Nyertek a fanatikusok

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2006.05.15. 01:59
Címkék
Az esélyesek sikerét hozta a győri AstraZeneca-kupa maratoni országos bajnokság, amely egyben világbajnoki válogató is volt. A férfi kajak egyesek versenyét Salga István, a párosokét a Jámbor Attila, Homoki Tamás duó nyerte meg. A kenu egyeseknél Györe Attila, a ketteseknél a Csabai Edvin, Györe Attila egység volt a legjobb. A női kajakozók közül Csay Renáta győzött az egyesek futamában, és párosban is aranyérmet szerzett Folláth Vivien társaként.A papírforma-eredményekről a szakágvezető, Borsodi Géza beszélt. „Semmi meglepő sem történt az évad első jelentős versenyén – közölte az edző. – A válogatottak négy hét múlva Spanyolországban, újabb egy hónappal később pedig Szlovákiában vesznek részt Világkupa-futamon. Ezután kapnak tíz nap pihenőt, elvégre nekik is jár egy kis nyaralás! A nyolchetes felkészülést győri edzőtáborozás zárja le, és már jöhet is a szeptemberi vébé Franciaországban.”A felkészülést nehezítheti, hogy néhány maratonista rajthoz áll a síkvízi versenyeken is. „A versenyzők gyorsabbak lesznek ezáltal, én mindig azt mondom, hogy aki át tud állni technikailag, az csinálja nyugodtan, ártani nem árt. Ahhoz, hogy valaki végleg a maratoni távot válassza, fanatikusnak kell lennie. Sajnos azonban a két szakág elismertsége anyagilag és erkölcsileg sem azonos.”
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
2 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
2 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
3 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
3 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
4 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik