Afrika kirabolta Európát

Kétévi béke után szokás szerint ismét dúl a (hideg)háború az európai klubok, illetve az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) között, az elégedetlenség tárgya természetesen a pénteken kezdődő Afrikai Nemzetek Kupája, amely alapjaiban változtathatja meg az öreg kontinens futballbajnokságait. Az UEFA-tagok közül húsz országból több mint 200 játékos érdekelt az egyiptomi rendezvényen, és a húszból mindössze hét állam figyeli több-kevesebb nyugalommal az eseményeket, hiszen csak ennyiben tart a pihenő, illetve a felkészülés a háromhetes kontinensbajnokság idején. Ráadásul a kimaradók légiós szempontból marginális országok, hiszen Ukrajnából, Oroszországból, Szerbia-Montenegróból, Ausztriából, Norvégiából, Dániából és Svédországból öszszesen 19-en csatlakoztak hazájuk nemzeti tizenegyéhez, miközben a különböző francia ligákból 75-en vették az irányt a fáraók földje felé, de még az angol egyesületeknek is több labdarúgójukról (26) kell lemondaniuk, mint a hetek társaságának.

Nem változtatnak a kétéves ritmuson

Lassan már nem is évekre, de évtizedekre tehető, amióta tart az alkudozás a klubok, illetve a CAF között az év eleji időpont megváltoztatásáról, de egyelőre esély sincs az egyezségre. Miközben az Európát még Afrikánál is több játékossal "ellátó" Dél-Amerika már csökkentette a tornák számát (most éppen háromévente rendeznek Copa Américát, de arrafelé sohasem lehet tudni…) és 1987 óta folyamatosan az európai nyár idején bonyolítja le a sorozatot, addig a CAF nem tágít a kétéves periódustól, illetve a január-februári időponttól. A makacsságot nyomós indokkal nehéz lenne alátámasztani, hiszen az éghajlattal aligha lehet magyarázni a korai nyitányt, a televízió arrafelé nem akkora hatalom (az egyiptomi torna közvetítési jogai ötmillió euróért találtak gazdára), a pénzdíjak nem tudnak versenyezni a többi kontinenstorna összegeivel (Afrikában most 100 ezer euró a "rajtpénz", a végső győztes további 300 ezret tehet el), és mégis, Sepp Blatter FIFA-elnök, Afrika-pártoló sportvezető egységes versenynaptárral kapcsolatos javaslatára fittyet hányva, rendre a páros évek elején dől el, ki lesz a fekete kontinens legjobbja.

Ugyanakkor, miután az ANK a versenynaptárban szerepel a válogatott rendezvények között, a kluboknak, ha tetszik, ha nem, el kell engedniük a szövetségi kapitányok által kikért légiósokat. Az idén január 10-e volt a határidő, az európaiaknak azon a napon kellett jelentkezniük hazájuk nemzeti csapatánál, legalábbis papíron. Mert ismét kiderült, vannak egyenlőbbek az egyenlők között. Az olyan apró vitákat talán felejtsük el, hogy "nem akarok menni, mert nincs biztos helyem a kezdőben" (többek között Timothée Atouba, a Hamburg kameruni légiósa próbált ezen érv mögé bújva a HSV-nál maradni, aztán jött hazája szövetsége, és a FIFA-n keresztül nyomást gyakorolt rá), ennél sokkal látványosabb tárgyalások is zajlottak klubok és föderációk között.

A Barcelona első volt az egyenlők között

Michael Essienhez például annyira ragaszkodott a Chelsea, hogy Roman Abramovics még magángéppel is hajlandó lett volna őt ingáztatni Egyiptom és Anglia között, végül Osei Bonsu Amoah ghánai sportminiszterrel (!) eljutottak a kompromisszumig (a középpályás az első két csoportmeccsen játszott volna, a harmadik helyett viszont angol bajnokin jutott volna szóhoz), aztán a West Hamet erősítő Nigel Reo-Cocker tett róla, hogy ne csupán az egész tornát, de legalább hat hetet kelljen kihagynia a ghánainak.

A Top5-be tartozó európai országok közül Anglia mellett Franciaország (hagyományosan a galloké a legnagyobb teher), Németország és úgy-ahogy Olaszország is követte az egyenlő mérce elvét az afrikaiakkal való tárgyalások során. Spanyolországban viszont az erő döntött…
A Barcelona például villámgyorsan kijárta, hogy Samuel Eto'o még a január 15-i, Bilbao elleni bajnokin is Frank Rijkaard rendelkezésére álljon.
"Nem hiszem, hogy sportszerű lépés volt a kameruniak részéről – háborgott emiatt Javier Aguirre, a Barcelonát a második helyről üldöző Osasuna trénere. – Kettős mércével mérnek, a Barcelonának engedtek, nekünk viszont nem, amikor Pierre Webót próbáltuk még egy meccsre elkérni. Nagyon nehéz belelátni a nemzeti csapatok gazdasági érdekeibe, de nem hiszem, hogy fair, ha csak egyesek kapnak zöld utat…"

Kamerun nem engedett az Espanyolnak

A kirohanás után természetesen a pamplonaiak – a sérülés miatt hosszabb időre kidőlő Szavo Miloseviccsel holtversenyben – legeredményesebb játékosa, Webo is villámgyorsan megkapta a hosszabb tartózkodási engedélyt, erre jött az Espanyol, hogy akkor ők meg Idriss Carlos Kameni kapus szerepléséhez ragaszkodnak a Sociedad ellen. Csakhogy rá hirtelen égető szükség volt a kameruni edzőtáborban, ezért neki mennie kellett…
Még szerencse, hogy a torna alatt már nem lehet hasonló összevisszaság. Habár Afrikában bármi elképzelhető…

Barcelona: és most mi lesz?

Tizenkilenc mérkőzés, tizennyolc gól – ez Samuel Eto'o mérlege félidőben a Primera Divisiónban. Toronymagasan vezeti a góllövőlistát (a második helyen csapattársa, Ronaldinho, illetve a valenciai David Villa áll, 11-11 találattal), alighanem semmi sem menti meg sorozatban harmadik afrikai Aranylabdájától, ezért is érthető, miért vált meg tőle olyan nehezen a Barcelona. A számok pedig már csak további adalékot szolgáltatnak ehhez.

A kameruni csupán hat bajnokin volt gólképtelen, a hatból két meccset nem is tudott megnyerni a Barca, hiszen az Alavésszel (0–0), majd a Valenciával (2–2) szemben is csak döntetlenre volt jó. A további 13 rivális azonban nem úszta meg Eto'o-gólok nélkül, ráadásul kimondottan "eredménykozmetikázó" találatot senkinek sem rúgott. A Mallorca és a Celta Vigo ellen az ő két góljával nyert 2–0-ra az éllovas, és a további duplái is sokat értek, hiszen a Betis ellen 1–1-ről 3–1-re, alakította az eredményt, az Osasuna (3–0) ellen ő lőtte az első két gólt, a Cádiz elleni 3–1 során pedig a második és a harmadik katalán találat fűződik a nevéhez. A szólógóljai közül néggyel (az Atlético elleni, végül elveszített találkozón, továbbá a Getafe, a Real Madrid és a Santander elleni meccsen) vezetéshez jutott a Barca, háromszor (a Zaragoza, a Deportivo és a Sevilla ellen végül megnyert találkozón) ő alakította döntetlenre az állást, az Espanyol elleni gólja pedig utólag győztesnek is minősíthető, hiszen 2–0 után a városi rivális még szépített.

Ha elfogadjuk a jégkorongban használt terminológiát (2–1-nél például a második gól a győztes gól), akkor a Barca az ősszel 22 pontot köszönhetett Eto'ónak. Nem csoda, hogy mindenki azon töpreng, a következő három, esetleg négy mérkőzésen ki pótolja…

A fél csapat elutazott

Alaedin Dzsahia utólagos behívásával (a feyenoordos Karim Szaidi megsérült) a Saint-Etienne delegálja a legtöbb játékost a tornára. A tunéziai védő Frédéric Mendy (Szenegál), Pascal Feindouno (Guinea), Siaka Tiéné, Didier Zokora (Elefántcsontpart) és Hérita Ilunga (Kongói DK) mellett a hatodik utazója a francia középcsapatnak. További két gall gárda, a Marseille és a Sochaux öt-öt játékost delegál a tornára, míg a négy futballistájukat nélkülöző alakulatok között találjuk a Rennes-t, a Strasbourgot és – első nem franciaként – az angol Boltont.

Nagyon bíznak a légiósokban

A leadott, véglegesnek tűnő (Afrikában azért sohasem lehet biztosra menni…), 23-as keretek alapján állítjuk: a szövetségi kapitányok főleg az idegenlégiósokra építenek, hiszen a tornára nevezett 368 játékosból 255 nem a hazájában keresi a kenyerét. Átlagosan 16 légiós szerepel a keretekben…
Tisztán hazai erőkre alapozott névsort egyetlen tréner sem adott le, a legkevesebb "külföldivel" – néggyel – a rendező Egyiptom, illetve Líbia lép fel. Az ellenpontot Kamerun és Elefántcsontpart képviseli, a két aranyesélyes kizárólag az országhatárokon túlról mozgósított futballistákat. Mindkét együttes 22 labdarúgót hívott meg európai kluboktól, a kameruniaknál Afrikában szereplő sincs a keretben (Salomon Olembé a katari el-Rajantól utazik Egyiptomba), az "Elefántok" egyik kapusa, Jean-Jacques Tizie legalább Tunéziában véd.

Franciaország kiürül

A korábbi gyarmati érdekeltségek miatt egyáltalán nem meglepő módon az öreg kontinens államai közül Franciaországból utazi Egyiptomba a legtöbb játékos: minden harmadik Európában légióskodó afrikai valamelyik franciaországi ligában szerepel. Az angol bajnokságokat is érzékenyen érinti a kontinensvetélkedő, ugyanakkor némileg meglepő, hogy az öt nagy sorozatból a spanyol delegálja a legkevesebb futballistát a tornára, mindössze hetet. Az UEFA égisze alá tartozó országok közül húsz küld labdarúgót azh Afrika-kupára, összesen 203-at.