Zwickl remek formában

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2006.03.05. 02:03
Címkék
Miskolcon, a 89. egyéni országos bajnokság második napján férfi egyesben a főtábla első köre igazi csemegét kínált: két fiatal BVSC-s csapott össze. A balkezes Molnár Krisztiánnak a döntő játszmában 8:10-es állásnál sem remegett meg a keze, így elbúcsúztatta az ifjúsági Európa-bajnok Jakab Jánost. Öröme nem tartott sokáig, ugyanis a legjobb nyolc közé kerülésért a ceglédi Molnár Csaba elleni mérkőzés hetedik játszmájában 9:6-os vezetésnél necces labdát kapott, ami annyira megzavarta, hogy elveszítette a meccset. Nemcsak a trónkövetelők járták meg, keserű szájízzel távozott Miskolcról a korábbi bajnok, a kecskeméti Demeter Lehel is. Balszerencséjére a nyolcaddöntőben a kítűnő formában lévő, remek versenyzői erényeket csillogató Zwickl Dániellel került össze. Zwickl kirobbanó formáját mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a következő körben Fazekas Pétert is legyőzte – a tavalyi bajnok így nem védhette meg címét – később az elődöntőben Pázsy Ferencen, a fináléban pedig Lindner Ádámon is átgázolt – csak egy-egy játszmát veszítve. Amúgy Zwickl lett a bajnokság legeredményesebb versenyzője, két arany- és egy bronzéremmel utazhatott haza. A hölgyeknél Li Bin volt a szombat délelőtt hőse, először Braun Évát ejtette ki, majd statisztikás klubtársát, Molnár Zitát is legyőzte. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy mindkét mérkőzését 0:3-as (!) állásról fordította a maga javára, akkor válik igazán értékessé a fiatal játékos teljesítménye. A fináléban a papírforma érvényesült. A szakemberek által a bajnoki címre érettnek tartott Póta Georgina nem engedte kibontakozni Éllő Vivient, és begyűjtötte pályafutása első felnőtt egyéni aranyérmét.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: folytatódik a Bajnokok Ligája alapszakasza

Minden más foci
5 órája

Népharag zúdult Gróf Dávidra; Mészáros Krisztofer két döntőben lesz érdekelt

E-újság
5 órája

Gól nélkül zárt az Alavés és a Valencia

Spanyol labdarúgás
5 órája

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
5 órája

Csoda Svédországban: bajnok lett a Mjällby

Minden más foci
5 órája

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lökéshullám – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik