Céllövölde nyílt Nijmegenben

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2006.01.23. 01:06
Címkék
Huszonkét hónapja nem látott eredményességgel rohamozott a 20. fordulóban a NEC, és a Den Haag elleni 50-s győzelmével fellépett a tabella ötödik helyére. Az öt gólt a bajnokságban legutóbb 2004. március 12-én a Twente ellen szerző nijmegeniek az első félidőt még átaludták, a fordulás után azonban megrázták magukat, és a Manchester Unitedtől kölcsönkapott, a félidőben beszálló David Jones vezérletével kiütötték riválisukat.
Niedzielan egyet vállalt az ötbôl
Niedzielan egyet vállalt az ötbôl
Niedzielan egyet vállalt az ötbôl
Niedzielan egyet vállalt az ötbôl
Niedzielan egyet vállalt az ötbôl
Niedzielan egyet vállalt az ötbôl
"Fantasztikus volt a hangulat, ilyen közönség előtt öröm futballozni – mondta a találkozó után a mecscset végigvédő Babos Gábor. – Nem úgy indult, hogy gálaelőadás lesz a vége, nulla nullánál a vendégeknek volt egy nagy helyzetük, ha berúgják, alighanem keserves percek vártak volna ránk. Aztán az első gól megadta a lökést, és kezdődött a parádé. A tavasszal három meccs után hét pontunk van, a következő körben megyünk a kiesőjelölt Willem II-hez, papíron hoznunk kell a találkozót, ha ott akarunk lenni a rájátszásban, a mezőny első felében. Csak éppen az ilyen meccsek a legnehezebbek…"

A tilburgiak nincsenek éppen jó passzban, 14 mérkőzés óta nyeretlenek, ebben a fordulóban például hiába vezettek a 87. percig Arnhemben, a végén a Vitesse örülhetett. Fehér Csaba a 72. percben szállt be a vesztes csapatba, Kerekes Zsombor pedig nem jutott szóhoz. A többi magyar légiós közül Bodor Boldizsár 90 percig ott volt a Feyenoord vendégeként pontot szerző Rodában, míg Pető Tamás 55 percet kapott az Utrecht otthonában 2–2-t elérő NAC Bredában.

CASINO EREDIVISIE, 20. forduló

NEC–Den Haag 5–0 (Barreto 53., D. Jones 58., 74., Denneboom 64., Niedzielan 90.)

Vitesse–Willem II 2–1 (Benson 87., 89., ill. Dembele 24.)

Feyenoord–Roda JC 0–0

Utrecht–NAC Breda 2–2 (Keller 33., R. Nelisse 47., ill. Diba 36., Rigters 61.)

PSV–RKC Waalwijk 2–0 (Farfán 4., Beasley 75.)

Twente–Ajax 2–3 (N'Kufo 25., 52., ill. Rosenberg 51., Maduro 89., Emanuelson 90.)

RBC Roosendaal–Heracles 1–2 (Daelemans 59., ill. Hirajama 25., Nurmela 45.)

Heerenveen–Sparta 0–0

AZ–Groningen 1–1 (S. Arveladze 60., ill. Salmon 16.)

Az élcsoport: 1. PSV 48 pont, 2. AZ és Feyenoord 45-45 (mind 50–19), 4. Ajax 34 (34–23), 5. NEC 34 (26–20), 6. Utrecht 33 (28–23), 7. Groningen 33 (27–23)
Góllövőlista: Huntelaar (Heerenveen, Ajax) 17, Kuyt (Feyenoord) 14, S. Arveladze (AZ) 14
A következő forduló mérkőzéseit január 27-én, 28-án és 29-én rendezik.
Legfrissebb hírek

Csoportgyőztes lett a TF női csapata az egyetemi Eb-n

Röplabda
2 perce

Drámai hosszabbításban jutott tovább a Ludogorec, a bolgár csapat lesz az FTC ellenfele a BL-ben

Bajnokok Ligája
5 perce

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 perce

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
18 perce

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
44 perce

Ezért kapott büntetőt a Noa ellen az FTC – videó

Bajnokok Ligája
50 perce

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
59 perce

Felkészülés: Nagy Ádám és Yaakobishvili Antal kezdőként, Nego és Fenyő csereként lépett pályára

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik