Ismét Vasi Vasember

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2006.07.02. 00:33
Címkék
A legenda visszatér! Vasárnap huszonkettedik alkalommal rendezik meg Szombathelyen a Vasi Vasember versenyt, amely egyben az idén létrehozott olimpiai távú versenysorozat, a Triatlon Tour 2006 harmadik fordulója.
Az előnevezések alapján minimum kétszáz versenyzővel számolnak a szervezők a Vasi Vasember versenyen. Az időjárás kegyeibe is fogadta a vasembereket, meg nem is, hiszen a hét végére a szél és a felhők közös erővel legyűrték a kánikulát. A légmozgás azonban mindhárom számban okozhat majd nehézségeket a versenyzőknek. A mezőnyben négy olyan sportembert találunk, akik eddig minden Vasi Vasembert teljesítettek. A szombathelyi Garami Árpád és Kapolcsi Imre, valamint Budapestről Hernádi János és Bálint Mihály 1984 óta valamennyi szombathelyi futamon ott volt, és most sem hiányozhatnak. A versenyt a Triatlon Tour első két fordulója után Kuttor Csaba várja az élről.„Dobogós helyezésre számítok, de ha a kerékpározás során megfelelő bolyba kerülök, akkor a győzelem lesz a cél – mondta Kuttor Csaba. – A verseny legendás híre az évek során sajnos kicsit megkopott, éppen ezért kíváncsian várom, hogy a Tour égisze alatt milyen lesz a viadal.” A férfiak 11 órakor ugranak be a szombathelyi Csónakázó-tóba, hogy teljesítsék az 1500 méteres úszást, majd a 40 kilométeres kerékpározást és a 10 kilométeres futást. A hölgyek rajtja 11.40 órakor lesz.TRIATLON TOUR-RANGLISTA
Férfiak: 1. Kuttor Csaba (Team Miskolc) 1950 pont, 2. Vanek Ákos (Budaörsi TKE) 1900, 3. Fecskovics Attila (DSC-DSI) 1680
Nők: 1. Koch Renáta (Mogyi SE) 1900, 2. Walkó Andrea (TVK-Mali) 1875, 3. Kovács Zsófia (Győtriklub) 1825
Legfrissebb hírek

Tizenegy gólos meccsen nyert Kecskemét, alapos verést kapott Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 perce

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
10 perce

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
54 perce

Először nyert a svéd bajnokságban Nagy Martin csapata

Kézilabda
1 órája

Megvan a következő két női és férfi röplabda-vb helyszíne

Röplabda
1 órája

Férfi kézi MK: győzelemmel távoztak a hevesiek Békésről

Kézilabda
1 órája

Rozman Sándor lett a magyar kispályás labdarúgó-válogatott szövetségi edzője

Magyar válogatott
1 órája

Világszínvonalú cheer edzőképzés indul hazánkban

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik