Az idei lesz a legnehezebb

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2006.07.19. 00:58
Címkék
A szinte véget nem érő viták után egy hét múlva kezdődik az idei Tour de Hongrie, igaz, a két verseny okozta anomáliák miatt (eredetileg két viadalt is bejelentettek ezen a néven) az idei Tour nem mozdul ki Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. Amely július 26-a és 29-e között zajlik a Miskolc–Kazincbarcika–Sátoraljaújhely–Bükkszentkereszt–Miskolc útvonalon. Törzsök Zsolt, a szervezőbizottság elnöke elmondta, hogy 14 országból 23 csapat képviseletében 138 versenyző ül majd nyeregbe, s ez a sportág magyarországi történetének legerősebb mezőnyét jelenti. A 23 együttesből öt tagja az UCI által szervezett kontinentális sorozatnak, a kiemelt Pro Tour széria égisze alatt zajló viadaloknak. Az 542 kilométer össztávú, és az eddigi legnehezebbnek ígérkező Tour de Hongrie utolsó szakasza július 29-én, szombat délelőtt a Bükkszentlászló– Bükkszentkereszt hegyi időfutam lesz, a verseny aznap délután Miskolcon fejeződik be egy kritériumversennyel.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: folytatódik a Bajnokok Ligája alapszakasza

Minden más foci
5 órája

Népharag zúdult Gróf Dávidra; Mészáros Krisztofer két döntőben lesz érdekelt

E-újság
5 órája

Gól nélkül zárt az Alavés és a Valencia

Spanyol labdarúgás
5 órája

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
5 órája

Csoda Svédországban: bajnok lett a Mjällby

Minden más foci
5 órája

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lökéshullám – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik