Az elitkörnél is van jobb

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2006.03.24. 01:41
Címkék
A korosztályos Eb-döntő előtti utolsó akadály leküzdésére készülnek az U17-es válogatott tagjai. Az ezt megelőző kört Zalaegerszegen nyerte meg a magyar csapat (talán emlékeznek: a tornát közvetítette a Sport1 tv). Nos, péntek reggel 18 játékos indul útnak a portugáliai kisvárosba, Viseuba, ahol négy csapat küzd az Eb-döntőt jelentő első helyért. Az UEFA ezt az állomást elitkörnek nevezi, de ez az utolsó selejtezőt jelenti. (Hét hasonló tornát rendeznek: Hollandiában, Törökországban, Lengyelországban, Cipruson, Írországban és Angliában, a hét csoportgyőztes mellett az Eb-finálé rendezője, Luxemburg kerül a nyolcas döntőbe.)Nem a reptéren találkoznak a srácok először – Both József szövetségi edző ugyanis a Sándor Károly Futballakadémia növendékei közül 14 játékost (Balikó Milán és Gulácsi Péter kapusokat, Busai Attilát, Gál Andrást, Lengyel Dánielt, Nagy Tamást, Nikházi Márkot, Présinger Ádámot, Rása Gergőt, Simon Ádámot, Simon Andrást, Szekeres Adriánt, Szabó Lászlót, valamint az MTK felnőttcsapatában szereplő Németh Krisztiánt) hívott meg a keretbe, rajtuk kívül az olasz Sampdoria légiósa, Koman Vladimír, az újpesti Tóth Péter, a kispesti Debreceni András és a győri Dudás Ádám utazik.

A mieink a 2. számú csoportban a házigazdákkal kezdenek, és nem kizárt, hogy a viseui városi stadionban több ezer drukker biztatja a portugálokat. Nem szabad elfelejteni, hogy – bár itt nem felnőttekről van szó – , három világbajnoki résztvevő ország fiataljaival találkozunk. Ennek ellenére a szakemberek szerint nem vagyunk esélytelenek, de tudni kell, hogy az ukránok például nagyon erősek utánpótlásszinten (is). Az Eb döntőjét májusban rendezik.

A program
Vasárnap, 17 óra, Viseu: Portugália–Magyarország
Kedd, 17 óra, Mangualde: Magyarország–Ukrajna
Csütörtök, 17 óra, Viseu: Svédország–Magyarország
Legfrissebb hírek

Női kézi BL: DVSC–Esbjerg

Kézilabda
1 perce

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
24 perce

Sinner sikerrel vette az első akadályt Sanghajban

Tenisz
1 órája

Tenisz: nem jött össze az amerikai házidöntő Pekingben, Nosková rövidítés után nyert

Tenisz
1 órája

F1, Szingapúri Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

NB I: Nyíregyháza–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
1 órája

Superliga: FK Csíkszereda–Universitatea Cluj

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik