Dél-Korea: nekünk a vég

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2006.09.18. 01:42
Címkék
A nők veresége után bíztunk benne, a férfiak döntetlenre mentik a párizsi csapat-vb-n zajló kétfrontos magyar–dél-koreai párharcot. Ebben sajnos csalódnunk kellett, az ázsiai együttes ugyanis ismét jobbnak bizonyult a mieinknél, igaz, ezúttal sikerült meccset nyerni.
A összecsapás már öt párharc után eldőlt, Ungvári Miklós (66 kg) döntetlenje mellett ugyanis Burján Lászó (60 kg), Braun Ákos (73 kg), ifjabb Nagysolymosi Sándor (81 kg) és Rajcsányi Gergő (90 kg) is vereséget szenvedett, így Hadfi Dániel sikere már csak szépségtapasz volt, az utolsó találkozó pedig ismét a dél-koreaiaké lett, Bor Barna (+100) nem tudta tovább kozmetikázni az eredményt.A hölgyekkel szemben viszont a férfiak számára nem ért véget ezzel a vereséggel a vb, Dél-Korea ugyanis a második fordulóban Izraelt is legyőzte, a két vesztes válogatott pedig egymással küzdhetett a három győztes meccs esetén bronzéremig vezető vigaszágon. Az első akadályt sikerrel is vette a csapat, Izrael ellen három győzelemmel (Burján, Ungvári, Braun) nyitottunk, igaz, ifjabb Nagysolymosi és Rajcsányi veresége szorossá tette a párharcot, de az Eb-ezüstérmes Hadfi eldöntötte az összecsapást, Bornak tehát ismét tét nélküli meccs maradt.A következő ellenfél Ukrajna volt. A csata rendkívül szoros küzdelmet hozott, Braun, ifjabb Nagysolymosi és Rajcsányi vereségét Ungvári és Hadfi győzelme ellensúlyozta, Bor azonban nem tudta Eugen Szotnikovval szemben kiharcolni a döntetlent, így válogatottunknak meg kellett elégednie a hetedik hellyel. A világbajnokságot Grúzia nyerte meg, miután a fináléban 4:3-ra legyőzte az oroszokat.CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, PÁRIZS
Férfiak.
Férfiak.
1. forduló: Magyarország–Dél Korea 1:5, Oroszország–Brazília 4:1, Franciaország–Óceánia 7:0, Grúzia–Egyiptom 6:0, Izrael–Kuba 4:3. 2. forduló: Oroszország–Hollandia 3:1, Franciaország–Japán 4:2, Grúzia–Ukrajna 4:2, Dél-Korea–Izrael 6:1. Elődöntő: Oroszország–Franciaország 4:3, Grúzia–Dél-Korea 4:3. Döntő: Grúzia–Oroszország 4:3. A vigaszágon. 1. forduló: Magyarország–Izrael 5:2. 2. forduló: Magyarország–Ukrajna 2:4
Világbajnok: Grúzia, 2. Oroszország, 3. Franciaország és Dél-Korea, …7. Magyarország
Legfrissebb hírek

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
1 perce

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
11 perce

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
14 perce

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
30 perce

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
53 perce

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
54 perce

Megvan a rég keresett csatár: Leverkusenből igazolhat az AC Milan

Olasz labdarúgás
58 perce

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik