„Mozgott a keze meg a lába”

– A versenyigazgatói poszt azt jelenti, hogy sportszakmailag ön az úr a Hungaroringen a hét végi magyar futamon?
– Tulajdonképpen igen, bár a nemzetközi szövetségnek van egy úgynevezett rendezvényigazgatója, Charlie Whiting, aki végigkíséri a sorozatot, vele dolgozom együtt a versenyhétvége folyamán.

– No meg azzal a hatszáz emberrel, aki a pálya területén teljesít szolgálatot.
– Pontosan. A szakmai tapasztalatom és a szabályismeretem, valamint a kapott információk alapján kell működtetnem a stábot. Az utasításokat én adom ki, nemcsak nyelvi okokból, hanem azért is, mert nemzetközi szinten is elismerik a magyar személyzet szakmai tudását. Évek óta kapunk erről visszajelzéseket, és nemcsak mi, a promóter is: a Hungaroring Sport Zrt. képviselője 2008-tól tagja a legfőbb döntéshozó testületnek.

– Ha jól tudom, ön pedig az FIA pályabizottságának a tagja. Ez is szakmai elismerés, nem?
– De még mennyire! Pedig higgye el, annak idején nem volt könnyű dolgom. Zsembery Jenő bácsitól kellett átvennem a teendőket, ez pedig olyan érzés, mintha valakinek Karajan után kellene zenekart vezényelni. Nagyon nehéz volt azért is, mert a pozícióhoz nem adnak tekintélyt, azt az embernek saját magának kell kivívnia.

– Nagyon úgy tűnik, hogy ez sikerült. Versenyigazgatóként van közvetlen kapcsolata a pilótákkal is?
– A versenyzői eligazításon találkozunk, tulajdonképpen enynyi. A péntek esti megbeszélésen általában szó esik az előző verseny tanulságairól, és elmondják, pénteken mit tapasztaltak a pályán. Olyan is volt már, hogy péntekről szombatra virradóra betonozni kellett a Hungaroringen, és olyan is, hogy takarítani, vagy éppen plusz bírót állítani valahová. Tavaly például a négyes kanyarba kértek egy jelzőoszlopot, mert ott törés van a pályában, nem lehet belátni a kanyart, és a viszonyításhoz szükség volt erre.

– Az edzések során több a dolga, vagy a versenyen? Egyáltalán, hol tartózkodik a futam idején?
– Természetesen a toronyban. Ott van a versenyirányítási egység, ahol körülbelül negyven monitoron követjük az eseményeket. Oda fut be minden információ.

– Hogyan lehet ennyi mindenre figyelni?
– Kiváló munkatársaim, barátaim vannak, akik ugyanúgy húsz éve „űzik az ipart”, mint én, úgyhogy nincs nehéz dolgom. Zettner Tamásnak, a pályabírók vezetőjének hatalmas rutinja van, remekül végzi a dolgát, csakúgy, mint a sportszakmai főszervező, Szamos Miklós vagy Dancsó Pál, a szervezőbizottság vezetője. Egyébként visszatérve az eredeti kérdésre: azt szoktam mondani, amikor a verseny elkezdődik, az én munkám lényegesen egyszerűsödik. Jóformán csak akkor kell intézkednem, ha meg kell szakítani a versenyt, vagy beküldeni a pályára a biztonsági autót.

– És a leintés? Az semmi?
– A leintésre nemzetközi definíció alapján nincs szabály, de a szokásjog az, hogy a rendező ország versenyigazgatója inti le a futamot. Afféle tiszteletadás ez a sportszakmai személyzetnek. Persze átadhatja a funkcióját, Brazíliában például egyszer Pelé intette le a versenyt.

– Biztosan történt olyasmi az elmúlt két évtized során a Hungaroringen, amit az unokáinak is szívesen mesél majd.
– Ayrton Sennához fűződik a kedvenc történetem, tehát nem mostanában volt. A péntek esti versenyzői megbeszélésen úgy döntöttek, az egyik kanyarban betonozni kell, és teljesen új rázókövet építeni. A versenyzők Sennát választották, hogy ő jelölje ki, mit hogyan csináljanak a munkások. Ültem fent a toronyban, amikor megjelent egy vékonyka, kockás inges, farmeres pasi, aki úgy nézett ki, mint a takarítószemélyzet egyik tagja. Csak akkor jöttem rá, hogy ő Ayrton Senna, amikor közelebb jött. Mondta, hogy szeretne kijutni a pályára, de a szabályok miatt ő nem mehet autóval, nehogy jogosulatlan előnyhöz jusson. Beültünk a Mondeóba. Képzelheti a helyzetet, ott ült mellettem a világ legjobb autóversenyzője, és én vezettem. Ő behúzódott az ülésbe, egy szót sem szólt, csak lehunyta a szemét, mozgott a keze meg a lába, mintha vezetne. A pályát memorizálta. Akkor is. Nekem hatalmas élmény volt. Azt mondom, az ilyenekért éri meg dolgozni! ---- A ----