A háború nem a mi műfajunk

Mint derült égből a villámcsapás, úgy érte a magyar szimpatizásokat a hír: Biros Péter kimarad a csapatból. Sajnos sejteni lehetett, hogy a spanyolok ellen sérülést szenvedő, az elődöntőben tíz-egynéhány percet játszó klasszis nem gyógyul meg vasárnapig. Egy szerencsétlen blokkolás következtében feszült meg úgy a válla, hogy nem tudja rendesen felemelni a bal kezét, és egyszerűen nem mert kockáztatni Pavlik Gábor doktor, mert hosszú távon nem éri meg.

Biros a bemelegítés alatt állig felöltözve üldögélt egy széken, és bár ő sajnálhatta legjobban az irtózatosan fontos meccs kihagyását, higgadtan fogalmazott: „Igazából nem volt remény a felépülésemre, nem tehetek mást, kívülről szurkolok a srácoknak. Úgy látszik, a fontos meccseken már csak így járok. Az Euroligában ki kellett hagynom a Recco elleni negyeddöntőt, most meg ez…”

Óriási hangorkán kíséretében vonultak be a gladiátorok, mi annak rendje és módja szerint megkaptuk a fülsiketítő füttyöt, míg a szerb himnusz alatt megannyi luftballon szállt fel, kontrasztot adva a légiességet minden valószínűséggel nélkülöző összecsapásnak. Bizony, a szerbek hihetetlen keménységgel gyűrték a mieinket, a játéktér párok alkotta pontjain egyetlen sapkát sem lehetett látni, csak hat „szökőkutat”. Mégsem kaptak több kiállítást a hazaiak, ellenben minket igen érzékenyen érintett, hogy Madaras Norbertnek hat perc után összegyűlt két személyi hibája, és Varga Dani is így járt már a második felvonás első percében. Ha belegondolunk, hogy Biros meg a parton…

No mindegy, mert közben csodát műveltünk, elszaladtunk 5–2-re a mostoha körülmények ellenére. Öt előnyünkből csak egyet használtunk ki (Varga Dániel szépségdíjas lövésével vezettünk 3–2-re), emellett négy akciógóllal kedveskedtünk a riválisnak. Sokat jelentett Steinmetz Ádám centertalálata: egy az egyben lehámozta magáról Petar Trbojevicset, jelezve, hogy fizikailag felvesszük a versenyt a bivalyerős szerbekkel (2–4, ez lett az első negyed eredménye is). Az ötödiket Fodor Rajmund szerezte, miután a szerbek ellen ítélt kontrát követően létszámfölénybe kerültünk, és a Kiss Gergelytől kapott passzt lazán váltotta gólra.
Na, innentől kezdve nem sok örömünk telt a meccsben, az addig kapkodva kísérletező szerbek szép lassan, mint a lépegetőgép, ránk másztak. A budapesti Világkupán az orrunk alá sok borsot törő Filip Filipovics (az egyetlen balkezesük) adta meg a jelt, majd sorjában Vladimir Vujaszinovics és újra Filipovics köszönt be.

Nálunk a rutinos játékosok helyett a fiatalok kísérleteztek, és sok mindent elárult, hogy míg a szerbek oldalán csak öt, nálunk kilenc személyi hiba éktelenkedett. Nem találtuk a ritmust, ránk zárták az ajtót a szerbek. Egyvalami tölthetett el némi örömmel minket: Alekszandar Sapics és Danilo Ikodinovics is gyorsan eljutott a két faultig, így ők sem ugrándozhattak. Sajnos Sapics a harmadik negyedben elérte, hogy önmagán kívül Kiss Gergelyt is végleg kiállítsák a bírók, és mert Gór-Nagy Miklós is kipontozódott, csak fogytunk és fogytunk.

A szerbek viszont hizlalták előnyüket, Vanja Udovicsics és Vujaszinovics révén egérutat nyertek (8–6). Bár egy ilyen meccsen ez maratoni távnak tűnik. Szerencsére teljesítettük a maratonit, Kásás előnyből, Varga Dénes pedig egy lepattanó labda bepofozásával húzta mosolyra a szánkat, aztán az öldöklés vette át a főszerepet. Gól nem született, ellenben páros, illetve végleges kiállítás igen – utóbbi szenvedő alanya Udovicsics volt, mi pedig reménykedtünk: Sapics hiányában a szokottnál tanácstalanabbak lesznek a szerbek.

Az utolsó negyednek úgy vágtunk neki, hogy öt magyar és két szerb játékos két hibával állt, és sajnos Fodor hamar összeszedte a harmadikat, mint ahogy Ikodinovics is – azaz hét pólós már csak kintről figyelhette a háborút. Mert ez bizony háború volt a javából, sportolni képtelenség volt a mérkőzésen. Csak a kipontozódásokat striguláztuk, azután Vujaszinovics találatát, aki nyolc perc elteltével újra munkát adott a táblakezelőnek (9–8).
Három és fél perc maradt hátra, amikor a trombitáját a levegőben meglendítő egyik zenész fúvókája talált, de ennél nagyobb lett a fájdalmunk. Nem, nem és nem tudtuk bedarálni a labdát a kapuba, és egy perccel a vége előtt már hangzott a „Sampioni! Sampioni!” diadalittas rigmus a szerb szájakból. Néhány másodperccel a vége előtt Kásás szabaddobásból még eltökélt kísérletet tett, de a labda elszállt a léc felett, akár az aranyálom.
Megint kiderült, hogy a háború nem a mi műfajunk, mi „csak” játszani tudunk.
A játék manapság ezüstöt ér.

Mestermérleg
Kemény Dénes: – Gratulálok a szerbeknek, az eredményjelző sohasem hazudik. Ha a fiatalos hév kapkodásából és hibáiból kevesebbet láttunk volna, akkor most örömet tudtunk volna szerezni a szurkolóinknak. ---- Madaras Norbert: – Tudtuk, hogy háborúba megyünk, ettől függetlenül jól játszottunk az elején, három góllal vezettünk is. Utána elveszítettük a fonalat, és a vereségünk egyik fő oka, hogy nem használtuk ki az előnyöket.

Kásás Tamás: – Büszke vagyok a csapatra, küzdöttünk, mint az oroszlán. Sajnos sok fórt elpazaroltunk, pedig öt kettőnél megfoghattuk volna a szerbeket. Ők túl jók ahhoz, hogy feladják, ráadásul óriási buzdítást kaptak a közönségtől. Sajnos most ennyire futotta.

NS-bennfentes: szent téboly
„Hadd menjek egy kicsit vissza az időben. Úgy gondolom, ha ezzel a szent tébollyal játszottunk volna a budapesti Világkupa döntőjében, akkor megnyertük volna azt a meccset. A vasárnapi mérkőzés viszont bizonyította, hogy semmi különbség nincs a két csapat között. Felvettük az elénk dobott kesztyűt, és kiderült: ha kőkeményen kell játszani, úgy is tudunk, s ha technikásan, akkor is ragyogóak vagyunk. Az elmúlt hat-nyolc évben rendszeresen megvertük a szerbeket, igaz, a legfontosabb meccseken csak egy-egy góllal, az élet most, úgy tűnik, visszaad valamit nekik. Ugyan matematikailag négy vereséget szedtünk be zsinórban, de az világosan látszik, hogy nem jobbak nálunk. Igaz, mi sem náluk.”
Gerendás György, olimpiai bajnok ---- Férfiak
Európa-bajnok: Szerbia (Alekszandar Csirics, Filip Filipovics, Zsivko Gocsics, Danilo Ikodinovics, Szlobodan Nikics, Branko Pekovics, Dusko Pijetlovics, Andrija Prlainovics, Alekszandar Sapics, Denisz Sefik, Dejan Szavics, Szlobodan Szoro, Petar Trbojevics, Vanja Udovicsics, Vladimir Vujaszinovics, szövetségi kapitány: Dejan Udovicsics), 2. Magyarország (Biros Péter, Fodor Rajmund, Gór-Nagy Miklós, Hosnyánszky Norbert, Jászberényi Gábor, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Szécsi Zoltán, Szívós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, szk: Kemény Dénes), 3. Spanyolország (A. Andreu, I. Aguilar, M. García, X. García, B. Mallarach, D. Martin, M. Minguel, G. Molina, S. Mora, I. Pérez, F. Perrone, R. Perrone, O. Rey, J. Rodríguez, X. Valles, szk: Rafael Aguilar), 4. Románia, 5. Olaszország, 6. Görögország, 7. Horvátország, 8. Németország, 9. Oroszország, 10. Hollandia, 11. Szlovákia, 12. Szlovénia

Nők
Európa-bajnok: Oroszország (Olga Fomicseva, Julia Gaufler, Nagyezsda Glizina, Jevgenyija Ivanova, Szofia Konuh, Jekatyerina Kuznyecova, Jekatyerina Pantulina, Jevgenyija Procenko, Natalja Rizskova-Alejnyicseva, Natalja Sepelina, Jelena Szmurova, Jekatyerina Tankejeva, Alena Vjlegzsanyina, Alekszandra Vorobjeva, Anasztaszia Zubkova, szövetségi kapitány: Alekszandr Klejmenov), 2. Olaszország (S. Bosurgi, Ch. Brancati, T. Frassinetti, A. Garibotti, E. Gigli, A. Lapi, T. Di Mario, M. Miceli, M. Musumeci, F. Pavan, F. Radicchi, C. Ragusa, F. Rocco, Valkay E., E. Zanchi, szk.: Mauro Maugeri), 3. Magyarország (Benkő Tímea, Brávik Henrietta, Bujka Barbara, Drávucz Rita, Györe Anett, Horváth Patrícia, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Stieber Mercedes, Takács Orsolya, Tomaskovics Eszter, Tóth I Andrea, Tóth II Andrea, Valkay Ágnes, Zantleitner Krisztina, szk.: Szilágyi Péter), 4. Spanyolország, 5. Hollandia, 6. Görögország, 7. Németország, 8. Szerbia