Nem tesz felelőtlen ígéretet

– Jó a koncert?
– Várjon csak, kimegyek a folyosóra… Na, most talán jó lesz, kérdezzen csak – kezdte beszélgetésünket a Helsinkiben utolért Martti Kuusela.

– Jó a koncert?
– Miféle koncert?

– A háttérzajból ítélve, valamelyik helyi rockbanda fellépésére látogatott el.
– Dehogy. Hokimeccsen vagyok, a barátaim csábítottak el. Tudja, finn vagyok, a jégkorongot éppúgy imádom, mint a futballt. Igaz, az előbbit már évek óta nem űzöm, az én koromban már nem kevés kockázattal járna. Egy keményebb bodicsek, aztán már mehetek is a kórházba…

– Ötvenhét esztendősen a finn nyugdíjasok boldog hétköznapjait éli?
– Boldog vagyok, ez igaz, de hogy a nyugdíjasok hétköznapjait élném, az túlzás. Az ősszel még Görögországban edzősködtem, ám egy idő után megváltak tőlem az Arisz Szaloniki vezetői. Ha egy tréner menesztésének van előnye, akkor az én esetemben az az, hogy mostanság jut időm mindenre. Az is belefér, például, hogy időnként szakértőként bukkanjak fel a finn televízióban. Persze szívesebben kommentálnám a pályán történteket a kispad mellől…

– Sehol egy ajánlat?
– Egyelőre hiába várok rá.

– Mit szólna, ha újra Magyarországra hívnák?
– Először szóhoz sem jutnék. Majd, ha összeszedtem magam, igent mondanék.

– Ennyire hiányzik a munka?
– Nem, ennyire hiányzik Magyarország. Tudom, divat ilyenkor udvariaskodni, de egyenes embernek tartom magam, ezért nyugodtan elhiheti: edzői karrierem legszebb állomása volt a Kispesten eltöltött időszak.

– Hazáján kívül Dániában, Belgiumban, Cipruson és Görögországban is dolgozott. Valóban a magyarországi évek kívánkoznak az élre?
– Semmi kétség, Budapesten volt a legjobb. Tovább megyek: Budapesten volt a legjobb csapatom. Az a Honvéd… A kapuban Brockhauser István csodákra volt képes, aztán a többiek, Csábi József, Plókai Attila, Halmai Gábor, Illés Béla, Sallói István, Árky Gábor, Hamar István és persze a megállíthatatlan Pisont István. Vagy ahogy a szurkolók énekelték: Pisont István a legnagyobb király… Hogy mennyire szerettem őket, azt talán az is jelzi, hogy a mai napig figyelemmel követem a pályafutásukat.

– Illés még most is játszik az MTK-ban.
– Nekem mondja?! Számomra az sem újság, hogy Halmai nemrégiben abbahagyta, hogy Csábi egy másodosztályú együttest irányít, vagy hogy Árky és Sallói klubvezetőként ténykedik. Sok barátra tettem szert Magyarországon, akivel tartom a kapcsolatot.

– Na és arról hallott, hogy az itteni jó- vagy éppen rosszakarói bedobták a nevét a lehetséges szövetségi kapitányjelöltek közé?
– Ez a hír még nem jutott el hozzám. Hirtelen nem is tudom, mit mondjak. Egy biztos: életem legszebb ajándéka lenne, ha én irányíthatnám a válogatottat. Ha az illetékesek hívnak, felülök az első repülőre, és már ott is vagyok!

– Egy darabig azért nem kell állandóan telefonközelben lennie, mivel jelenleg elnök és elnökség nélkül vegetál a Magyar Labdarúgó-szövetség.
– Semmi gond, ráérek… A viccet félretéve: csodálkoznék, ha végül mellettem tenné le a voksát az új vezérkar, ám amint mondottam, szíves-örömest elvállalnám a feladatot.

– Annyi előnye feltétlenül van külföldi riválisaival szemben, hogy ismeri valamelyest a nyelvünket.
– Sejtem, mire céloz. Amikor kispesti edzőként arról faggattak a tévések, hány szót tudok magyarul, rávágtam, hogy hármat. „Munka, munka, munka” – mondtam a kamerába, és ezt azóta sem felejtettem el. Emlékszem, amikor Kispestre kerültem, sokan fanyalogtak, minek hoznak ide egy síedzőt, aki több hógolyót látott, mint focilabdát, mégis bizonyítottam, hogy értek a szakmához. Ez természetesen a már említetett futballistáknak is köszönhető, akik, ha nem is örültek a kemény munkának, egytől egyig beálltak a sorba. Ha valamit sajnálok, az az, hogy 1994-ben elküldtek a Honvédtól, mert abból a csapatból többet is ki lehetett volna hozni.

– Játsszunk el a gondolattal, hogy kinevezik magyar kapitánynak. A válogatottal mire lenne képes?
– Azt ne várja tőlem, hogy Európa-bajnoki részvételt ígérjek, ez felelőtlenség volna. Ahogy elnéztem a sorsolást, nem reménytelen a magyar együttes helyzete, ugyanakkor nem is rózsás. Esély kizárólag akkor van a továbblépésre, ha a hazai mérkőzéseit megnyeri a csapat, miközben idegenben is képes lesz egy-két bravúrra. Ha Torghelle Sándor két gólt lőtt Németországban, miért ne duplázhatna Görögországban? Persze ne szaladjunk ennyire előre, mert azonkívül, hogy pletykaszinten felvetődött a nevem, más nem történt. És ha nem is történik, akkor sem leszek csalódott, hanem szívből drukkolok majd a válogatottnak.