Dejan Perics, a nagy fogás

Bereczky Attila, Donát Tamás, Éliás Gábor, Simon JózsefBereczky Attila, Donát Tamás, Éliás Gábor, Simon József
Vágólapra másolva!
2006.09.06. 02:36
Címkék
A következő bajnoki idény rajtjára (a nőknél szeptember 8-tól, a férfiaknál szeptember 6-tól játszanak a csapatok) a nyáron összeálltak a klubok keretei. Lapunk, szokásához híven, közli a változásokat, kiemelve az aranyesélyesnek ítélt Veszprémet és Szegedet. (Táblázatunkban a csapatok neve után zárójelben a legutóbbi bajnoki helyezésük áll.)
A nyár legnagyobb átigazolási szenzációja: a világ egyik legjobb kapusa, a szerb Dejan Perics a Barcelonából az MKB Veszprémhez szegődött. Ezzel a bajnoki címvédő (Sterbik Árpád és Vlado Sola után) újra világklaszszist tudhat a kapujában. A Veszprém legnagyobb hazai ellenlábasa, a BL-szereplő Pick-Szeged szintén erősödött: a szlovén Ognjen Backovic a világ legjobb átlövőinek egyike. Emellett Zoran Kurtes személyében fiatal, sikeréhes, a nemzetközi porondon is bizonyítani vágyó edző került a szegedi kispadra.

A Veszprém ezúttal is magasra tette a lécet, pedig Zdravko Zovko edzőnek négy új játékost kell beillesztenie BL-induló csapatába. Közülük a leghíresebb Dejan Perics, aki a Celjével és a Barcelonával is BL-t nyert, s már nagyon várja veszprémi bemutatkozását.

„Azzal aligha mondok újat, hogy olyan csapat invitálását fogadtam el, amelyik mindig a csúcsra tör – vélekedett a szerb klasszis. – Ráadásul a sportágat rajongásig szerető város áll a gárda mögött, s ez pluszenergiákat mozgósít bennem is.”

NB I, FÉRFIAK
7. forduló, 09. 06.
MKB Veszprém–Nyíregyháza 18.00
1. forduló, 09. 09.
Debreceni KSE–Veszprém 17.00
PLER-Airport–Komlói BSK Fűtőer. 17.00
Százhalombatta–Győri Rába-Quelle 18.00
Gyöngyösi FKK–Dunaferr SE 18.00
Erste-Békési FKC–Pick-Szeged 18.00
Tatabánya Carbonex–Nyíregyháza 18.30

Aranyéremről álmodnak

A nyári tesztmérkőzések tanulságait összegezve Zovko edző kiemelte: „Most nem tudom megmondani, hogy sokkal jobb csapatunk lesz-e, mint egy évvel ezelőtt – mondta Zovko. – Az új játékosok érkeztével nőtt a taktikai repertoárunk, de ez csak akkor érhet sokat, ha tapasztalt kézilabdázóink is idejében felveszik a ritmust. Van még mit javítani a BL-rajtig, az új játékosoknak sem egyszerű a beilleszkedés.”

A veszprémi célok jelentősek: megnyerni a bajnokságot, Szegedről visszahozni a Magyar Kupát, s a lehető legmesszebb jutni a BL-ben.

A kulcsjátékosait megtartó Pick-Szeged a BL-célokról hasonlóan gondolkodik, ám – 1996 után újra – szeretné megszerezni a bajnoki aranyat. Ehhez az új edzőnek, Zoran Kurtesnek és csapatának is sokat kell dolgoznia. „Fárasztó volt az utóbbi negyven nap, de kezdek összecsiszolódni a csapattal – mondta a szerb szakember. – Sokat léptünk előre a gárdával, amely kezdi megszokni és elfogadni a módszereimet. Még nem vagyok tökéletesen elégedett, de a BL-küzdelmekre és az alapszakasz visszavágóira remek együttessé kovácsolódik keretünk.”
---- MKB Veszprém (1.)
  • Érkezett: Dejan Perics (Barcelona, szerb), Marian Cosma (Dinamo Bucuresti, román), Marko Vujin (Dunaferr), Richard Stochl (Dunaferr, szlovák).
  • Távozott: Vlado Sola (RK Zagreb, horvát), Szöllősi Bence (Tatabánya), Bjarte Myrhol (Nordhorn, német), Kolep Miklós, Salamon Ádám (mindkettő Százhalombatta), Uros Vilovski (Debrecen, kölcsön).
  • NS-értékelés: A bajnoktól elvárható, hogy mindent megtegyen elsősége megőrzéséért, ám a Szeged évről évre veszélyesebb vetélytárs. A Sola helyére érkező Periccsel nagyon megerősödött a keret, amely BL-győztes is lehet.
  • NS-tipp: 1-2. hely


Pick-Szeged (2.)
  • Érkezett: Ognjen Backovic (Minden, szlovén), Milan Csalics (Montpellier, szerb-francia), Ferenczi Botond (Székelyudvarhely), Sutka Norbert (Komló).
  • Távozott: Nenad Perunicsics (Barcelona), Lendvay Péter (PLER), Kovács Róbert (Tatabánya), Vancsics János (Tatabánya), Ulics István (Nyíregyháza).
  • NS-értékelés: Az új szerb edző, Zoran Kurtes együttese a legutóbbi MK-döntőben Kovács Péter irányításával már megelőzte a Veszprémet, és az új évadban a bajnokságban is elé kerülhet, sőt a BL-ben is sikeres lehet.
  • NS-tipp: 1-2. hely


Dunaferr SE (3.)
  • Érkezett: Szathmári János (Vigo), Szasa Djukics (Vigo, szerb), Iváncsik Tamás (Tatabánya).
  • Távozott: Richard Stochl (Veszprém), Gúnya Péter (Debrecen), Marko Vujin (Veszprém), Széles László, Forrai Dániel (mindkettő Győr), Boda Péter, Nagy Máté (mindkettő Százhalombatta), Muhl Antal (Tatabánya).
  • NS-értékelés: Az előző évadban kisebb bravúrral ért fel a dobogóra a gárda, amelyben a távozó kulcsjátékosok helyére azonos képességűek érkeztek. Szathmári kapus rutinja ismét érmet érhet.
  • NS-tipp: 3-4. hely


PLER-Airport (4.)
  • Érkezett: Lendvay Péter (Szeged), Pál Gergely (Csömör), Filip Lazarov (Metalurg Szkopje, macedón).
  • Távozott: Frey Tamás (Debrecen), Tóth Gábor (Tatabánya), Bajusz Sándor (Csurgó), Molnár Zoltán (?).
  • NS-értékelés: A visszatérő Lendvay és a „kis” Lazarov játékkapcsolata újra lendíthet a legendás, dobogóra vágyó Tromoson, amely így talán átvészeli Bajusz és Frey távozását.
  • NS-tipp: 3-5. hely
---- Tatabánya-Carbonex KC (5.)
  • Érkezett: Kovács Róbert (Szeged), Szöllősi Bence (Veszprém), Tóth Gábor (PLER), Vancsics János (Szeged), Muhl Antal (Dunaferr).
  • Távozott: Doros Ákos (Nyíregyháza), Iváncsik Tamás (Dunaferr), Kuzma Norbert (befejezte), Mohácsi Árpád (Százhalombatta), Rosta István (Gyöngyös), Kovácsovics Mátyás (?).
  • NS-értékelés: Több hajdani válogatott sztárt elengedett a klub, és a távozók helyére inkább fiatal, feltörekvő tehetségeket szerződtetett. A csapat összeérésétől függ, hogy mire lesz képes az élcsoportban a patinás Tatabánya.
  • NS-tipp: 3-5. hely


Debreceni KSE (6.)
  • Érkezett: Tarnavölgyi Gergely (Nyíregyháza), Frey Tamás (PLER), Gúnya Péter (Dunaferr), Uros Vilovski (Veszprém, kölcsön).
  • Távozott: Miodrag Vujadinovics (?, szerb), Borisz Zsarkovics (?, szerb), Hodik Sándor (Proletar Naftagas, szerb-macedón), Süvöltős András (befejezte), Vágó Zsolt (?).
  • NS-értékelés: A nagy terveket szövő Debrecen valamelyest erősödött a nyáron, ám ahhoz még gyengének tűnik, hogy beleszóljon a „nagyok” éremért zajló küzdelmeibe. A mérleg nyelve viszont lehet!
  • NS-tipp: 4-6. hely


Nyíregyházi KSE (7.)
  • Érkezett: Nagy Levente (Érsekújvár), Visy Norbert (Érsekújvár), Kovács János (Győr), Kaplonyi Zoltán (Ancona), Gyáfrás Dávid (Komló), Ulics István (Szeged), Varga Zsolt (Fehérgyarmat), Doros Ákos (Tatabánya).
  • Távozott: Pramuk Martin (Winterthur, Svájc), Kun László (Fehérgyarmat), Goran Duricsin (?, szerb), Tarnavölgyi Gergely (Debrecen), Janó Pál (befejezte), Patrik Jurko (?).
  • NS-értékelés: Néhány rutinos játékossal erősödött a csapat, ám ugyanakkor több, szintén tapasztaltnak mondható, jó képességű kézilabdázó távozott.
  • NS-tipp: 5-7. hely


Komló BSK-Fűtőerőmű (8.)
  • Érkezett: Szappanos Gergely (Pécs), Szabó Balázs (Kalocsa).
  • Távozott: Sutka Norbert (Szeged), Gyáfrás Dávid (Nyíregyháza), Szabó Tamás (Pécs), Minya Balázs (befejezte)
  • NS-értékelés: Az előző évadban az MK-menetelésével (elődöntőbe jutott, s a bronzmérkőzésen kiharcolta a KEK-szereplést) bebizonyította a gárda, hogy többre hivatott. A csapat gerince megmaradt, de Sut-ka visszatért Szegedre.
  • NS-tipp: 7-8. hely
---- Győri Rába Quelle ETO (9.)
  • Érkezett: Hoffmann Ákos, Szabó András (mindkettő Pápa), Forrai Dániel, Széles László (mindkettő Dunaferr), Miss Zoltán (Alba Regia), Nagy Tamás (Békés), Igor Milosevics (Békés, szerb), Boriszlav Basarics (Békés, szerb), Herjeczki Balázs (PLER), Bognár Róbert (Teucro).
  • Távozott: Gerháth Zoltán (befejezte), Nyikes Csaba, Németh Tamás (mindkettő Mezőkövesd), Kányai Róbert (Balatonfüred), Kovács Ádám (Gyöngyös), Remete Róbert (?), Fodor Krisztián (Németország?), Németh András (?), Tomori Győző (?), Kovács János (Nyíregyháza).
  • NS-értékelés: A megszűnéstől városi összefogással megmenekülő csapat főleg saját utánpótlásából is építkezett. Sokat számít, ha Tóth László edző egészséges fanatizmusa átragad tanítványaira.
  • NS-tipp: 8-10. hely


Erste-Békési FKC (10.)
  • Érkezett: Himer Zoltán (Rubiera), Szikora Gábor (Orosháza).
  • Távozott: Nagy Tamás (Győr), Igor Milosevics (Győr, szerb), Boriszlav Basarics (Győr, szerb), Petrovszki Péter, Morva Zoltán (mindkettő Dunaferr), Szabó Levente (Románia), Vladimir Zselics (Portugália).
  • NS-értékelés: A távozókat zömmel a saját ifjúsági együtteséből (Kovács István, Lőrinci Pál, Molnár Sándor, Keresztes Gábor) pótolta a klub. Nagy eredmény lenne, ha a fiatalokkal megkapaszkodna a középmezőnyben.
  • NS-tipp: 10-12. hely


Gyöngyösi FKK (újonc)
  • Érkezett: Kovács Ádám (Győr), Lovas Szilárd (Ózd), Zlatko Dimitrovszki (Tikves, macedón), Rosta István (Tatabánya), Majeri Zoltán (Bitola, tunéziai, romániai magyar).
  • Távozott: Szilágyi Péter (?), Hudák Henrik (?), Babicz Balázs (?), Burik Máté (?), Márkus Béla (?), Nemes András (?), Papp Gábor (Ózd).
  • NS-értékelés: A sportág élő legendája, Csík János edző felhozta a gárdát az első ligába, és a vezetők igyekeztek az élvonalhoz méltóan megerősíteni a keretet. A tehetséges Tóth Norman az ifiből került a felnőttek közé.
  • NS-tipp: 10-12. hely


Százhalombattai KE (újonc)
  • Érkezett: Bécsi János (Besiktas), Mohácsi Árpád (Tatabánya), Kolep Miklós, Salamon Ádám (mindkettő Veszprém), Hódi László (Tata), Boda Péter (Dunaferr), Nagy Máté (Dunaferr).
  • Távozott: Perényi Zoltán (Budakalász), Józsa Tamás (Dabas), Csík János (?), Varga Máté (Ausztria).
  • NS-értékelés: Sótonyi László edző neve lehet a garancia arra, hogy az újra első osztályú, jól igazoló Batta meg is kapaszkodik a legjobbak között. Nagy fogás Mohácsi, valamint Bécsi is kulcsember lehet az együttesben.
  • NS-tipp: 10-12. hely
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik