Hiába tűztek ki "vérdíjat" a fejére

Kálmán László valóságos biológiai csoda. Harmincnegyedik életévét taposva, kétgyermekes, köztiszteletben álló családapa létére hétről hétre 35-40 percet játszik csapata, a Falco KC Szombathely bajnoki mérkőzésein, s átlagban 30.2 pontot dob az ellenfeleknek. Mintha csak örök bizonyításai kényszerben élne, mintha nap mint nap meg akarná mutatni, mekkorát hibáztak azok, akik lényegében 27 éves koráig távol tartották őt a válogatottól, s akik a mai napig sem hajlandók elismerni klasszisát.

Klasszisát, mely Körmenden bontakozott ki – megannyi buktatót leküzdve –, s Kőszegen, végül Szombathelyen teljesedett ki.
"Nekem mindegy volt, futball vagy kosárlabda, csak pattogjon – mondta Kálmán. – Bevallom, inkább az előbbihez vonzódtam, Törőcsik András volt a kedvencem, a Dózsának drukkoltam, elsős koromban mégis elmentem egy kosarastoborzóra, de kiselejteztek. Végül negyedikben igazolt a Körmend, konkrétan Patonay Imre – tanított is az általános iskolában –, de továbbra is futballoztam, párhuzamosan a kosárlabdával. Aztán elkerültem Kőszegre, a mezőgazdasági szakközépiskolába; csak az volt a lényeg, hogy elmenjek otthonról. Lázadó korszakomat éltem, csőnadrágban, apám farmerkabátjában, gázálarctáskával a vállamon közlekedtem, a hajam a vállamat verdeste. Folyton Lord-, Ossian- és Pokolgép-koncertekre jártam, olykor a pohár fenekére néztünk a haverokkal, hazudnék, ha azt mondanám, hogy az idő tájt a kosárlabda volt a mindenem."

Szerencsére Bebes István, a Körmend akkori edzője rábeszélte Lacit, hetente legalább egyszer járjon el edzésre, s akkor a hét végén játszhat is.
"Akkoriban az volt a rögeszmém, hogy halász leszek, esetleg állatorvos, annyira imádtam a természetet. Olykor bekerültem az NB I-es csapat tízes keretébe, Hencsey Tomival váltogattuk egymást a tizedik helyen. Még a példaképem, a csepeli Székely ťCinóberŤ László ellen is játszottam egyszer, meg is forgatott rendesen a legjobb magyar irányító. Súlyos anyagiakkal kötött magához akkortájt a Körmend, havi ötezer forint kalóriapénzt kaptam, nekem az rengeteget jelentett."

Aztán jött a katonaság, Kálmán László Szombathely és Kaposvár között választhatott. Előbbi mellett döntött, s ezzel megütötte a főnyeredményt. Ugyanis Hajnal László volt a Falco edzője, s miután a Körmend abban az időben csillagászatinak számító összegért, 300 ezer forintért – valamennyi fél teljes egyetértésével – átpasszolta az irányítót a szomszédvár csapatának, a délvidéki szakember kemény munkára fogta a kákabélű süvölvényt.
"Magyarnádaljáról, egy közeli községből ingáztam Szombathelyre, délutánonként, amikor befejeződött az edzés, volt még másfél órám a busz indulásáig, s azt az edzőmmel külön gyakorlásokkal töltöttük. Ő tanított meg rendesen tempót dobni, megerősítette a karomat, hogy ne hasból kelljen megemelnem a labdát, s így már át tudtam hajítani a legmagasabb centerek fölött is. A keresztátütéses cselt, az úgynevezett gyilkos crossovert is vele tökéletesítettem, egyiket sem csinálja senki sem úgy az NB I-ben, mint én. S ezt Hajnal Lacinak köszönhetem."

A Falco a kilencvenes évek második felében jutott a csúcsra, amikor 1998-ban a Dzunics Braniszlavval, Walke Károllyal, DuJuan Wileyval, Samir Mujanoviccsal, Pankár Tiborral és természetesen Kálmán Lászlóval felálló csapat – Földi "Sutyi" Sándor szakmai irányításával bajnoki ezüstérmes lett. Ekkoriban a nagy fővárosi riválisnál, a Danone-Honvédnál valóságos Kálmán-fóbia alakult ki. Csordás György ügyvéd, a Dózsa György útiak vezérszurkolója, a legendás "Csordi" a Falco-meccsek előtt rendre 50 ezer forintos célprémiumot dobott fel a csapatnak arra az esetre, ha sikerül Kálmánt 16 pont és hat gólpassz alatt tartani. Ilyenkor Mészáros Zalán és Boros Zoltán fogta a vékony labdazsonglőrt, de a "vérdíjat" többnyire nem kellett kifizetni.

"A válogatottba az 1999-es Európa-bajnokságig ritkán tudtam bekerülni, viszont ott lehettem az eddig utolsó Európa-bajnoki szereplésünkön, a kezdő ötös tagjaként. Őszintén szólva, hetvennyolc válogatottságnál előrébb kellene tartanom, de az okokat most ne feszegessük. Nyugalomban szeretném lejátszani ezt a néhány évet, amely hátravan a pályafutásomból. Azt mondják, egyéni játékos vagyok, meg hogy a bírók is segítenek idehaza – én ezzel a vélekedéssel nem foglalkozom, a pályán válaszolok a kritikákra."

Amint a mostani bajnokság történései is bizonyítják, ez még jóval túl a harmincon sem okoz gondot a vasi varázslónak.

Használja a könyökét
Forrai Sámuel nemzetközi játékvezető szerint Kálmán László játéka, stílusa külön tanulmány.
"Nem részesítjük mi különleges bánásmódban. Labdavezetése annyira egyéni, hogy az a szabályos és a szabálytalan határmezsgyéjén mozog. Aki nagyon rosszindulatú, az befújja a lépéshibát. Túl sok büntetőt dobatunk vele? Ostobaság. Aki annyiszor bemegy a darálóba, mint ő, többször jut szabaddobáshoz, mint aki a világ végéről dobál. Persze használja a hegyes könyökét, de ez természetes. Tizenöt éve középiskolás meccset vezettem neki. Hatvanhat pontot szerzett.. Mintha megállt volna az idő…" ---- S ---- H