Oroszlecke szakíróknak

Evander Holyfield újbóli színre lépése, és elhatározása, hogy valamennyi profiboksz-szövetség világbajnoka legyen, újra a nehézsúlyra irányította a figyelmet. A súlycsoportot jelenleg, sokak szerint ideiglenesen, négy exszovjet ökölvívó uralja. Persze vannak fogalmaink arról, hogy e két szó – ideiglenes és szovjet – összekapcsolása mennyire félrevezető lehet. Ha csak feleannyira tartósan „szállja meg” Oleg Maszkajev, Vladimir Klicsko, Nyikolaj Valujev és Szergej Ljahovics a négy nagy világszervezet, a WBC, az IBF, a WBA és a WBO nehézsúlyú trónját, mint amennyire 1945-től 1991-ig az „ideiglenesen hazánkban tartózkodó” Vörös Hadsereg Magyarországot, akkor nem árt megtanulni oroszul a sportág szakíróinak.

Hajdanvolt legendás fénykor

A szakma megegyezik abban, hogy a „királykategória” fénykora a hatvanas-hetvenes évekre esett. Az aranykort olyan, feledhetetlen klasszisok vezették fel, mint a történelem addigi legfiatalabb nehézsúlyú világbajnoka, a 71 éves korában, idén májusban elhunyt Floyd Patterson, az 1952-es helsinki olimpia középsúlyú (!) bajnoka, vagy az őt kétszer is megsemmisítő „ölőgép”, Sonny Liston. Utóbbit – akit állítólag a maffia futtatott – Muhammad Ali (született: Cassius Clay) tüntette el a történelem süllyesztőjében. A kezdetét jelezve egy olyan, máig megismételhetetlen évtizednek, amelyet Ali mellett további két olyan zseniális bokszoló fémjelez, akik ugyancsak ott vannak a sportág történetének Top10-ében. Természetesen „Smokin'” Joe Frazierről és George Foremanről beszélünk, miközben olyan „kismesterek” voltak kénytelenek e három megasztár árnyékában leélni legszebb éveiket, akik más korszakban hosszú évekig uralták volna a súlycsoportot: Ron Lyle, Ernie Shavers, Ken Norton vagy éppen George Chuvalo neve sokat mond a vájtfülűeknek.

A bokszromantika napjainkban visszasírt évtizedének egy rideg mesterember, Larry Holmes megjelenése vetett véget a hetvenes évek végén. Mike Tyson 1986. november 22-én minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnokaként lépett trónra, hogy aztán önmagát küldje padlóra bűnös természete felszínre törésével. Az utolsó másfél évtizedben Lennox Lewis és Evander Holyfield tudása ütötte meg a nagy elődökét – utóbbi még manapság, lassan 44 évesen is a nagy visszatérésre készül, immár az ötödikre. Ennek szellemében szombat hajnalban, Dallasban pépesre verte amerikai honfitársát, Jeremy Batest, s egyáltalán nem tartják kizártnak, hogy lassan nagyapai korban is a csúcsra verekszi magát.

Számtalan oka van a hanyatlásnak

Hogy miért süppedt a kétezres évekre az érdektelenségbe a nehézsúly, annak számos oka van – a hozzáértők szerint legalább három.
Az első anyagi jellegű. Amikor Muhammad Ali 1971. március 8-án a Joe Frazier elleni meccsére készült, röhögőgörcsöt kapott az öltözőben, látva a 2.5 millió dolláros csekket, ami neki és „Smokin'” Joe-nak is járt a meccsért. Akkoriban ez az összeg elképzelhetetlenül hatalmas volt, s attól kezdve váltak mindennapossá a milliós összecsapások. Harminc-harmincöt éve hathetente bokszolniuk kellett a menőknek, hogy meg tudjanak élni, manapság bőven elég, ha félévente a ringbe lépnek – akkora lett egy-egy meccs pénzalapja a fizető tévécsatornák megjelenésével. A logikai lánc könnyen kitapintható: kevesebb mérkőzés, a praxis hiánya, gyengébb teljesítmények. Nem mellesleg a Bokszvilágszövetség (WBA) mellett 1963-ban megalakult a Bokszvilágtanács (WBC), majd szinte gombamódra szaporodtak a különféle profi ökölvívó-szervezetek.

A második a tudományos háttérre vonatkozik – hogy finoman és úriemberhez méltóan fogalmazzunk. Valaha George Foreman valóságos óriásnak számított, pedig 1990 előtt egyszer sem mérlegelt 103 kilósnál nehezebben. A Klicsko fivérek vagy éppen Lennox Lewis 110 kiló körüli súllyal léptek a szorítóba, és még véletlenül sem tűntek elhízottnak, az olyan genetikai unikumokról, mint a 213 centis, 145 kilós Nyikolaj Valujev nem is beszélve. Joe Frazier vagy Mike Tyson rendszerint a szakemberek által ideálisnak tartott 90 kiló környékén mérlegelt, mégis koruk domináns nehézsúlyú bokszolói voltak. Aztán néhány éve kiderült, mennyit ér egy kilencven kilós Tyson egy 112 kilós Lewisszal szemben...

Végül egy adminisztratív módosítás is hozzájárult a hanyatláshoz: a menetek számát a WBC 1983-ban 15-ről 12-re csökkentette. A rövidebb játékidő kevésbé jól kondicionált ökölvívókat igényelt, az ütőerő, az izomtömeg fontosabbá vált a szívósságnál, az elnyűhetetlen erőnlétnél. Ali, Frazier, korábban Rocky Marciano keringési rendszerét összehasonlítva a mai, 12 menetre felkészített bokszolókéval meglepő következtetésekre jutnánk... Ki tud manapság már úgy táncolni 15 meneten keresztül, ahogy Ali tette legszebb éveiben? Senki, mert az utolsó három menet szőrén-szálán eltűnt...

Alekszandr Povetkin lehet az igazi

Mi a közös a négy, a valamikori Szovjetunióból érkezett világbajnokban? Valamennyien óriások – meghaladják a 190 centit és a 108 kilót, de például Valujev egyenesen genetikai különlegesség –, s robotszerű a mozgásuk, még talán a viszonylag legügyesebb Ljahovicsot leszámítva.
A szakma egyiküknek sem jósol hosszú uralkodást, már csak azért sem, mert Valujev 33, a tizenegy napja Hasim Rahman kiütésével a WBC világbajnoki övét elhódító Maszkajev pedig 37 éves. A címegyesítésre semmi esélyük, általános a vélemény, hogy – leginkább Valujev – inkább cirkuszi látványosságnak, kuriózumnak számítanak, semmint korszakos bokszolóknak.

Akiből viszont az lehet, az egy újabb orosz, Alekszandr Povetkin. Ő még csak 27 éves lesz szeptember másodikán, s egészen emberi formájú: 188 centi magas, kereken egy mázsa. Aki az utóbbi évek amatőr-világversenyein megfordult, az tudja, kiről van szó: a 2002-es permi és a 2004-es pulai Európa-bajnokság aranyérmese, a 2003-as bangkoki vb és a 2004-es olimpiai szupernehézsúlyú bajnoka. Athén után elment profinak – Wilfried Sauerland istállójába, így hát ekként Valujev klubtársa –, s azóta nyolcból nyolc győzelme van, hat kiütéssel vagy technikai KO-val.

A professionalboxingrankings.com mértékadó világranglistája
1. Oleg Maszkajev (kazah/amerikai)
2. Szergej Ljahovics (fehérorosz)
3. Nyikolaj Valujev (orosz)
4. Matt Skelton (brit)
5. James Toney (amerikai)
6. Lamon Brewster (amerikai)
7. Calvin Brock (amerikai)
8. Vladimir Klicsko (ukrán)
9. John Ruiz (amerikai)
10. Hasim Rahman (amerikai)