Lékó Péter döntetlennel is az első helyen maradt

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2006.08.03. 00:43
Címkék
Lékó: remi két és fél óra után
Lékó: remi két és fél óra után
Lékó: remi két és fél óra után
Lékó: remi két és fél óra után
Lékó: remi két és fél óra után
Lékó: remi két és fél óra után
Nem mondhatni, hogy elképesztően izgalmas partit váltott egymással a világossal játszó grúz Baadur Zsobava és Lékó Péter a dortmundi szupertorna negyedik fordulójában. Zsobavának jelenleg 2651-es az értékszáma, tehát majdnem százzal kevesebb, mint a viadalon korábban kétszer is győztes magyar nagymesteré (2738). Mindezt figyelembe véve világbajnoki döntősünk volt az esélyesebb.

Ennek ellenére a játék olyan eseménytelen volt, mint Lékó második fordulós játszmája Pjotr Szvidler ellen. Az a találkozó elég unalmasan alakult, s ez az összecsapás is kis túlzással rögtön a megnyitás után, már a 22. lépésben döntetlennel ért véget.

Így Lékó továbbra is veretlen, de talán többet is kockáztathatott volna Zsobava ellen, hiszen nála már csak erősebb ellenfelek következnek a továbbiakban.
A csúcsrangadón Pjotr Szvidler nem bírt Vlagyimir Kramnyikkal, így Lékó holtversenyben az élen maradt.

Csütörtökön szünnap, pénteken pedig kezdődik a hajrá, jön a verseny utolsó három játéknapja. Az ötödik fordulóban Lékó Péter a világos bábuk mögött foglalhat helyet, miközben az asztal túloldalán az idei linaresi tornagyőztes, Levon Aronjan ül majd.

NEMZETKÖZI SZUPERTORNA, DORTMUND
Átlagértékszám: 2720, XIX. kategória. 4. forduló: Zsobava (grúz, 2651)–Lékó Péter (magyar, 2738) döntetlen, Aronjan (örmény, 2761)–Naiditsch (német, 2664) döntetlen, Szvidler (orosz, 2742)–Kramnyik (orosz, 2743) döntetlen, Adams (angol, 2732)–Gelfand (izraeli, 2729) (lapzárta után).

Az állás: Lékó és Szvidler 2.5-2.5 pont, Aronjan és Kramnyik 2-2, Zsobava, Naiditsch , Adams (3) és Gelfand (3) 1.5-1.5

Legfrissebb hírek

F1, Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
7 perce

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 perce

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
14 perce

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
44 perce

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
1 órája

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
1 órája

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
1 órája

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik