Vicc ez a kihagyott 11-es

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2006.02.10. 04:07
Címkék
Kevesen gondolták volna, hogy a sokak szerint sorsdöntő vasárnap esti Internazionale–Juventus olasz bajnoki csúcsrangadó előtt négy nappal mindkét gárda jókorát botlik a hétközi bajnoki fordulóban.
Mint ismeretes, szerda este a milánói kék-feketék 2–1-re kikaptak Firenzében (ezzel megszakadt 21 tétmérkőzésen át tartó veretlenségi sorozatuk), míg a zebramezesek hazai pályán csak döntetlent értek el a kiesőjelölt Parma ellen (ezzel az idényben először veszítettek pontot a Delle Alpiban).

Érdekes módon az érintettek nem csinálnak különösebben nagy ügyet abból, hogy a két gárda között nyolcról kilenc pontra nőtt a különbség, ettől még – mondják – a vasárnapi Derby d’Italia ugyanolyan érdekes marad. „Nem érdemeltünk vereséget Firenzében – jelentette ki Roberto Mancini, az Inter edzője. – Jól játszottunk, időnként teljesen beszorítottuk a Fiorentinát saját kapuja elé, de a helyzeteink nem mentek be. Jobban aggódnék, ha rosszul játszottunk volna, vagy ha nem láttam volna a játékosaimon a lelkesedést. Ez nem volt egyéb, mint balszerencsés vereség, és persze kihagytunk egy nagyszerű alkalmat arra, hogy megközelítsük a Juventust.”

Patrick Vieira lendületes játékos, ettôl még nem szabálytalankodtak ellene tizenegyest érôen
Patrick Vieira lendületes játékos, ettôl még nem szabálytalankodtak ellene tizenegyest érôen
Reuters
Patrick Vieira lendületes játékos, ettôl még nem szabálytalankodtak ellene tizenegyest érôen
A Fiorentina–Inter találkozó utóéletéhez tartozik, hogy az orvosok orrtörést állapítottak meg Christian Brocchinál, a lilák középpályásánál, akivel szemben Adriano követett el súlyos szabálytalanságot. A játékost csütörtök délelőtt megoperálták, helyükre tették az elmozdult csontokat, és elvben az sem zárható ki, hogy a firenzei gárda hét végi bajnokiján már újra pályára léphet.

Brocchi, szokásával ellentétben, gólt szerzett szerdán, míg Alex Del Piero – szokásával ellentétben – tizenegyest hagyott ki, amely győzelmet ért volna a Parma ellen. (Tegyük gyorsan hozzá: a büntetőnél Luca Palanca játékvezető egyértelműen hibázott, Patrick Vieira műesését ugyanis nem kellett volna 11-essel honorálnia, nem úgy, mint a másik oldalon néhány perccel később, amikor Fabio Cannavaro a nyakánál fogva lerántotta Bernardo Corradit. A bíró rendkívül rossznak számító 4-es osztályzatot kapott a Gazzettától.)

„Az Inter veresége megédesítette az estémet, mivel igencsak bosszús lettem volna, ha kiderül, hogy az én két kapufám miatt csökkent az előnyünk a kék-feketékkel szemben” – mondta Alex Del Piero, aki szabadrúgásból és tizenegyesből is telibe találta a lécet. (A Juve gólzsákja egyébként 2003 óta nem hibázott tizenegyest.) Az edzője, Fabio Capello kifejezetten vicces kedvében volt: „A kihagyott büntető? Olyan ritkán ítélnek tizenegyest a javunkra, hogy kijöttünk a gyakorlatból.” ---- R ---- A
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Újpest meccs az NB I-ben, BVSC–Vasas az NB II-ben

Minden más foci
11 perce

Meglepetés, a Saint-Étienne legyőzte a Lyont a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
12 perce

A Real Madrid a 93. percbeli Valverde-rakétával győzött az Athletic Bilbao ellen

Spanyol labdarúgás
39 perce

„Mégis hova kellett volna mennie Verstappennek?" – a Red Bull értetlenkedett, az FIA érvelt

F1
45 perce

Kikapott az Atalantától és távolodik a kupainduló helyektől a Milan

Olasz labdarúgás
58 perce

A Leverkusen botlásával a Bayern a következő fordulóban akár bajnok is lehet

Német labdarúgás
1 órája

Hosszabbításban az USA nyerte meg a női jégkorong-vb-t

Jégkorong
1 órája

Negyedszer is legyőzte a Banská Bystricát a Komárom

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik