Folytatódott a mélyrepülés

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2006.06.30. 00:57
Címkék
Az Európa-kupa szuperliga második napján is hiányoztak a nagy sztárok az oroszok csapataiból, de a nők nyertek. Kiesett viszont a német férficsapat.
Az Ek idején 38. születésnapját ünneplô Lars Riedel is jobbra számított
Az Ek idején 38. születésnapját ünneplô Lars Riedel is jobbra számított
AFP
Az Ek idején 38. születésnapját ünneplô Lars Riedel is jobbra számított
Az Ek idején 38. születésnapját ünneplô Lars Riedel is jobbra számított
Az Ek idején 38. születésnapját ünneplô Lars Riedel is jobbra számított
AFP
Az Ek idején 38. születésnapját ünneplô Lars Riedel is jobbra számított


Míg az orosz nők sorozatban tizedik alkalommal diadalmaskodtak (kilencből hat számban nyertek), a férfiak a franciák mögé szorultak. A franciák a második napon remekeltek, három győzelmet arattak, s hét számban végeztek a dobogón. Az oroszok első napi tizenhét pontos előnye egyre fogyott, s két számmal a verseny vége előtt egyetlen ponttal ugyan, de már a franciák vezettek. A gerelyhajítás aztán újabb fordulatot hozott, Szergej Makarov második helyezése nyolc pontot ért, a befejező 4x400 méter előtt öt pont volt az oroszok előnye. Úgy tűnt, innen nem tudnak veszíteni, ám a váltóban a franciák remekeltek, az oroszok a nyolcadik helyen végeztek, így ismét fordult a kocka.

Az élen zajló küzdelemhez hasonló figyelmet keltett a németek csütörtökön is tartó mélyrepülése. Az, hogy rúdugrójuk, az 580-at tudó Lars Börgeling eredmény nélkül esett ki a versenyből, csak egy a sok kudarc közül, a hihetetlen, hogy a veterán Lars Riedelen kívül egyetlen férfi versenyzőjük sem végzett az első három között. A kiváló diszkoszvető szomorúan ünnepelte 38. születésnapját, hiába tett meg mindent a sikerért, a német férfiak jövőre csak az első osztályban szerepelhetnek. Pedig tavaly és tavalyelőtt ők nyerték meg a versenyt. Az Európa-kupák történetében még sohasem fordult elő, hogy a németek ne lettek volna ott a legjobbak között, jövőre viszont, amikor München ad otthont az eseménynek, a hazai szurkolók legfeljebb női versenyzőiknek szoríthatnak.
Legfrissebb hírek

Nagyon büszke az FC Andorra magyar kapusa

Légiósok
9 perce

A Svájci Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta a Kenderesit elmarasztaló CAS-döntést

Úszás
31 perce

Heti légiósprogram: indul az MLS rájátszása

Légiósok
39 perce

Kilencvenöt győzelemmel zárta csúcsdöntő idényét az UAE kerékpárcsapata

Kerékpár
1 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
1 órája

Strandröpi: sportágtörténeti negyedik hely a lányoktól az U21-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

NFL: újabb játékos hunyt el a Tampa Bay tíz évvel ezelőtti csapatából

Amerikai sportok
1 órája

„Érdekes, hogy pont most történt” – Laporta Flick kiállításáról

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik