Amikor Budapestre érkezett, „síedzőnek” nevezték, mégsem indult el vele a lejtőn a Honvéd. Ezt bizonyítja az a kép is, amely 1993 nyarán készült: Martti Kuusela áll a diósgyőri pályát övező rekortánon, nyakában a bajnoki arany, ölében a szerelésétől már megfosztott Hamar István. A kispesti klub a finn szakember vezetésével gyűjtötte be története 13. elsőségét – csupán az érdekesség kedvéért jegyezzük meg: az azóta eltelt 13 évben nem jutott 14-re.
Martti Kuusela
Martti Kuusela
– Jó a koncert? – Várjon csak, kimegyek a folyosóra… Na, most talán jó lesz, kérdezzen csak – kezdte beszélgetésünket a Helsinkiben utolért Martti Kuusela.
– Jó a koncert? – Miféle koncert?
– A háttérzajból ítélve, valamelyik helyi rockbanda fellépésére látogatott el. – Dehogy. Hokimeccsen vagyok, a barátaim csábítottak el. Tudja, finn vagyok, a jégkorongot éppúgy imádom, mint a futballt. Igaz, az előbbit már évek óta nem űzöm, az én koromban már nem kevés kockázattal járna. Egy keményebb bodicsek, aztán már mehetek is a kórházba…
– Ötvenhét esztendősen a finn nyugdíjasok boldog hétköznapjait éli? – Boldog vagyok, ez igaz, de hogy a nyugdíjasok hétköznapjait élném, az túlzás. Az ősszel még Görögországban edzősködtem, ám egy idő után megváltak tőlem az Arisz Szaloniki vezetői. Ha egy tréner menesztésének van előnye, akkor az én esetemben az az, hogy mostanság jut időm mindenre. Az is belefér, például, hogy időnként szakértőként bukkanjak fel a finn televízióban. Persze szívesebben kommentálnám a pályán történteket a kispad mellől…
– Sehol egy ajánlat? – Egyelőre hiába várok rá.
– Mit szólna, ha újra Magyarországra hívnák? – Először szóhoz sem jutnék. Majd, ha összeszedtem magam, igent mondanék.
– Ennyire hiányzik a munka? – Nem, ennyire hiányzik Magyarország. Tudom, divat ilyenkor udvariaskodni, de egyenes embernek tartom magam, ezért nyugodtan elhiheti: edzői karrierem legszebb állomása volt a Kispesten eltöltött időszak.
A Honvéddal bajnok is lett
Edzői pályafutását 1979-ben a finn GrIFK-nál kezdte
A finn válogatott irányítását 1982-ben bízták rá, a következő hat évben 53 meccsen vezette hazája nemzeti együttesét
1983-ban az olimpiai együttest is irányította
Első külföldi szerződését 1989-ben kötötte meg, mégpedig a dán B 1903 Köbenhavn vezetőivel
Az 1992–1993-as szezonban bajnoki címet szerzett a Honvéddal
Eddigi utolsó klubja az Arisz Szaloniki volt, ott Gujdár Sándor segítette a munkáját
– Hazáján kívül Dániában, Belgiumban, Cipruson és Görögországban is dolgozott. Valóban a magyarországi évek kívánkoznak az élre? – Semmi kétség, Budapesten volt a legjobb. Tovább megyek: Budapesten volt a legjobb csapatom. Az a Honvéd… A kapuban Brockhauser István csodákra volt képes, aztán a többiek, Csábi József, Plókai Attila, Halmai Gábor, Illés Béla, Sallói István, Árky Gábor, Hamar István és persze a megállíthatatlan Pisont István. Vagy ahogy a szurkolók énekelték: Pisont István a legnagyobb király… Hogy mennyire szerettem őket, azt talán az is jelzi, hogy a mai napig figyelemmel követem a pályafutásukat.
– Illés még most is játszik az MTK-ban. – Nekem mondja?! Számomra az sem újság, hogy Halmai nemrégiben abbahagyta, hogy Csábi egy másodosztályú együttest irányít, vagy hogy Árky és Sallói klubvezetőként ténykedik. Sok barátra tettem szert Magyarországon, akivel tartom a kapcsolatot.
– Na és arról hallott, hogy az itteni jó- vagy éppen rosszakarói bedobták a nevét a lehetséges szövetségi kapitányjelöltek közé? – Ez a hír még nem jutott el hozzám. Hirtelen nem is tudom, mit mondjak. Egy biztos: életem legszebb ajándéka lenne, ha én irányíthatnám a válogatottat. Ha az illetékesek hívnak, felülök az első repülőre, és már ott is vagyok!
– Egy darabig azért nem kell állandóan telefonközelben lennie, mivel jelenleg elnök és elnökség nélkül vegetál a Magyar Labdarúgó-szövetség. – Semmi gond, ráérek… A viccet félretéve: csodálkoznék, ha végül mellettem tenné le a voksát az új vezérkar, ám amint mondottam, szíves-örömest elvállalnám a feladatot.
– Annyi előnye feltétlenül van külföldi riválisaival szemben, hogy ismeri valamelyest a nyelvünket. – Sejtem, mire céloz. Amikor kispesti edzőként arról faggattak a tévések, hány szót tudok magyarul, rávágtam, hogy hármat. „Munka, munka, munka” – mondtam a kamerába, és ezt azóta sem felejtettem el. Emlékszem, amikor Kispestre kerültem, sokan fanyalogtak, minek hoznak ide egy síedzőt, aki több hógolyót látott, mint focilabdát, mégis bizonyítottam, hogy értek a szakmához. Ez természetesen a már említetett futballistáknak is köszönhető, akik, ha nem is örültek a kemény munkának, egytől egyig beálltak a sorba. Ha valamit sajnálok, az az, hogy 1994-ben elküldtek a Honvédtól, mert abból a csapatból többet is ki lehetett volna hozni.
– Játsszunk el a gondolattal, hogy kinevezik magyar kapitánynak. A válogatottal mire lenne képes? – Azt ne várja tőlem, hogy Európa-bajnoki részvételt ígérjek, ez felelőtlenség volna. Ahogy elnéztem a sorsolást, nem reménytelen a magyar együttes helyzete, ugyanakkor nem is rózsás. Esély kizárólag akkor van a továbblépésre, ha a hazai mérkőzéseit megnyeri a csapat, miközben idegenben is képes lesz egy-két bravúrra. Ha Torghelle Sándor két gólt lőtt Németországban, miért ne duplázhatna Görögországban? Persze ne szaladjunk ennyire előre, mert azonkívül, hogy pletykaszinten felvetődött a nevem, más nem történt. És ha nem is történik, akkor sem leszek csalódott, hanem szívből drukkolok majd a válogatottnak.
Az olvasóknál most Nyilasi Tibor a favorit
Olvasóink egy hét óta arról szavazhatnak, kit látnának szívesen a szövetségi kapitányi pozícióban azon szakemberek közül, akiknek a neve már szóba került, vagy akik maguk jelentették be, szívesen dolgoznának a válogatott élén. Nos, a szavazás egyelőre Nyilasi Tibor hatalmas népszerűségét jelzi, a kapitányságtól mindeddig óvatosan elzárkózó ferencvárosi legendát akarják kapitánynak látni a legtöbben. Őt jelentős szavazatkülönbséggel Róth Antal követi, a többiek támogatottsága elenyésző, Uwe Rapolder, például, egyetlen szavazatot sem kapott. Nem úgy Lothar Matthäus, akire – bár nem szerepelt a jelöltek között – még most is voksolnak.