatásban is magabiztosan irányították a meccset, szép játékkal nyerték meg az első szettet.
A második játszmában 20:13 után érthetetlen rövidzárlat következett, hét pontot csinált egyvégtében a hotVolleys, amely előbb egyenlített, majd átvette a vezetést. 23:23-nál a barcikai center, Kárpáti Zoltán egy sáncolás során véletlenül ráugrott a bécsi középjátékos, Tomas Kmet lábára. Mivel nem volt centercseréjük a vendégeknek, a dán válogatott feladója, Axel Jacobsen érkezett a sérült röplabdázó helyére. Ezután fej fej mellett haladt a két gárda, magyar pályán ritkán látható, drámai végjátékban 34:32-re végül a Kazincbarcika diadalmaskodott (2:0)! A harmadik felvonás ismét sima volt, így az előző szezonhoz hasonlóan a Vegyész RC ezúttal is legyőzte a Bajnokok Ligája-résztvevő Aon hotVolleys Wient! Kevés idejük lesz a regenerálódásra a kazincbarcikaiaknak, hiszen vasárnap 17.30-tól a horvát OK Karlovac együttesével játszanak hazai pályán.FÉRFIAK
VEGYÉSZ RC-KAZINCBARCIKA - AON HOTVOLLEYS WIEN (osztrák) 3:0
(19, 32, 18)

Kazincbarcika, 500 néző. V: Mokry, Vasko (szlovákok)
KAZINCBARCIKA: TORONYAI 7, GELENCSÉR 9, Szalai 9, Csala 7, TOMANÓCZY 17, KÁRPÁTI 9. Cs: Szántai (liberó), Szabó D. Edző: Daniel Oravec
HOTVOLLEYS: Ilic, Ricardo 9, Keir 5, ANTUNOVIC 17, Reiser 8, Kmet 5. Cs: Schützenhofer (liberó), Sanko 5, Jacobsen. Edző: Martin Kop
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:3, 15:11, 20:14, 24:19. 2. játszma: 8:5, 15:9, 20:13, 20:20, 24:23, 30:30. 3. játszma: 8:4, 15:11, 20:13, 24:18

MESTERMÉRLEG
Daniel Oravec:
– Maximálisan koncentráltunk, remekül nyitottunk, és a szervafogadásunk is elsőrangú volt, ennyi kellett a sikerhez! A Karlovae ellen ugyanilyen hozzáállásra lesz szükség.
Martin Kop: – Centerünk elvesztése, a játékvezetők rendszeres tévedései és a második szett peches végjátéka miatt vesztettünk. Mégsem bánkódom, mert a Kazincbarcika ezúttal remekül játszott, megérdemelte a győzelmet.
Legfrissebb hírek

„Nemcsak próbálkozunk, hanem bizonyítunk is” – jöhetnek az ausztrálok a vizes vb-n!

Vizes vb 2025
20 perce

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
7 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
7 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
8 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
8 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
8 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
8 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
9 órája
Ezek is érdekelhetik