A magyarok nem jutottak be a legjobb négy közé

LASZTOMÉRY ANDRÁSLASZTOMÉRY ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2006.07.28. 01:39
Címkék
Nem kezdett megilletődötten a magyar csapat a házigazda elleni meccsen. Völgyi Erika középtávoli dobásai rendre betaláltak. A spanyolok nem nagyon próbálkoztak külső dobással, inkább fürge lábú irányítóik betörésekből osztogatták le a labdákat a palánk alá belépő üres embereknek, ebből voltak eredményesek.
A 15. percben Mansaré Finda kettő plusz egyes kombinációja után a vezetést is átvették lányaink. A spanyolok azonban a második félidőben az általuk leszedett sokkal több lepattanó labdának és az ezekbből indított lerohanásaiknak köszönhetően végig uralták a játékot a jól helytálló magyarokkal szemben. A középdöntő harmadik mérkőzésén a francia csapat lerohanta lányainkat. Talán az előző nap késő este befejeződött mérkőzés miatt, de roppant fásult együttes benyomását keltették a magyarok. Védekezésben rendre lemaradtak játékosaink, támadásainkat pedig pontatlan dobások jellemezték. A szünetre már tetemes különbség alakult ki. Pihenő után felcsillant némi remény, egy 11–2-es szériát produkálva látótávolságon belülre került az ellenfél. Az utolsó negyedben azonban kevésnek bizonyultak Hutlassa Fanni és Bozóki Bettina pontjai. A franciák ismét felpörgették a játékot, és kívülről is többször betaláltak. A magyar csapat szombaton a litván együttessel játszik az 5–8. helyért.
KÖZÉPDÖNTŐ, E-CSOPORT
2. FORDULÓ,
szerda esti mérkőzés
SPANYOLORSZÁG - MAGYARORSZÁG 62–54
(18–14, 14–17, 19–10, 11–13)
KÖZÉPDÖNTŐ, E-CSOPORT
2. FORDULÓ,
szerda esti mérkőzés
SPANYOLORSZÁG - MAGYARORSZÁG 62–54
(18–14, 14–17, 19–10, 11–13)

Tenerife, 600 néző. V: Tanacisz (görög), Bekis (fehérorosz)
SPANYOLORSZÁG. Ld: Herrera 14, Abalde 10
MAGYARORSZÁG: HUTLASSA 16/3, Szondy 5/3, Kováts 5, Mansaré 3, Bozóki 8. Cs: Laklóth, Gadnai 5, VÖLGYI 10, Vincze A., Ambrus, Halmai 2. Szövetségi kapitány: Mészáros Zoltán
Az eredmény alakulása. 4. p.: 8–7. 8. p.: 12–11. 12. p.: 23–16. 15. p.: 25–26. 19. p.: 32–31. 23. p.: 37–35. 28. p.: 46–39. 34. p.: 55–45. 37. p.: 57–49

3. FORDULÓ
Csütörtöki mérkőzés
FRANCIAORSZÁG - MAGYARORSZÁG 75–54
(24–12, 20–11, 9–16, 22–15)

Tenerife, 100 néző. V: Gudas (litván), Forsberg (svéd)
FRANCIAORSZÁG. Ld: Plust 12/12, Miyem, Amant 12–12
MAGYARORSZÁG: HUTLASSA 12/6, Szondy 11, Kováts 6, Mansaré 6, BOZÓKI 11. Cs: Laklóth 8/6, Gadnai, Völgyi, Vincze A., Ambrus, Halmai. Szövetségi kapitány: Mészáros Zoltán
Az eredmény alakulása. 4. p.: 5–5. 8. p.: 19–10. 13. p.: 30–17. 18. p.: 39–19. 23. p.: 46–32. 28. p.: 52–37. 34. p.: 64–44. 37. p.: 69–44
Legfrissebb hírek

Ülőröplabda Eb: vereséggel kezdtek a nők, fordítottak és nyertek a férfiak

Röplabda
2 perce

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
17 perce

NB II: Videoton FC Fehérvár–Budapest Honvéd FC

Labdarúgó NB II
42 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
43 perce

Videó: csapattársai interjúztak a férfi kosárválogatott újoncával

Kosárlabda
48 perce

Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

Egyéb egyéni
50 perce

Ezüstös mosolyok a Duna Arénában

Vízilabda
1 órája

Puska, pisztoly és korong Eb: Európa-csúccsal kezdett, majd negyedik lett a pisztolytrió

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik