Osztrák skalpok az Alpokban

CSURKA GERGELYCSURKA GERGELY
Vágólapra másolva!
2006.03.01. 01:22
Címkék
Bode Millert és Janica Kostelicet dobolták ki a lejtők nagy sztárjainak a torinói téli olimpia előtt – aztán az osztrákok szinte mindent betakarítottak. Mondjuk ez rendben is van: ha az Alpok oldalában kell megmutatni, ki lehetne jobb az alpesi számokban náluk?
Mindazonáltal némi meglepetés, hogy Bode Miller egyáltalán nem, Janica Kostelic pedig csupán néha tudta felvenni a versenyt a sógorokkal, akik a kiosztható harminc érem csaknem felét, tizennégyet megszereztek Sestrieré-ben és környékén. A két legjobb is közülük került ki: a férfiaknál és a hölgyeknél két-két elsőséget begyűjtő Benjamin Raich és Michaela Dorfmeister.Utóbbi csak azért nem vonult vissza eddig, hogy még egyszer, utoljára megpróbálja megszerezni azt a medáliát, amely egyébként tökéletes kollekciójából eddig hiányzott: az utolsó versenyszezonjában bevallottan lazán síelő Dorfmeisternek olyannyira sikerült megvalósítania álmát, hogy most már „duplán” befejezheti karrierjét.Az olaszok imádottja, Giorgio Rocca helyett Benjamin Raich vitte azt végbe, amire legutóbb Alberto Tomba volt képes még 1988-ban: megnyerte a műlesiklást és az óriás-műlesiklást is. A szlalomban még két honfitársa állt mellette – az olimpiák történetében eddig ez kétszer fordult elő: először szintén az osztrákok tarolták le az óriás-műlesikló számot 1956-ban, majd a norvégok a kombinációt hazai havon, 1994-ben. Akkor Kjetil Andre Aamodt ezüstérmes volt, azóta a norvégok veteránja az aranyakkal is „elkezdett foglalkozni”, olyannyira, hogy az alpesi história első férfi versenyzőjeként negyedik olimpiai elsőséget is begyűjtött: 34 évesen nyert a szuper-G-ben.

A hölgyeknél is dőlt a csúcs: a négy éve háromszor is csúcsra jutó Janica Kostelic negyedszer állt a dobogó tetejére pályafutása során, ami szintén rekord a női mezőnyben, de a további két medáliával (az egyik ezüstöt itt szerezte) összesen hat olimpiai éremnél tartó horvát zseni még jó ideig uralja majd az örökranglistát. Azt már csak csendben jegyezzük meg: ha nem bajlódott volna végig betegséggel, s nem lépett volna vissza több versenytől is emiatt, még előrébb is tarthatna.
A svéd Anja Pärson szintén belehúzott, egy arany és két bronz a mérlege, amivel „nemesfém-mennyiséget” tekintve ő számít a legjobbnak a hölgyek között – persze, produkciója nem hasonlítható Dorfmeisteréhez.

Az amerikaiak becsületét Julia Mancuso mentette meg, no és a férfiaknál Ted Ligety – a nagy csinnadrattával érkező, nyolc érmet tervező Team USA soraiban e két versenyző szerepelt az esélyesek képzeletbeli listájának legalján. A havas tájon azonban sok minden be- és sok mindenki kicsúszhat: miközben az alig ismert francia Antoine Deneriaz szinte akkor robbant be a legjobb idővel a célba lesiklásban, amikor már mindenki szedelődzködött, addig a négy bajnoki címre is esélyesnek tartott Bode Miller ötből három versenyen még a célvonalig sem jutott el. Igaz, az újságírók elől elrejtőzendő, a fák közötti utacskákon lesíelgető amerikai nem volt elkeseredve: közölte, mindent úgy csinált, ahogy jólesett neki.
Bár eredetileg aligha így szerette volna.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik