Nem volt elég motivált a Vasas

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2006.03.05. 02:02
Címkék
Varga Dénes volt a Vasas legjobbja, négyszer talált be a franciák kapujába
Varga Dénes volt a Vasas legjobbja, négyszer talált be a franciák kapujába
Farkas József
Varga Dénes volt a Vasas legjobbja, négyszer talált be a franciák kapujába
Varga Dénes volt a Vasas legjobbja, négyszer talált be a franciák kapujába
Varga Dénes volt a Vasas legjobbja, négyszer talált be a franciák kapujába
Farkas József
Varga Dénes volt a Vasas legjobbja, négyszer talált be a franciák kapujába

A novemberi hazai derbi nehézkesen indult, hiszen 4–2-re is vezettek a franciák a Komjádi uszodában, sőt 10–10-nél sem lehetett még tudni, ki nevet a végén. Szerencsére 12–10-re nyert a Vasas, amely a következő két fordulóban előbb a Dubrovnikot (itthon), majd az Olympiakoszt (idegenben) is legyőzte. Marseille-be már a negyeddöntő résztvevőjeként érkezett a piros-kék különítmény, amelyben a kapus posztján kénytelen volt változtatni Földi László.

Az utolsó magyarországi edzésen ugyanis kétszer egymás után olyan erővel lőtték arcon Nagy Viktort a társai, hogy az orvos agyrázkódás miatt nem engedte vízbe szállni szombaton. A még kóválygó kapust Németh Zsolt váltotta fel, aki az elmúlt kiírásban többször is bizonyította, hogy elkél a rutin a vízben, ebben a szezonban azonban éles helyzetben csak kevés lehetőséghez jutott.

A kényszerű változtatás ellenére is jól tartotta magát a Vasas az első két negyedben, a fordulás után azonban hamar eldőlt a mérkőzés. A franciák a harmadik negyedben zsinórban négy gólt szereztek, ráadásul háromszor egyenlő létszámnál találtak be a kapuba. Már 10–5-re vezetett a Marseille, amikor a játékrész végén szépített a Vasas, de már nem volt visszaút. Az izgalommentes végjátékban már testvéries megosztásban érték el a csapatok a találatokat, így maradt a négygólos különbség. A Vasas így is elérte, amiről a sorozat rajtján álmodozott, ott van a negyeddöntőben.

Mestermérleg
Földi László: – Szerettük volna sikerrel lezárni a sorozat ezen szakaszát, de nem sikerült. Az ok? A Domino elleni rangadót követően nem tudtunk felpörögni arra a szintre, amelyre szükség lett volna ilyen meccsen. Ennek ellenére nem panaszkodom, a csapat nagyon szép eredményeket ért el, továbbjutott. Egy-egy ilyen vereség belefér, ettől még továbbra is sokra hivatott társaság.

Euroliga, férfiak
C-csoport: Partizan Beograd (szerb-montenegrói)–Barcelona (spanyol) 12–6, Ethnikosz (görög)–Savona (olasz) 11–7. A végeredmény: 1. Savona 10 pont, 2. Partizan 7, 3. Ethnikosz 4, 4. Barcelona 3
D-csoport: Barceloneta (spanyol)–Recco (olasz) 5–10, Csehov (orosz)–Herceg Novi (szerb-montenegrói) 11–10. A végeredmény: 1. Recco 10, 2. Herceg Novi 6, 3. Csehov 5, 4. Barceloneta 3

A negyeddöntő résztvevői
Posillipo, DOMINO-BHSE, Jug Dubrovnik, TEVA-VASASPLAKET, Savona, Partizan Beograd, Pro Recco, Herceg Novi
A sorsolást hétfőn tartják.

A végeredmény
1. Dubrovnik65173–5210
2. VASAS631257–587
3. Olympiakosz621354–615
4. Marseille6656–692
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik