Játszótársra vár a Volán

Amler Zoltán, Szűcs MiklósAmler Zoltán, Szűcs Miklós
Vágólapra másolva!
2006.02.28. 01:20
Címkék
Miközben a címvédő Alba Volán-FeVita játékosai már a március 7-én kezdődő bajnoki döntőre készülhetnek, a másik helyért az Újpest és a DAC-Invitel még mindig csatázik. A három győzelemig tartó elődöntőben 2–1-re vezető lila-fehérek egy lépéssel közelebb vannak a döntőhöz, vagyis a kedd esti dunaújvárosi összecsapáson kiderül: az Újpest vívhatja-e a finálét, vagy pedig a pénteki, ötödik összecsapás dönt a továbbjutásról.
Horváth András szerint egy percet sem szabad lazítani
Horváth András szerint egy percet sem szabad lazítani
Horváth András szerint egy percet sem szabad lazítani
Horváth András szerint egy percet sem szabad lazítani
Horváth András szerint egy percet sem szabad lazítani
Horváth András szerint egy percet sem szabad lazítani
Három mérkőzésen öt gólt kapni – ez hokiban egyáltalán nem tekinthető rossz produkciónak, sőt… De ha hozzátesszük, hogy mindeközben ugyanaz a csapat csak négyet lőtt, akkor már korántsem ilyen kedvező a kép.
„Igen, a góllövéssel egyelőre hadilábon állunk, de talán most sikerül túllépnünk ezen a problémán – mondta Szélig Viktor, a dunaújvárosiak válogatott védője, akinek meghatározó szerepe van csapata hátsó alakzatának stabilitásában. – Keressük, kutatjuk a gólképtelenségünk okait, ám választ egyelőre nem találtunk. De az is lehet, hogy ez csak egy rossz sorozat, amely talán éppen a bajnoki elődöntő negyedik mérkőzésén szakad majd meg. Mert abban mindenki biztos lehet, hogy a jelenlegi hátrányunk ellenére nem adtuk fel a döntőbe jutást, a céljainkat nem módosítottuk.”

Az újvárosi csapatkapitány úgy érzi, az edzőváltás – az elődöntő első meccse után a svéd Björn Ferbert a szlovák Vladimir Matejov váltotta – jót tett a csapatnak, szerinte az utóbbi két találkozón jobban, összeszedettebben játszottak, igaz, egészen más taktikával korcsolyáztak ki a jégre, mint azt megelőzően, amivel sikerült meglepniük az újpestieket.
„Legutóbb ugyan kikaptunk Újpesten, de kétgólos előnyünk volt, lőttünk kapuvasat és kihagytunk egy büntetőt – idézte fel a bekk a második meccsen történteket. – Vagyis volt esélyünk a győzelemre, tehát semmi okunk arra, hogy feltett kezekkel várjuk kedd este a lila-fehéreket. Ha a statisztikákat nézem, akkor borzasztóan egyszerű a képlet: mivel eddig háromnál több gólt nem nagyon kaptunk, ezért négyet kell lőnünk, és akkor nem lehet baj. Nyernünk kell, és hiszem, hogy sikerülhet.”

S ha már a statisztikákat említette Szélig Viktor, érdemes kis kitérő erejéig elmélyedni a számokban. Az elődöntő eddigi mérkőzései alapján a kiállításokat és a kapusteljesítményt – ugye szó volt már a stabil védelemről – leszámítva egyetlen mutatónál sem található újvárosi hokis a Top 5-ben, ami némi magyarázattal is szolgál arra nézve, miért van 2–1-es hátrányban a Dunaújváros. Az újpestiek ezzel szemben a kapusteljesítmény, a góllövőlista és a gólpasszlista élmezőnyében is képviseltetik magukat, s ez valamivel kedvezőbb képet fest a csapat teljesítményéről.
„Pontosan ez az, ami felénk billentheti a mérleg nyelvét – fejtegette Horváth András, az újpestiek ugyancsak válogatott védője. – Érzésem szerint a dunaújvárosiak légiósai nem nyújtják azt, amit vártak tőlük. Így amíg nálunk öt-hat olyan játékos van, aki képes eldönteni egy-egy mérkőzés sorsát, addig a DAC-nál – persze senkit nem szeretnék megsérteni – legfeljebb egy-kettő. Az újvárosiak kapusa és védelme rutinos, jó hokisokból áll, ezért ha a két csapat közötti markáns különbséget keressük, akkor a támadójátékot kell figyelnünk.”

Való igaz, Ladányi Balázs, Ludomil Ondov, Matej Marcinek és a többiek kedden is folyamatosan veszélyt jelenthetnek Jaroslav Ferjo kapujára, a kérdés csupán az, hogy ezúttal melyik Újpest lép pályára: a Dunaújvárosban vesztes múlt keddi, vagy a Megyeri úton győztes múlt pénteki…
„Érdekes, hogy múlt kedden idegenben kikaptunk, pedig szerintem akkor nagyobb esélyünk volt a győzelemre, mint pénteken hazai pályán, mégis ez utóbbit nyertük meg – magyarázta a tavaly nyáron éppen Dunaújvárosból Újpestre kerülő védő. – Az újvárosi meccs elemzése után kiderült, amíg előttünk tizenkét óriási helyzet adódott, addig az ellenfélnél mindössze három, mégis ők nyertek kettő nullára. Reméljük, hogy még egyszer ez nem fordul elő, százszázalékos koncentrációval megyünk ki a jégre. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de úgy gondolom, ez a meccs nem egyszerűen fontos, hanem talán a legfontosabb: a követelmények miatt e két együttes számára sokkal nagyobb gondot jelentene, ha nem jutna be a döntőbe, mintha a fináléban kapna ki. Az a célunk, hogy a kedd esti meccs után e tekintetben már ne maradjanak kérdőjelek.”

Góllövőlista
1. Palkovics Krisztián (Alba) 3
2. Gröschl Tamás (Alba) 2
Ocskay Gábor (Alba) 2
Milos Palovcík (Alba) 2
Jánosi Csaba (FTC) 2
Matej Marcinek (UTE) 2
Lubomil Ondov (UTE) 2
Michal Stastny (Alba) 2

Gólpasszlista
1. Holéczy Roger (Alba) 5
2. Gröschl Tamás (Alba) 3
Ocskay Gábor (Alba) 3
Ladányi Balázs (UTE) 3
Sándor Szilárd (FTC) 3

Büntetések
1. Lencsés Tamás (DAC) 29 perc
2. Michal Stastny (Alba) 26 perc
3. Buzás Norbert (UTE) 25 perc
Kiss Gábor (Alba) 25 perc
5. Sájevics András (UTE) 20 perc
6. Baróti Zsolt (UTE) 18 perc
Daniel Nilsson (DAC) 18 perc
DAC–Invitel
kapus:Ferjo
1. sor: White, Tokaji - Vas M., Csernenko, Peterdi
2. sor: Szélig, Holló – Borsós, Erdősi, Orsó
3. sor: Vargyas, Hegyi – Benk, Simensen, Nilsson
4. sor: Horváth G., Papp – Magnusson, Schellin, Revák, Kiss T. (kapus)
Edző: Vladimir Matejov

UTE
kapus:Sájevics
1. sor: Jurasko, Szajbert K. - Drahovsky, Marcinek, Ondov
2. sor: Gallo, Horváth A. – Ladányi, Gergely, Dubek
3. sor: Nagy I., Baróti – Szajbert P., Hidasi, Borbás
4. sor: Tolnai, Hetler – Markó, Szabó, Sprencz, Rusznyák, Bernei (kapus)
Edző: Ancsin János, Eduard Giblak

Ez történt, így folytatják
1. mérkőzés
UTE–DAC-Invitel: február 17., péntek, Megyeri út
2–0

2. mérkőzés
DAC-Invitel–UTE: február 21., kedd, Dunaújváros
2–0

3. mérkőzés
UTE–DAC-Invitel: február 24., péntek, Megyeri út
3–2

Következik: 4. mérkőzés

DAC-Invitel–UTE: február 28., kedd, Dunaújváros, 18

5. mérkőzés (ha szükséges)
UTE–DAC-Invitel: március 3., péntek, Megyeri út, 18.30
Kapusok
1. Jaroslav Ferjo (DAC)180 perc110 védés/115 lövés96%
2. Sájevics András (UTE)180 perc85 védés/89 lövés96%
3. Budai Krisztián (Alba)157 perc55 védés/61 lövés90%
4. Szőke Attila (FTC)64 perc44 védés/49 lövés90%
5. Ivan Fedor (FTC)94 perc64 védés/76 lövés84%
Kanadai lista
1. Holéczy Roger (Alba)1 gól5 assziszt6 pont
2. Palkovics Krisztián (Alba)3 gól2 assziszt5 pont
3. Gröschl Tamás (Alba)2 gól3 assziszt5 pont
Ocskay Gábor (Alba)2 gól3 assziszt5 pont
5. Milos Palovcík (Alba)2 gól2 assziszt4 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik