Nevezhetjük küldetésnek is

A három gyerek nyugodtan aludt a Zsiguli hátsó ülésén. Bronzbarnák és boldogok voltak, hiszen izgalmas két hét állt mögöttük. Az édesanya vezette az autót, mellette ült a családfő – Budapest felé robogtak.

Aztán – egy csattanás, egy villanás, egy sikoltás, majd csend…

A sors olykor elképesztő szi-tuációkat teremt, és megmagyarázhatatlan tragédiákat produkál. A rendőrség szakemberei kiszámolták, ha a főváros felé tartó Zsiguli két századmásodperccel előbb vagy később ér oda, akkor elkerülik az ütközést.

Az M7-esen szabályosan haladó Ladába egyszer csak belerepült, belecsapódott egy másik személygépkocsi. A jármű bal első kereke durrdefektet kapott, a kocsi irányíthatatlanná vált, ráadásul a szalagkorlát megdobta, így szinte átsuhant a szembejövő, amúgy védett sávba.

1987-ben történt, Pusztai László, a Bp. Honvéd és a Ferencváros korábbi 25-szörös válogatott csatára, az FTC akkori szakosztály-igazgatója a feleségével együtt belehalt sérüléseibe. A gyerekek ugyancsak súlyos sérüléseket szenvedtek, de megúszták.

Azóta csaknem húsz év telt el.

Ifjabb Pusztai László, a néhai jobbszélső fia immár 33 esztendős, és most hivatalosan is kapcsolatba került kedvenc klubjával, a Ferencvárossal. Ha az elnökségi tagok a héten másként szavaznak, most őt is ott köszönthetnénk az FTC új irányítói között. No de ami késik, nem múlik: ifjabb Pusztai László küldetése – ahogy alábbi nyilatkozatában olvashatják – így is, úgy is beteljesedik.

Ifjabb Pusztai László kiváló bankszakember, a CIB Banknál vezetői állást tölt be – mondhatnánk, ideális jelölt a Ferencváros elnöki posztjára, amelyet május 31-ig a sportberkekben nem annyira ismert Ináncsy Miklós tölt be.

– Csalódott, hogy nem került be a Fradi új elnökségébe?
– Nem nevezném csalódottságnak, inkább még jobban ösztönöz, hogy a feladatomat, amelyet talán a sors szabott ki rám, végrehajtsam – mondta ifjabb Pusztai László. – Ezek szerint még nem jött el az idő, de én készen állok, hogy azt a rengeteg szeretetet és törődést, amelyet a Ferencvárostól kaptam, visszaadjam.

– Ennyire rajong a klubért?
– Csodálkozik ezen? Most meséljem el, miként éltem a baleset után? Tizennégy éves voltam, amikor a tragédia történt, a felépülésemet követően szegény édesanyám nővéréhez kerültünk a nálam két évvel fiatalabb Fruzsina húgommal. Gyerekek voltunk, igazán fel sem fogtuk, hogy az élet mekkora csapást mért ránk. A nagynéném nevelt, de a Fradi mindig segített nekünk. Kiadták szüleim lakását, a klub sportolói éltek benne, és félretették a pénzt, hogy legyen miből elindulnunk. Nekem ebből a törődésből minél többet vissza kell adnom, nevezheti ezt akárhogy, küldetésnek, bárminek, tudom, mi a dolgom.

– Emlékszik valamire a balesetből?
– Semmire, mert a húgommal és az egyik unokatestvéremmel a Zsiguli hátsó ülésén aludtunk. Apu és anyu ült elöl, és még a csattanásra sem tértem magamhoz. Napokkal később, a kórházban ébredezve kellett szembesülnöm a szörnyű ténnyel, hogy elvesztettem a szüleimet. A szerencsétlenségben nagyon összetörtem magam: nyílt combcsonttörés, agyműtét, nem is akarom elsorolni, miken mentem át. De megpróbáltam nem összeroppanni. A húgom, Fruzsina zárkózottabb, hozzá hónapokig nem lehetett szólni.

– Gondolom, ezerszer hallotta és végigpörgette magában, pontosan mi is történhetett.
– Igen. Ami akkor megjelent a sajtóban, az mind igaz volt: mi szabályosan haladtunk Budapest felé, és a szemközti sávból repült át, illetve belénk egy másik Lada, amelyik durrdefektet kapott. Abban a kocsiban négyen haltak meg… Borzalmas volt.

– Látta játszani az édesapját?
– A burgenlandi Kismartonban, ahol levezetésképpen futballozott. Sokat olvastam róla, és tudom, ezrek szerették. A munkámnál, a beosztásomnál fogva rengeteg emberrel tárgyalok, találkozom, és persze partenereimnek mindig átnyújtom a névjegykártyámat, és amikor meglátják a nevemet, rögtön kérdezik, én vagyok-e Pusztai Laci fia. Harminchárom éves vagyok, de egyszerűen hihetetlen számomra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek futballistáiról még ma is milyen tisztelettel beszélnek.

– Azt hallottam önről, lelkes szurkolója volt a Ferencvárosnak. Igaz ez?
– Persze hogy igaz! Az osztálytársaimmal, akiknek a többsége a Ferencvárosnak drukkolt, szinte minden hazai meccsre kimentünk, és a Nagyvárad tér felől, az eredményjelző tábla alatt kiabáltuk végig a meccseket. Rajongtam a Fradiért, és ez az érzés ma is megvan bennem, ugyanakkor néhány éve már nem járok ki az Üllői úti stadionba, egyrészt rengeteget dolgozom, másrészt a futball színvonala is más lett.

– A CIB Banknál vezető beosztást tölt be, az ingatlanleasing-üzletág vezetője, ez jókora felelősséggel jár. Egyáltalán hogyan fér, illetve férne bele az idejébe a Fradi?
– A közelmúltban megkeresett Nagy Zoltán, aki egyrészt most lett elnökségi tag, másrészt ő áll a klub ingatlanfejlesztési akciójának hátterében. Ő vetette fel, hogy dolgozzak a klub sikereiért, és én némi gondolkodási idő után igent mondtam neki. Tudom én, hogy most kész öngyilkosság bármilyen funkciót elvállalni a magyar futballban, még a Ferencvárosban is, meg aztán a CIB-nél is el kellett fogadtatnom a tervemet. Volt olyan pillanat, amikor elnökként is szóba került a nevem, de aztán Nagy Zoltánnal egyetértésben abban maradtunk, kezdésként legyek csak elnökségi tag. Hivatásom, kapcsolatrendszerem révén, azt gondolom, valóban tudnék segíteni a Ferencvárosnak.

– Szereti a Fradit, mi több, most feladatot is vállalna a klubnál, azonban nem jár meccsre. Nem hiányzik?
– A televízióban mindig megnézem a bajnoki találkozókat. A tavasszal biztosan kimegyek majd, már csak azért is, mert tavaly felkavaró élményben volt részem: meghívtak Szentesre, a helyi Kinizsi-pálya névadóünnepségére. Ma ezt a pályát már úgy hívják: Pusztai László Sporttelep. Jólesett ez az ünnepség, és az, hogy a Fradi játszott a szentesiekkel.

– Lehet, hogy nem önnek kellene mondani, de egyszerűen hihetetlen a Fradi vezetőségének hozzáállása: itt van egy sikeres, fiatal üzletember, aki rajong a Ferencvárosért. Nem pénzkereset számára a klubban folytatott munka, és kiszavazzák, még úgy is, hogy Pusztai Lászlónak hívják. Miért?
– Mert a nevemet ismerték, de engem személyesen nem. Nem neheztelek én senkire, de ahogy mondtam többször is, eljön az a pillanat, amikor segíthetek a Fradinak. Tudom, hogy apu is a klub elnöke szeretett volna lenni, megpróbálom az ő emléke miatt is bejárni ezt az utat. ---- N ---- N