Szász Emese kiabálva nyert

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2006.06.20. 01:56
Címkék
„Akkor kiabálok a találataim után, amikor élvezem a vívást, és szinte előre tudom, hogy mikor fogok tust adni” – mondja Szász Emese, akinek a hangjától a hét végén a párbajtőr GP-viadalon zengett a havannai csarnok.
Szász Emese a 64-es főtáblán egy chilei lány ellen aratott 15–7-es győzelemmel „melegített” a nevesebb ellenfelekre, akik közül a 32 között meg is kapta a lengyel Cygant. Emese 15–10-re nyert. A nyolcaddöntőben a csapatban kétszeres olimpiai bajnok orosz Aznavurjan sem bírt a lendületben lévő magyarral. „Éreztem a vívást” – indokolta 15–9-es sikerét Szász Emese, aki még kétszer mondhatta ezt a versenyen. A negyeddöntőben a szintén csapatban olimpiai bajnok orosz Anna Sivkovát intézte el 15–7-re, az elődöntőben a kétszeres egyéni olimpiai bajnok francia Laura Flessel-Colovic ellen a saját fegyverét alkalmazva nyert. „Nem hagytam, hogy terrorizáljon, többször lerohantam, ellene is nagyon jól ment” – így a párbajtőröző, aki aztán a fináléban a lehető legkellemetlenebb ellenfelet kapta. A kanadai világranglista-vezető Sherrayne Schalm-Mackay ugyanis Magyarországon készül, ráadásul kettőjüknek ugyanaz az edzője. Kulcsár Győző. „Mit tehettem volna, hátradőltem, és vártam, mi lesz” – emlékezett vissza Kulcsár Győző, a magyar válogatott párbajtőrözőinek szövetségi kapitánya. „A két lány együtt edz, naponta fél órát vívnak egymással, mit mondhattam volna nekik? Azért Mackay-jel kénytelen voltam közölni a finálé előtt, hogy két embert kell majd legyőznie: Emesét és engem” – kacsintott hamiskásan a versenyzőként és edzőként is a legdörzsöltebbek közé tartozó Kulcsár mester. A kanadai hiába szívta fel magát szokás szerint a versenyre, egy találattal, 15–14-re alulmaradt az élete első egyéni Grand Prix-versenyét megnyerő Szász Emesével szemben. Csapatban a Nagy Tímea, Hormay Adrien, Tóth Hajnalka, Szász Emese alkotta magyar együttes átgázolt Svájcon, a hazai páston vívó kubaiakon, és a legjobbjaival kiálló németeken. A lányok végül a franciák elleni megdöbbentő arányú, 45–30-as győzelemmel szerezték meg az aranyérmet. Közben fegyvernembéli férfi kollégáik a Puerto Ricó-i Carolinában, szintén GP-viadalon versenyeztek. Boczkó Gábor második lett egyéniben, másnap pedig a csapat negyedik. „Fél évvel ezelőtt elkezdtünk egy mikrociklusokra alapuló felkészülési rendszert, amely kezdetben nagy terhelést jelentett a párbajtőrözőknek, de lassan már hozzászoknak, főként, hogy jönnek a sikerek is. Jó előjelek ezek az izmiri Európa-bajnokság előtt” – értékelte tanítványai hétvégi remeklését Kulcsár Győző.
Legfrissebb hírek

Óriási fölénnyel nyerték a kínaiak a műugrók csapatversenyét a vizes vb-n

Vizes vb 2025
10 perce

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
10 perce

Tour: elit társaság tagja lett a szólóban győző Kaden Groves

Kerékpár
11 perce

Tusványos 2025: „Örülnék, ha kiderülne, a 0–6 nem rajtunk múlott” – Détári Lajos

Magyar válogatott
15 perce

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
44 perce

Két SUPport SC-aranyérem hosszútávon a SUP ob-n

Egyéb egyéni
58 perce

Strandröplabda-ob: a döntőre összeáll a legendás páros

Röplabda
1 órája

Tusványos 2025: A primér prevenció a legfontosabb – Mocsai Lajos

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik