„Ne a pénz legyen a fontos”

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2006.04.25. 00:50
Címkék
Tököli Attila pénz nélkül is repül
Tököli Attila pénz nélkül is repül
Tököli Attila pénz nélkül is repül
Tököli Attila pénz nélkül is repül
Tököli Attila pénz nélkül is repül
Tököli Attila pénz nélkül is repül
Tököli Attila egyelőre magányosan edz Pécsett, és egyre türelmetlenebbül várja, hogy végre újra pályára léphessen. Több budapesti és vidéki együttes is megkereste már a játékost, és jelezte, hogy szívesen látná soraiban a csatárt. Akadt olyan klub is, amelyik többmilliós szerződést tett a támadó elé. Úgy tűnik azonban, hogy Tököli Attila hajthatatlan, és továbbra is csak a Ferencvárosban képzeli el a jövőjét.

– Szóval csak a Fradi?
– Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy miként, hogyan tovább, és azt gondolom, bár szinte minden észérv a Ferencváros ellen szól, mégis úgy érzem, akkor döntök helyesen, ha a Fradit választom – mondta Tököli Attila. – Egyetértenek velem barátaim, a CMG tulajdonosai is, akik az ügyeim intézésében segítenek.

– De a Fradinak nincs egy fillérje se, üres a kassza.
– Tudom, de elmondtuk a Ferencváros vezetőinek is, hogy ez rövid távon nem pénzkérdés.

– Ez mit jelent?
– Azt, hogy kész vagyok másfél évre szóló szerződést kötni a Fradival, és számomra az sem gond, ha a nyárig irreális feltételekkel történik ez, hiszen tudom, hogy nincs pénze a klubnak. A következő bajnokságra viszont, remélem, hogy már rendben lesz a Fradi anyagi helyzete, és komoly célokért lehet harcolni.

– Azt már sokan és sokszor mondták, hogy rövidesen megoldás születik az Üllői úton, mégsem történt semmi. Elég irracionálisnak tűnik az érvelése, miszerint egy láthatóan rozzant anyagi lábakon álló klubhoz kívánja magát elkötelezni, elutasítva sokkal komolyabb ajánlatokat.
– Nem ésszerű, de nem biztos, hogy mindig az átgondolt, racionális döntések a jók. Tény, hogy kaptam nagyon komoly, nagyon megtisztelő ajánlatokat, de amíg a Ferencvárosnál nem mondják nekem azt, hogy itt másfél évig egy fillért sem kapsz, addig biztosan nem ígérkezem el máshová. Ha megérkezik a papírom Ciprusról, akkor már holnap az Üllői úton vagyok feltételek nélkül is.

– És ha a nyáron sem lesz pénz, akkor merre tovább?
– Remélem, hogy lesz. Igaz, akkor sem biztos, hogy a Ferencváros versenyképes lesz más klubokkal, de én úgy gondolom, hogy az esetemben nincs is erre olyan nagy szükség. Ha nem lesz változás, akkor el kell gondolkoznom azon, hogy melyik magyar klub ajánlatát fogadjam el, de hiszek abban, hogy néhány hónapon belül megoldódik a helyzet.

– Mi a vonzó az FTC-ben?
– A sok fiatal az öltözőben, a jó edző és a csapatot egyre inkább támogató szurkolók. Az ilyen Ferencváros jelent nekem annyit, hogy első körben ne a pénz legyen a fontos.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik