Ítélet kedden – vagy szerdán

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2006.07.11. 01:09
Címkék
Az olasz sajtó szerint kedden vagy szerdán születik meg az Olasz Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának elsőfokú ítélete az úgynevezett bundaügyben. Mint ismeretes, Cesare Ruperto, a bizottság 81 éves elnöke pénteken este, a tárgyalás lezárásakor bejelentette, hogy az által vezetett testület legkorábban három, legkésőbb tizenöt nap múlva hozza nyilvánosságra döntését. (Többekben felvetődött, hogy a vasárnapi vb-győzelem után mindenkit fel kellene menteni, de ennek nem túl nagy a valószínűsége.)
Szakértők szerint nem szabad túlságosan elhúzni az időt, ugyanis – tömeges fellebbezésekre számítva – július 17-én meg kellene kezdeni a másodfokú tárgyalást, 24-én pedig ott is ítéletnek kellene születnie, hogy az UEFA a július 28-i nemzetközi kupasorsolásán az olasz klubok nevével is találkozhassunk.Stefano Palazzi szövetségi ügyész a 26 perbe vont személyre egytől öt évig tartó eltiltást kért, míg a megvádolt klubokat alsóbb osztályba sorolná: a Juventust a B-ligánál alacsonyabb bajnokságba, amelyben hatpontos hátrányból kellene indulnia („mellékbüntetésként” pedig megfosztanák a 2005-ös és a 2006-os bajnoki címétől), a Fiorentinát, a Laziót és a Milant pedig a B-be, pontlevonással. (A liláknak és a fővárosiaknak mínusz 15-15, a milánóiaknak mínusz három pontról kellene indulniuk.)Időközben némi zavart keltett, hogy Pasquale De Lise, a Lazio tartományi bíróság elnöke biztosra veszi, hogy a klubok a polgári bíróság előtt meg fogják támadni a szövetség ítéleteit, ami további csúszást okozhat. (A 280/2003-as törvény ugyan kimondja, hogy fegyelmi ügyekbe nem szólhat bele az állami bíróság, ám ezt a tárgyalást nem nehéz egyszerű fegyelmi ügyön túlmutató esetként kezelni.)Végül pedig említsük meg, hogy immár biztosra vehető: Didier Deschamps lesz a Juventus vezetőedzője a 2006–2007-es évadban, akármelyik bajnokságban áll is rajthoz a zebramezes gárda.
Legfrissebb hírek

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
29 perce

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
37 perce

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
2 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
2 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik