Angyalföldi nyilatkozatstop

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2006.05.13. 02:31
Címkék
A piros-kékek a bajnokságban a szégyenteljes produkciójukkal immár hetek, hónapok óta sanyargatják a csapat mellett még kitartó szurkolókat, illetve a vezetőket. Ennek az lett az eredménye, hogy négy fordulóval a 2005–2006-os idény vége előtt a már biztos kiesőnek tartott REAC is megelőzte a táblázaton a Vasast, amely így a 15. helyre csúszott vissza.

Angyalföldről nézve bizony ijesztően hat az is, hogy a csapat szombati ellenfele, az egyre jobb formába lendülő Pápa immár esélyesként várhatja a Vasas elleni meccsét. Nem könnyű ezt megemészteni Jámbor János tulajdonosnak sem, aki egyes hírek szerint elbizonytalanodott a futballvállalkozása működtetésében. Magyarán egyre valószínűbb, hogy ha Pintér Attila együttese elbúcsúzik az élvonaltól, az üzletember, aki eddig minden tőle telhetőt megtett a csapatáért, visszalép a további finanszírozástól. Egy ilyen lépés pedig végképp megpecsételheti a hatszoros magyar bajnok sorsát.

Nemcsak Adem Kapic, hanem a többi Vasas-játékos is földre került
Nemcsak Adem Kapic, hanem a többi Vasas-játékos is földre került
Meggyesi Bálint
Nemcsak Adem Kapic, hanem a többi Vasas-játékos is földre került
Tudják ezt a játékosok is, akik a kialakult helyzetre való tekintettel egymás között úgy állapodtak meg, hogy nem nyilatkoznak a sajtónak... A héten egyébként két Vasas-játékos kis híján összeverekedett az egyik edzésen, ami jelzi: a közös nyilatkozatstop ellenére sincs egység az öltözőben.

A vezetők mégis megpróbálják igazi közösséggé formálni az utolsó, mindent eldöntő hetekre a játékosokat, ezért gyorsan közös programot szerveztek a számukra. A futballisták csütörtökön a Komjádi uszodában drukkoltak a Vasasnak a vízilabda-bajnokság döntőjében. A minap a szurkolók is tettek egy fontos gesztust: átadták a futballistáknak az egyik féltve őrzött ereklyéjüket, egy piros-kék selyem drapériát, mintegy jelezve, néhányuk a legnehezebb időszakban is kitart mellettük.

Pápán kiderül, a hét eseményei milyen hatással voltak a játékosokra.

A tudásnak kell döntenie

"Mindent megteszünk a sikerért, de fontos hangsúlyoznom: a tudás döntsön a pályákon a bajnoki hajrában, és ne más... A szurkolóink szeretete, hozzáállása példaértékű. Nem elfordultak a csapattól, hanem mellénk álltak. Ezért is muszáj győznünk.” - Pintér Attila, a Vasas edzője, akire nem érvényes a Pápa elleni mérkőzés előtti nyilatkozatstop


Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik