Az évad első igazi derbije

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2006.09.24. 00:34
Címkék
A férfiliga alapszakaszának idei első rangadóját vívja egymással vasárnap a még egyaránt százszázalékos Pick-Szeged és Dunaferr.

A két régi rivális 55. alkalommal találkozik az NB I-ben, s ebből huszonnyolcadszor Szegeden, ahol az újvárosiak fennállásuk óta még sosem nyertek bajnokit. A vendégek eddigi 27 Tisza-parti látogatásukon mindössze egyetlen pontot raboltak: 1997 őszén 20–20 volt az eredmény. Az előző két idényben lejátszott nyolc találkozójukat kivétel nélkül a Szeged nyerte meg, mind Újvárosban, mind otthon.

Zoran Kurtes, az MK-győztes szegediek új szerb edzője abban bízik, hogy az alakulat folytatja parádés sorozatát.
„A jövő szombaton a Ciudad Realt fogadjuk Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, de a Dunaferr elleni rangadót nem a spanyol címvédő elleni meccs főpróbájának tekintjük – mondta Zoran Kurtes. – Fontos, az alapszakasz végeredményét jelentősen befolyásoló csata vár ránk. Sokat fáradoztunk csapatunk összerakásán, és most derülhet ki, hol tartunk a munkában. Javul az együttes játéka, s ez biztató a nagyon erős, egységes, gyors Dunaferr ellen. Tiszteljük ellenfelünket, de itthon le kell győznünk.”

Hosszú évek óta először esett meg, hogy szinte hiánytalan kerettel dolgozhatta végig a nyári felkészülést a Dunaferr. Imre Vilmos szakvezető csapata több mint kilencven tréninget és tizenöt edzőmérkőzést követően kezdte meg a bajnoki küzdelmeket.
„Örülök, hogy az első két meccs bizonytalanságai után Békésen és a Tatabánya ellen idehaza már abban a ritmusban játszottunk, amelyet a felkészülés alatt elsajátítottunk – mondta Imre Vilmos. – Szegeden az egyetlen célunk tartani a saját ritmusunkat, játszani a saját játékunkat. Hogy ez mire lesz elég, az már az ellenféltől is függ.”

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfi kézilabda-bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid annyira elfáradt a vb-ezüst után, hogy kiesett neki néhány pillanat

Vizes vb 2025
1 órája

Újabb magyar érem Szingapúrban! Betlehem Dávid ezüstérmes a 3 km-es sprintversenyben

Vizes vb 2025
2 órája

„Olyan nehéz időszakot éltem meg, amibe sokan belerokkantak volna” – Fábián Bettina a vb-bronzérem után

Vizes vb 2025
2 órája

Óriási bravúr! Fábián Bettina világbajnoki bronzérmes a 3 km-es kieséses sprintversenyben

Vizes vb 2025
3 órája

Szombati sportműsor: a magyar női pólóválogatott Olaszország ellen játszik a vb-elődöntőért

Birkózás
7 órája

Rasovszky Kristóf: Felállok innen is!; Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet távfutásban

E-újság
7 órája

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
8 órája

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik