Meglepetés a vegyesben

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2006.03.04. 01:50
Címkék
Mindössze 117-en (42 nő, 75 férfi) neveztek az idei egyéni országos bajnokságra, amely meglepetéssel kezdődött. A vegyes párosoknál sem az első helyen kiemelt Fazekas Péter, Póta Georgina, sem a másodikként rangsorolt Pázsy Ferenc, Molnár Zita duó nem tudta beverekedni magát a fináléba, Fazekasék a Lindner Ádám, Kertai Rita, Pázsyék pedig az egész nap remeklő Zwickl Dániel, Pergel Szandra kettőstől kaptak ki. A döntőben aztán meglehetősen egyoldalú játék alakult ki. Zwickl és Pergel remekül megértette egymást, keményen pörgettek, nem adtak esélyt ellenfelüknek. Először játszottak együtt, ezért győzelmük hatalmas bravúr, nagy fegyvertény, alighanem biztatást is ad nekik a további közös játékra.
„Nem rajongok különösebben a vegyes párosért, de Szandrával most kifejezetten élveztük a játékot”– magyarázta Zwickl Dániel.A vegyes után az egynemű párosok is asztalhoz léptek, a döntő párosítása is kialakult. A férfiaknál a papírformának megfelelően az első helyen kiemelt Pázsy Ferenc, Fazekas Péter, valamint a Muskó Péter, Vitsek Iván duó küzdhet majd szombaton az aranyéremért. Közülük Pázsyék vették simábban az akadályokat, az elődöntőben rendkívül magabiztosan kerekedtek a fiatal Zwickl Dániel, Jakab János kettős fölé. Muskóék sokkal jobban megizzadtak, igaz, ezt maguknak is köszönhetik, ugyanis az elődöntőben két megnyert játszma után kiengedtek, a könnyelműsködésre pedig kis híján ráfizettek.A hölgyeknél az elődöntőbe nyolc játékos közül hatot delegált a Statisztika, Fülöp István edzőnek azonban mégis keserű lett a szájíze, mert az első helyen kiemelt Fazekas Mária, Póta Georgina kettőst az elődöntőben hatalmas csatában megállította Braun Éva és Iszajeva Anna. 89. EGYÉNI OB, MISKOLC
Férfiak. Páros. Elődöntő: Muskó, Vitsek (Askö Linz)–Lindner, Varga Z. (BVSC) 3:2 (7, 8, –9, –9, 4), Pázsy, Fazekas P. (Plüderhausen, Langenlois)–Zwickl, Jakab J. (Kapfenberg, BVSC) 3:1 (10, –8, 7, 1)
Nők. Páros. Elődöntő: Braun, Iszajeva (BSE)–Fazekas M., Póta (Statisztika) 3:2 (–3, 13, –10, 7, 11), Juhász, Li Bin (Statisztika)–Molnár Z., Pergel (Statisztika) 3:1 (7, 8, –9, 6)
Vegyes páros. Elődöntő: Zwickl, Pergel (Kapfenberg, Statisztika)–Fazekas P., Póta (Langenlois, Statisztika) 3:1 (7, –3, 10, 8), Lindner, Kertai (BVSC, Postás-Matáv SE)–Pázsy, Molnár Z. (Plüderhausen, Statisztika) 3:0 (7, 8, 6). Döntő: Zwickl, Pergel–Lindner, Kertai 3:0 (7, 8, 5)
Ob: Zwickl Dániel, Pergel Szandra (Kapfenberg, Statisztika, edző: Harczi Zsolt és Téglás Péter), 2. Lindner Ádám, Kertai Rita (BVSC, Postás-Matáv SE), 3. Fazekas Péter, Póta Georgina (Langenlois, Statisztika) és Pázsy Ferenc, Molnár Zita (Plüderhausen, Statisztika)
Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
5 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
5 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
5 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik