Elhunyt Körmöczy Zsuzsa

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2006.09.17. 02:53
Címkék
Szombat délután elhunyt Körmöczy Zsuzsa. Minden idők legjobb és legeredményesebb magyar női teniszezője augusztus 25-én töltötte be 82. életévét.
Korának legnagyobb játékosa volt
Korának legnagyobb játékosa volt
Korának legnagyobb játékosa volt
Korának legnagyobb játékosa volt
Korának legnagyobb játékosa volt
Korának legnagyobb játékosa volt

Körmöczy Zsuzsa 1958-ban érte el legnagyobb nemzetközi sikereit: győzött Párizsban a Roland Garroson, harmadik helyet szerzett Wimbledonban, a világranglistán pedig a második helyet foglalta el, ekkor idehaza Az év sportolója címet is neki ítélték. Wimbledonban további négy bronz- és egy ezüstérmet nyert. 1964-ben hagyta abba a versenyzést, visszavonulása után sportvezetőként dolgozott, a női teniszválogatott szövetségi kapitánya volt, és a Vasas SC teniszszakosztályát vezette. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének polgári tagozatát, 2003-ban a Magyar Olimpiai Bizottság díját, az idén pedig a Nemzeti Sportszövetség életműdíját.

„Óriási veszteség érte a magyar teniszéletet, ő a legnagyobbak közé tartozott” – mondta Temesvári Andrea, a nyolcvanas-kilencvenes évek legjobb magyar teniszezője.

„A tenisz és a családja volt a mindene. Nagyon sajnálom, hogy nem láthattam teniszezni, de tudom, nagy küzdő, csodálatos játékos, kiváló ember volt” – fogalmazott Taróczy Balázs, aki egyetlen magyarként, 1985-ben a svájci Heinz Günthardttal megnyerte a wimbledoni bajnokságot.
A Magyar Teniszszövetség és a Vasas SC saját halottjának tekinti Körmöczy Zsuzsát.
Legfrissebb hírek

Atlétika: Szabó Ildikó 70 éves

Képes Sport
1 perce

Betlehem Dávid annyira elfáradt a vb-ezüst után, hogy kiesett neki néhány pillanat

Vizes vb 2025
1 órája

Újabb magyar érem Szingapúrban! Betlehem Dávid ezüstérmes a 3 km-es sprintversenyben

Vizes vb 2025
2 órája

„Olyan nehéz időszakot éltem meg, amibe sokan belerokkantak volna” – Fábián Bettina a vb-bronzérem után

Vizes vb 2025
2 órája

Óriási bravúr! Fábián Bettina világbajnoki bronzérmes a 3 km-es kieséses sprintversenyben

Vizes vb 2025
4 órája

Szombati sportműsor: a magyar női pólóválogatott Olaszország ellen játszik a vb-elődöntőért

Birkózás
7 órája

Rasovszky Kristóf: Felállok innen is!; Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet távfutásban

E-újság
7 órája

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik