„Érzem, hogy ide kell jönnöm”

– Ne haragudjon, de válogatott csatártól jogos a kérdés: miért?
– Mondhatnám azt, hogy miért ne? – kérdezett vissza Tököli Attila. – Amikor Ciprusról hazajöttem, akkor is az volt az első gondolatom: itt, és nem máshol. Nem titok, hogy érdeklődtek más klubok is, és őszintén mondom, valamennyi megkeresés rendkívül megtisztelő számomra. De bárkivel beszéltem, legbelül azt éreztem, nekem ide kell visszajönnöm.

– De a Ferencváros a napokban sokat veszített tekintélyéből, vonzerejéből. Egy ereje teljében lévő játékosnak kihívás az NB II?
– Nem tehetem meg, hogy bárkit, bármit is lenézzek, sohasem tettem ilyet. Játszottam én ebben a ligában, ha nem is mostanában, a kilencvenes években Pécsett, a PVSK-Pécs ’96 FC-ben, a Beremend színeiben futballoztam a másodosztályban. Amikor meghallottam, hogy a Ferencvárost kizárták az élvonalból, csak még inkább megerősödött bennem az érzés, hogy itt akarok játszani. Nem először tapasztalom, hogy a többség nem érti, amit én csinálok, de ez soha nem zavart, és olyan típus vagyok, aki szembemegy azzal az akarattal, amely erőből veszi fel a harcot az ésszerűséggel szemben. Tudom, hogy sokan csodálkoznak most ezen, hogy ebben a mostani Fradiban találok perspektívát, de mindez hidegen hagy.

– Miben bízik?
– A mondás is úgy szól: a remény hal meg utoljára. A támogatók az önök lapjában ugyanúgy elmondták, mint az öltözőben, hogy nem hagyják magára a klubot, és lehet, hogy az MLSZ döntése valamiképpen újra összehozza a csapat szurkolóit. De, ez sem titok, és ez a klubot ismerőket aligha lepi meg, nem a pénz miatt jönnék ide. Azt gondolom, ez a csapatot megerősítheti mindaz, ami történik vele.

– Apropó, szurkolók: milyen visszajelzéseket kap?
– Tisztában voltam vele, hogy az emberek egy része örül, ha visszajövök, a másik része pedig nem annyira, ez ezzel jár.

– Ha már itt tartunk: a klub honlapján tartott szavazás eredménye minden várakozást felülmúlóan egyoldalú volt, hiszen a szavazók csaknem száz százaléka arra voksolt, nagyon örülne, ha újra Fradi-mezt húzna.
– A drukkerek talán nem is gondolják, mindez milyen lelki erőt adott nekem. Az egyik kapcsolatépítő internetes oldalon naponta kapom a leveleket, az utcán megállítanak az emberek, és elmondják, nagyon örülnének annak, ha újra itt játszanék. Szóval csak pozitív visszajelzéseket kapok, de tudom, van, aki nem örül, csak ő legfeljebb nem ír levelet.

– Nem túlzás, hogy az élvonalban jóformán bárhova mehetne, mégis az NB II-es Fradihoz ragaszkodik. Van ebben valami küldetésféle? Van ennek üzenetjellege, hogy „ha Tökölinek jó ez a Fradi, én is odamegyek, vagy nem megyek el innen”?
– Lehet, hogy ez is benne van. Tudom, hogy rengeteg normális, igazi Fradi-szurkoló van az országban, akiket mélyen elkeserít ez a helyzet, de amíg itt voltam, megtanultam, ez a klub abban különbözik a többitől, hogy a legnagyobb bajban is képes az összefogásra, a megújulásra. Magam nem érzem a személyem ennyire fontosnak, de azt igen, hogy ide kell jönnöm, és minden tudásommal segítenem kell a Ferencvárost. Szóban megegyeztünk a vezetőkkel, ha mindezt írásba foglaljuk, aláírom a szerződést.

– Az mindenesetre jelez valamit, hogy már itt edz. Mire számít?
– Nagy élmény volt számomra a Fradi két legutóbbi kupagyőzelme, szerencsére a Debrecen és a Kispest elleni fináléban is góllal, gólokkal tudtam hozzájárulni a trófea elnyeréséhez. Jó lenne triplázni…

– Hogy emlékszik 2003 májusára, az önt ért támadásokra?
– Nem foglalkozom vele. Arra emlékszem, hogy 2004 májusában a Puskás Ferenc Stadionból egy helikopter áthozta az Üllői útra a bajnoki aranyérmet.

– Számít hasonlóra?
– Bajnoki címre a Fradival? Mindenképpen.

---- N ---- &