A kínaiak a nőknél is taroltak

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2006.10.19. 01:23
Címkék
Kína női csapata nyerte a vb-címet. A fináléba a második helyen kerültek be, és a szerdai verseny előtt magabiztosan nyilatkoztak arról: ők bizony trónfosztásra készülnek.
Tervük sikerült, de ehhez kiváló szereplésük mellett más is kellett. Például az, hogy a vb előtt két héttel megsérült az amerikaiak kiválósága, Anastasia Liukin, aki pedig egyértelmű esélyese volt az összetett versenynek. És az is, hogy az összetett címvédő Memmel Chellsie hiába mutatott be káprázatos gyakorlatot talajon (ez volt mind Kína, mind az Egyesült Államok utolsó szere), már nem tudott javítani két korábbi hibáján. Ugyanis ő volt az, aki leesett a felemáskorlátról, és a gerendán is rontott. Mindeközben a kínaiak jobban teljesítettek, mint a selejtezőben. Akkor ugyanis az ázsiai lányok nem zárták szívükbe a korlátot, szerdára azonban szoros barátságot kötöttek vele. Egyikük sem rontott, holott kedden mindannyian lepotyogtak erről a szerről. Az első szer után még a címvédők álltak jobban, ekkor Románia vezetett. Utóbbi azért nem volt meglepetés, mert a román lányok talajon kezdtek, amely hagyományosan a legjobb szerük. A fordulatot a harmadik kör hozta – ez a gerenda volt a kínaiak és az amerikaiak számára –, ekkor Kína átvette a vezetést, és már nem is engedte ki kezéből. VILÁGBAJNOKSÁG, AARHUS, DÁNIA
Nők. Csapat. Döntő. Világbajnok:
Nők. Csapat. Döntő. Világbajnok:
Kína (Fej Cseng, Ning He, Ja Li, Panpan Pang, Nan Csang, Csuoru Csou) 182.200 pont, 2. Egyesült Államok (Bieger, Kelley, Liukin, Memmel, Priess, Sacramone) 181.350, 3. Oroszország (Grudko, Kljukina, Miller, Pavlova, Pravdina, Zamolodcsikova) 177.325.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik