Összeomolhat a játékospiac

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2006.07.06. 01:08
Címkék
Szerdán, az olasz bundabotrány tárgyalásának negyedik napján továbbra is a vádlottaké volt a szó, akik kivétel nélkül visszautasították a vádakat. Közben a sajtó már azt elemzi, hogy mi történik majd az ügyész által kizárásra javasolt csapatok játékosaival, és hogyan alakul a kupaindulók, illetve a bajnokságban rajtolók listája.
A torinói drukkerek már pólón is árulják Luciano Moggi bundaügyben érintett feketelistás válogatottját
A torinói drukkerek már pólón is árulják Luciano Moggi bundaügyben érintett feketelistás válogatottját
EPA
A torinói drukkerek már pólón is árulják Luciano Moggi bundaügyben érintett feketelistás válogatottját
A torinói drukkerek már pólón is árulják Luciano Moggi bundaügyben érintett feketelistás válogatottját
A torinói drukkerek már pólón is árulják Luciano Moggi bundaügyben érintett feketelistás válogatottját
EPA
A torinói drukkerek már pólón is árulják Luciano Moggi bundaügyben érintett feketelistás válogatottját

Félmilliárd euró. Becslések szerint csaknem ennyi a Juventus játékosainak „lista szerinti” értéke, és a Juventus által egy év alatt bérekre kifizetett pénzek összege. Az előbbit 148 millió euróra taksálják a szakértők, az utóbbit pedig 350 millióra.
Mint ismeretes, keddi vádbeszédében Stefano Palazzi szövetségi ügyész azt kérte, hogy a torinói klubot sorolják „egy, a B-ligánál alacsonyabb osztályba”, márpedig ha ez megtörténik, azaz a Juventus a harmad- vagy a negyedosztályba kerül, akkor gyakorlatilag csődbe megy. A játékosok értéke azonnal a tizedére esik, ráadásul többeknek a szerződésében benne van, hogy kiesés esetén szabadon igazolhatóvá válnak, így az értük kapható pénz elenyészően kevés lesz.

Az ítéletek a nemzetközi játékospiacot is alapjaiban rázhatják meg: ha a Juvét, a Milant, a Laziót és a Fiorentinát is kizárják a Serie A-ból, akkor hirtelen többtucatnyi klasszis kerül ki a piacra, ami nyilván jelentősen lenyomja majd az árakat, hiszen ennyi futballistát nagyon nehezen tudnak felszippantani az európai élbajnokságok. Az élelmes klubok mindenesetre fillérekért szerződtethetik ebben az esetben Gianlugi Buffont, Lilian Thuramot, Pavel Nedvedet, Patrick Vieirát, Zlatan Ibrahimovicot, Gianluca Zambrottát, Fabio Cannavarót, Alessandro Del Pierót, Kakát, Alessandro Nestát, Andrea Pirlót, Gennaro Gattusót, Clarence Seedorfot, Didát, Luca Tonit, Valerij Bozsinovot vagy Massimo Oddót – hogy csak néhány nevet említsünk a négy együttes mintegy száz klasszisából.

„Életem egyik legkegyetlenebb napja a mai, sohasem gondoltam volna, hogy valaha sírni fogok a születésnapomon.” Giampiero Boniperti, a Juventus egykori klasszisa, aki 462 mérkőzésen 178 gólt szerzett a Juve színeiben, és aki később elnökként vezette számos sikerre a „zebrákat”, nem így képzelte el a 78. születésnapját. A klub tiszteletbeli elnöke szerint „az a legszörnyűbb, hogy olyanok miatt fogják elítélni a Juventust, akik szolgálták, de nem szerették ezt a klubot.”

Az említett négy klub kizárása esetén (ne feledjük, hogy a fegyelmi bizottság elsőfokú ítélete a következő hét elejére, a másodfokú pedig július 20-ra várható) jelentősen megváltozna a Serie A összetétele és a kupaindulók listája is. (Mint ismeretes, az említett négy gárda az előző idényben az 1., a 2., a 4. és a 6. helyet szerezte meg a bajnokságban.)

A Bajnokok Ligájában a főtáblán az Internazionale és a bajnokságban ötödik helyen végzett Roma, a selejtezőben a Chievo és a Palermo képviselné Olaszországot, míg az UEFA-kupában a Livorno, a Parma és az Empoli indulhatna. Az A-ligában maradna a három kiesett együttes (a Messina, a Lecce és a Treviso), míg a huszadik első osztályú hely a Bolognáé lehet – legalábbis a Guido Rossi kormánybiztos által megállapított kritériumok alapján. ----
Legfrissebb hírek

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
29 perce

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
37 perce

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
2 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
2 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik