Saját utódja lett volna

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2006.02.13. 03:31
Címkék
Napok óta zavaros a helyzet az élvonalbeli FC Sopron körül. A klub többségi tulajdonosa, Vízer László Máriusz a felkészülés kellős közepén menesztette Selymes Tibort, a csapat edzőjét, s helyére a sportigazgató Nagy Tamást ültette. Ám ő is csak két napig maradt a posztján, amiért nem volt hajlandó Bagoly Gábort kizárni a keretből. Nagy Tamás hazatért, vele tartott Bagoly is, mi több: a következő két napban elhagyta az edzőtábort Csordás Csaba, Fehér Zoltán és Horváth András is.
Ismét Selymes Tiborhoz került a labda, de ô ezúttal nemet mondott
Ismét Selymes Tiborhoz került a labda, de ô ezúttal nemet mondott
Németh Ferenc
Ismét Selymes Tiborhoz került a labda, de ô ezúttal nemet mondott
Ismét Selymes Tiborhoz került a labda, de ô ezúttal nemet mondott
Ismét Selymes Tiborhoz került a labda, de ô ezúttal nemet mondott
Németh Ferenc
Ismét Selymes Tiborhoz került a labda, de ô ezúttal nemet mondott
Az FC Sopron többségi tulajdonosa, Vízer László Máriusz nyilatkozatstopot rendelt el. Önre is érvényes a tilalom?
– Rám ugyan nem – jelentette ki határozottan Selymes Tibor, a Sopron minap menesztett edzője. – Már nem vagyok a klub alkalmazottja.

– Ezek szerint nem lesz sportigazgató?
– Természetesen nem.

– Feltételezem, olvasta a Sopron többségi tulajdonosával készített interjúnkat. Mit szólt hozzá?
– Meglepett. Több szempontból is sántítottak a válaszai. Kezdjük azzal, hogy Vízer úr szerint ötlettelen, szürke volt a csapat játéka. Elárulom: a felkészülés közepén nem is kell fantasztikusan játszania. Ráadásul mindössze egyetlen edzőmérkőzésen, a Bajnokok Ligája-résztvevő szlovák Artmedia Bratislavától kaptunk ki kettő egyre. A többin nyertünk vagy döntetlenre végeztünk. Jó úton jártunk.

– Most már bármit mondhat, ez sosem derül ki. Mi az, amit még furcsállt a nyilatkozatban?
– Hogy rosszul döntött, amikor kinevezett a soproni csapat edzőjének. Decemberben, az őszi szezon után ugyanis leültünk beszélgetni, és akkor úgy nyilatkozott, hogy velem képzeli el a jövőt. Sőt néhány nappal a leváltásom előtt is azt mondta, hogy dolgozzak nyugodtan.

– Ehhez képest Vízer úr simán kirúgta…
– És simán kinevezett volna újra a Sopron edzőjének!

– Tessék?
– Jól értette. A tulajdonos azt akarta, hogy csináljunk vissza mindent, legyek én az edző, és amint tudok, induljak vissza a csapat olaszországi edzőtáborába.

– Ez egyre bizarabb.
– Vízer úr szombat este hívott telefonon, s ekkor állt elő a legújabb ötlettel.

– Szóhoz tudott jutni?
– Hogyne. Azt válaszoltam: azzal a feltétellel vállalom ismét a gárda irányítását, ha visszavehetem magam mellé korábbi segítőmet, Szántó Csabát, valamint az időközben távozó játékosokat, Bagoly Gábort, Csordás Csabát, Fehér Zoltánt és Horváth Andrást.

– Folytassa…
– Vonakodott bár, de azt mondta, próbáljam meg, azonban a játékosok nem akartak visszatérni, így nemet mondtam Vízer úrnak.

– Szép történet. Akkor ön most jó edző vagy nem?
– Ezt már magam sem tudom megítélni. Tény, hogy sok tanulnivalóm van még a szakmában, de kinek nincs? Sajnos azonban rosszindulatú súgók befolyásolják a tulajdonos döntéseit, és ez okozta az én vesztemet is.

– Súgók? Kikre gondol?
– Például Horváth Péterre, a csapat technikai vezetőjére. Az interjúban róla is szó esik, de az már nem derült ki, hogy Horváth Péter éppen Thaiföldön nyaralt, amikor mi a csapattal Ausztriában edzőtáboroztunk, és mellettünk lett volna a helye. És az sem derült ki, hogy őt egy alkalommal már kirúgta a tulajdonos, de másokkal együtt éppen én voltam az, aki kiállt mellette, és ezért maradhatott.

– Sopronban csak úgy jönnek, mennek az emberek…
– Ezen változtatni kell. Nyugalomra van szüksége a klubnak, mert csak így lehet eredményes. A történtek ellenére köszönettel tartozom a tulajdonosnak, mert, ha csak kilenc mérkőzésre is, de elsőként adott lehetőséget a bizonyításra. Minden tiszteletem Vízer László Máriuszé, és bízom benne, hogy sikerül majd – végül is kimondhatjuk – bajnokcsapatot faragnia a Sopronból. Ugyanakkor üzenem neki, hogy a jövőben csakis abban bízzon meg, akit ő nevez ki edzőnek, és ne hagyja magát befolyásolni.


Détári Lajos a jelöltek között
Az elmúlt napokban kialakult helyzetet ismerve kijelenthető, Vízer László Máriusznak mielőbb megoldást kell találnia az edzőkérdésre, ezért talán nem meglepő, hogy – információink szerint – a soproni együttes tulajdonosának noteszába Détári Lajos neve is bekerült. Természetesen szerettük volna, hogy az egykori világválogatott futballista maga is megerősítse a hírt, ám lapzártánkig nem sikerült elérnünk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik