Egy találaton múlt minden

„És ez így megy majd végig…” – jegyezte meg Sákovics József szövetségi kapitány a tokiói Vaszeda-csarnokban, látva, hogy hol a magyarok, hol az oroszok visznek be egy-egy találatot a női tőrcsapatdöntőben. A páston a felesége, született Dömölky Lídia vívott Tatjana Szamuszenkóval.

Akinek a támadás volt az erőssége

Történt mindez 1964. október 17-én, a XVIII. nyári olimpiai játékokon, az első asszóban. Sákovicsné megadta az alaphangot, győztesen jött le a pástról. Hogy valamivel később a koronát is ő tegye föl a magyar lányok – Dömölky Lídia mellett Rejtő Ildikó, Juhász Katalin, Ágoston Judit és Marosi Paula – produkciójára. Ami az utolsó meccset illeti, a helyszíni tudósítás szerint „…a Sákovicsné–Sisova csörte történéseit, hangulatát teljességgel visszaadni lehetetlen. Közülünk sokan választották a Marosi által jelölt utat – a terem sarkában sétába kezdtek. Mások a körmüket rágták, vagy tüntető egykedvűséggel a földet nézték… Sákovicsné ideges volt. Hogyisne lett volna ideges! Első támadását is elsiette – 1:0 Sisova javára. 1:0 aztán 2:0. Két elrontott támadás. Pillanatokig tartott az egész… »Nem fog tudni változtatni, megint csak támadni fog – aggódott Sákovics –, csak legalább jól…! Jól…! Jól…!«…” Jól akciózott, olyanynyira jól, hogy a végén 3:3-nál az utolsó találat döntött, „…egyetlen találatba sűrűsödött tehát minden. Egyetlen parányi találaton múlott az olimpiai bajnokság. Sákovicsné ismét támadást kockáztatott meg – érvénytelen. Még egyet – az is. »Jaj most már Sisova jön« – jajdultunk föl, de nem. Harmadszor is támadott Sákovicsné, s harmadszorra talált. Olimpiai bajnok lett nagyszerű csapatunk!”

Mint a tudósításból kiderül, hősünknek a páston a támadás volt az erőssége. Energikus volt, folytonosan akciót kezdeményezett. Mindez azért érdekes, mert amikor később a Képes Sport újságírójaként kereste a kenyerét, sokan kifogásolták, hogy hiányzik belőle a rámenősség.
„Amikor összejövünk a lányokkal, hiába mondom nekik, hogy telis-tele vagyok kétellyel, kérdéssel, mindig leintenek – meséli. – Te? – kérdezik –, te, aki a páston képtelen voltál egy helyben maradni? Egyébként mi azért voltunk jó csapat, mert mindegyikünk mást tudott. Kati volt az ész, Ildi a technika, Jutka a magabiztosság, Paula a higgadtság, én pedig a robbanékonyság.”

Sákovicsné szerencsésnek mondja a pályafutását, és nem csupán a sikerek miatt. Először is azért, mert a vívásnak köszönheti a férjét, aki egykor ugyancsak a világ legjobbja volt, s – ez érdekesebb eset – szövetségi kapitányként a felesége főnöke is.
„Sohasem lett ebből feszültség közöttünk – mondja. – Miért is lett volna? Ha egy kapcsolatot a harmónia jellemez, akkor nincs az a különleges szituáció, amely árthatna neki. Egyébként pedig csak segíti az összhangot, ha két embert ugyanaz érdekel – bennünket a vívás.”

Klasszisok között forgolódott

Az is szerencse volt, szerinte, hogy akkor tört be a világelitbe, amikor jött a villanytőr, hivatalosan: az elektromos találatjelző. „A gép nem elfogult, így aztán az emberi elfogultság háttérbe szorításával a legnagyobbakat is le lehetett győzni – magyarázza. – Kezdetben mindenképpen, mert az asszót vezetők szégyellték magukat, ha mást láttak, mint amit a találatjelző mutatott.”
Magától értetődő, hogy a tokiói diadalra emlékeznek a legtöbben, ám a világbajnoki címek legalább annyira tanúskodnak a klasszisáról, mint az olimpiai aranyérem. „Tavaly volt ötven éve a torinói vébének, másként, a magyar vívás diadalmenetének – emlékezik. – Kár, hogy csak keveseknek jutott eszébe az egykori nagy siker, az öt első hely. Mert nyert a női tőr- és a férfi kardcsapat, kardban Gerevich Ali, tőrben Gyuricza Jóska és én. Ha az ember klasszisok között forgolódhat, nagy esélye van rá, hogy maga is sokra vigye.”

A gyerekekkel is megszerettette a vívást

Hiába a sikerek, álmodni csak egy melbourne-i asszóról álmodik, arról, amellyel az olimpiai középdöntő utolsó asszójában kikapott a későbbi aranyérmestől, Gillian Mary Sheentől. „Ez így van jól, mert a kudarcot mélyebben éli át az ember, mint a sikereket – mondja. – Négy háromra kaptam ki, akkoriban szinte minden asszó egy tuson múlott, olyan erős volt az élmezőny. Ezért siker esetén azt szoktuk mondani, fölényesen nyertünk négy háromra, ha kudarccal jártunk, azt, egy hajszállal veszítettünk négy háromra.”

Miután befejezte a versenyzést, sok gyerekkel szerettette meg a vívást, majd a legendás mozgáspedagógus, Berczik Sára módszerét kutatta, amelynek lényege: „A szépség törvényei szerint megformált mozdulat nemcsak külső hatásában harmonikus, hanem belső harmóniát is teremt, visszahat művelőjére, testben és lélekben finomít, kulturál.”

Születésnapi üzenetnek is kitűnő axióma.