Védekeztek, feltámadtak

SIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGYSIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2006.03.12. 01:00
Címkék
Hatalmas csatában egygólos vereséget szenvedett a Dunaferr Gjerpenben, ezért már szinte elődöntőben érezheti magát.
Kindl Gabriella társaival egyetemben jó pozícióba manôverezte magát az utolsó öt percben
Kindl Gabriella társaival egyetemben jó pozícióba manôverezte magát az utolsó öt percben
Meggyesi Bálint
Kindl Gabriella társaival egyetemben jó pozícióba manôverezte magát az utolsó öt percben
Kindl Gabriella társaival egyetemben jó pozícióba manôverezte magát az utolsó öt percben
Kindl Gabriella társaival egyetemben jó pozícióba manôverezte magát az utolsó öt percben
Meggyesi Bálint
Kindl Gabriella társaival egyetemben jó pozícióba manôverezte magát az utolsó öt percben

„Rendben megérkezett csapatunk Norvégiába,a lányok a szombat délelőtti edzésen kellő önbizalommal gyakoroltak” – mondta a meccs előtt Soós Csaba, a Dunaferr NK nemzetközi referense.

A Vác–Gjerpen mérkőzések tanulságaiból okulva, Kiss Szilárd csapata tudta, hogy Maria Solheim remek kapus, a gólszerzésben pedig főleg Heidi Löke, a cseh Iva Zamorská és a svéd válogatott Sara Eriksson jeleskedik. A skieni együttes a 19 fordulóban gyűjtött 25 pontjával a harmadik helyen áll a bajnokságban a Larvik (38) és a Byasen (32) mögött. A Norvég Kupa elődöntőjében a későbbi kupagyőztes, a Larvik ellen vérzett el (28–18).

A sok fiatalt felvonultató Gjerpen szombaton is rendkívül gyors játékkal, agresszíven kezdett (8–2), Löke, Sother, valamint Zamorská vezérletével hatalmas tempót diktált, ám Kindl, Bulath, Mehlmann, Borbás és Lovász felvette a kesztyűt és a magyar csapat igyekezett utolérni a hazaiakat (19–17). A sok hibával tarkított hajrában Radulovics és Lovász volt a főszereplő, leginkább nekik, valamint a remek védekezésnek volt köszönhető, hogy a Dunaferr jó eséllyel várhatja a visszavágót, amely jövő vasárnap lesz Dunaújvárosban (16 óra).

Mestermérleg
Gyenge végjátékunkkal hatalmas lehetőséget szalasztottunk el. Többször is elhúzhattunk volna, ám a hibáink miatt nem sikerülhetett. A saját dolgunkat nehezítettük meg a visszavágóra.
Leif Gautestad, a Gjerpen edzője

Hullámzó színvonalú mérkőzést játszottunk a nagyon erős Gjerpennel, a hajrára roppant nehéz helyzetbe kerültünk. Aztán összeszedtük magunkat, ezért reménykedve várhatjuk a visszavágót.
Kiss Szilárd, a Dunaferr edzője

Hat remek év Újvárosban
Az európai kupacsaták és a hazai feladatok okozta feszültséget oldandó, a minap – még a gjerpeni túra előtt – szerény házi ünnepségre hívta meg csapatát Kiss Szilárd. Az ok: éppen hat éve edző Újvárosban.
– Melyik volt a legszebb időszak?
– Kétezer februárjában vettem át a munkát, akkor voltunk a legerősebbek. Később több meghatározó játékos távozott vagy leállt, kétezer-egyben mégis bajnokok lettünk.
– Mi volt a legnehezebb?
– Az elmúlt másfél év, mert sokat változott a keretünk, s több trauma érte a csapatot. Javuló, de még mindig nehéz helyzetben vagyunk most is.

– Hat év már eltelt. Kitölti a hetediket is?
– Egyelőre csak annyit tudok, hogy júniusban lejár a szerződésem. Edzői pályám tartalmas szakaszát töltöttem Dunaújvárosban.
– Vagyis nem bánta meg, hogy a Dunaferrhez szerződött.
– Egyáltalán nem. Mátéfi Eszter kollégámmal és a játékosokkal együtt továbbra is mindent megteszünk, hogy minél sikeresebb legyen a csapat.
Legfrissebb hírek

Atlétika: Kenneth Bednarek kétszázon is brillírozott Miamiban

Atlétika
1 perce

Majoross Gergely: Kanada más kávéház lesz

Jégkorong
6 perce

Damir Krznar: Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit szeretek is

Labdarúgó NB I
40 perce

Kiss Márton örülne, ha minden héten lenne Puskás-Suzuki-kupa

Labdarúgó NB I
40 perce

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
50 perce

Buddy Hield parádézott, a Golden State a hetedik meccsen jutott tovább a második körbe

Amerikai sportok
1 órája

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívás: ötödik és nyolcadik helyet értek el tőrözőink Vancouverben

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik