"A csöppségek adnak erőt"

Csalóka természet. Mintha már a tavasz állna a startvonalnál, ugrásra készen, napfény borítja a szürke, poros várost s azt a drága, zöld gyepet. A férfi is a füvet nézi, a dús, tökéletes talajt, mintha csak azt vizsgálná, hogy a fia annak idején honnan lőtt kapura, hol cselezett ki egy becsúszó hátvédet. Hosszú, hosszú percekig figyeli némán a pályát, olykor felnéz az égre, tán mond is magában valamit, hogy aztán fel s alá járva folytassa a múltidézést. Össze sem tudná számolni, hányszor állt, vagy éppen ült a pálya szélén, s figyelte a gyermekét, amint kócos ifjú legényként, majd már válogatott futballistaként fut, vágtat, rohan. Sokáig nem szólt semmit a férfi. Nem tűnt megtörtnek, ránézésre bivalyerős, határozott, kiegyensúlyozott ember benyomását keltette. Pedig belemart a sors, olyan sebet ejtett rajta, amelyet soha, de soha nem hever ki.

De nem… nem panaszkodott. Amikor beszélni kezdett, szinte kedélyesnek tűnt, anekdotázott, mesélt, hogy egyszer csak odasétáljon a kapufához, és… elhallgasson. A népligeti FTC-sporttelep centerpályája úgy hozzánőtt az életéhez, mint a cigaretta és a korsó sör. Nehezen van meg nélküle. Hajdanán még az édesapjával jött ide, aki harminc évig volt utánpótlásedző a Ganz-Mávag csapatánál. Milyen büszkék voltak mind a ketten, amikor a Gábor gyerek egyszer csak jobbszélső lett a Fradi-serdülőben!
Csodálatos emlékek…

A tizenegy éves Gábort a nagypapa vitte le a Ganz Mávaghoz, majd amikor az megszűnt, az Építőkhöz, s onnan már a Ferencváros következett, ahol Harangozó László vette a szárnyai alá.
Nézem a férfit, és megpróbálom ellesni a titkát.
Mitől s honnan benne ez az erő, ez a hihetetlen tartás?
Csak a szeme, az olykor elkalandozó tekintete árulkodik a lelkében zajló viaskodásról.
Csak mesél és mesél, olykor nevetve emlegeti a régmúlt idők történéseit, mintha csak azért találkoztunk volna, hogy egy jót beszélgessünk. Persze hogy a fiáról, az ő kisebbik gyermekéről, akire annyira, de annyira büszke volt.
De mit is írok… Büszke ő most is. Hiszen benne még most is ugyanúgy él Gábor, mintha péntek este nem történt volna az a szörnyűség. A férfi higgadtan ejti ki a szavakat. Indulat nélkül eleveníti fel a tragédiát, pedig üvöltenie kellene, kiabálni Istennel, hogy miért éppen az ő fiát vette el, ráadásul így, ilyen megmagyarázhatatlan, drámai módon…
Miért?!

Kegyetlen csöngés, zokogás önkívületben

"Aludtam – mondja révetegen. – Nagyon mélyen aludtam, ezzel soha sincs gondom, a fejem felett mozsárágyúval is lövöldözhetnek, arra sem ébredek fel. Pedig csöngött, szinte megállás nélkül berregett az az átkozott telefon, péntekről szombatra virradó éjszaka. Isten bocsássa meg, nem hallottam, helyettem a feleségem riadt fel, pedig nekem kellett volna. Éva hangjára tértem magamhoz, az aszszony szinte önkívületi állapotban zokogott, és azt mondta… Azt mondta… Azt mondta, hogy… meghalt a fiúnk. Felültem az ágyban. Nem tudtam, hol vagyok, figyeltem azt a nőt, akivel negyvenhat éve élek együtt, és arra gondoltam, bármit megadnék, csakhogy elmúljon ez a pillanat. Móni, a fiam felesége hívott minket, tőle tudtuk meg, mi történt. Nem tudom, hány órát ülhettem az ágyam szélén, de végig arra gondoltam, erősnek kell lennem, mert itt van nekem a feleségemen és a nagyobbik fiamon kívül két gyerek, akiket fel kell nevelni. A csöppségek adnak erőt nekem. Sőt ez a két gyerek tart egyáltalán életben engem…"

Azt mondta a férfi néhány pillanatnyi hallgatás után, hogy az unokái nem tudnak semmit.
A két ikerfiúnak, a hétéves Rolandnak és Norbertnek még nem mondták meg, hogy elvesztették az apjukat.
A férfi vigyáz rájuk otthon, a nagyanyjukkal együtt őrzi az álmukat, a nyugalmukat, még az utcára sem engedik ki őket, nehogy egy újság címplapján meglássák az apjukról készült fotók valamelyikét, a televíziókészüléket sem kapcsolják be, nehogy a képernyőn keresztül kelljen szembesülniük a megváltoztathatatlannal.
Hétévesen feldolgozni mindezt – lehetetlenség.

A férfi tudja, mi vár rájuk s persze az anyjukra, az özveggyé vált Mónira, aki kedd este érkezett viszsza Ciprusról.
Szerdán, csütörtökön, pénteken, de legkésőbb vasárnap oda kell állni az ikrek elé…
"Meg kell innom egy vodkát, nincs mese, másként ezt nem bírom ki…"


A gyerek indiántáncot lejtett boldogságában

Eközben a férfi felült az ütött-kopott falelátóra.
Éppen oda, ahol annak idején kuporgott az apjával, s akivel együtt nagy-nagy izgalommal lesték a kis Gábort. Mosolygott a férfi, ahogy visszaidézte a jelenetet: a fia három gólt fejelt Sáfár Szabolcs kapujába, a Fradi serdülő 5–2-re verte meg a Vasast bajnoki meccsen, és szegény "Safinak" azt mondta az angyalföldiek edzője: belőled sosem lesz kapus.

"Onnan, ni, onnan, az ötös sarkáról fejelte Gabikám azt a három gólt. Szinte ugyanolyan mozdulat volt valamenynyi. Elképesztően erős csapatuk volt. Hrutka Janival mindig együtt játszottak, és az ő ifi együk volt az eddigi utolsó a Fradi történetében, amely bajnoki címet nyert. Ezerkilencszázkilencvenháromban történt mindez… Az az év! Hú, az egyszerűen fantasztikus volt! Emlékszem, MTK–Fradit rendeztek a Hungária körúti stadionban, Nyilasi Tibor volt az edzője a nagycsapatnak, és ott hívatta magához Gábort, és a Hrutka Janit, majd mondta nekik, ti hétfőtől a felnőttcsapattal készültök. Képzelje el, az én szerény, csendes fiam szinte indiántáncot járt a boldogságtól. Sokan kérdezték tőlem, hogyan neveltem én ezt a gyereket, aki nem ivott, nem dohányzott, még csak nem is csajozott. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy háromszázharminc első osztályú meccsen szerepelt, és sohasem állították ki, vagy tiltották el sárga lapok miatt. Én meg erre mindig azt mondtam, tisztességet tanult, és tudja, hol a helye a világban. Hát igen… Olykor talán megittam volna vele egy sört, de ő nem kért az ilyenfajta szórakozásból, állandóan csak lemezeket, CD-ket vásárolt magának, imádta a zenét, s elárulom, még szintetizátora is volt. Szegény Móni, a felesége néha rá is szólt, hogy kicsit csendesebben. De miket beszélek itt…"

Azt kérdeztem tőle, nincs-e benne düh, gyűlölet, Isten, vagy a feltehetőleg hibát elkövető ciprusi orvosok iránt?
Arra gondoltam, erre majd ökölbe szorul a keze, hiszen kemény ember volt világéletében, maga is futballozott, ha kellett kétkezi munkával kereste meg a pénzét, és mindig megharcolt az igazáért.

Nem láttam a szemében haragot, inkább valamiféle tehetetlen fájdalmat.
Pedig tudja, pontosan tudja, hogy a fia makkegészséges volt, és ha odafigyelnek rá az orvosok, ha nem engedik ki a kórházból kétszer is, akkor… Akkor még most is élne.

A halál kegyetlen, de élni kell… Élni!

Szerda este nyolc órakor beszéltek utoljára. Gábor akkor ért haza arról a meccsről, amelyen megsérült, de… Erről nem beszélt a szüleinek, nem akarta őket idegesíteni. Csak annyit jegyzett meg, szombaton alighanem kezdő lesz, de most leteszi a telefont, mert hatalmas vihar van készülőben.
A férfi fél a temetéstől.
Nem magát félti, hanem a feleségét, a menyét és az unokáit.
Képesek lesznek-e megbirkózni a fájdalommal?
Zavadszky Gábor édesapjának, Zavadszky Jánosnak élnie kell.
Hatvankét évesen irtózatos csapást mért rá a sors, ám a családja csak beléje kapaszkodhat, csak belőle meríthet erőt.
Van-e annál irtózatosabb próbatétel, amikor az apa temeti el a fiát?


A jövő héten szerdán lesz a temetés

Január 18-án, szerdán, 14.30-kor a Kozma utcai Új Köztemetőben kísérik utolsó útjára Zavadszky Gábort. A négyszeres magyar válogatott játékos földi maradványai szerda hajnalban érkeznek meg Limassolból Budapestre.
Milyen a sors…
Nyilasi Tibor 51. születésnapján, jövő szerdán, január 18-án felhőtlen ünneplés helyett gyászol – egykori játékosát, Zavadszky Gábort temeti.
Azt az embert, akit először ő küldött pályára az első osztályban, és most végleg búcsúznia kell tőle.

A Kozma utcai Új Köztemetőben 14.30 órakor kezdődik a gyászszertartás. Egy héttel később emléktornán emlékeznek meg a Ferencváros, a Dunaferr, az MTK egykori játékosáról, a ciprusi Apollon Limassol futballistájáról. A tervek szerint az Apollon mellett a Cipruson játszó magyarokból álló alkalmi válogatott, a szigeten edzőtáborozó Dinamo Bucuresti mellett a Ferencváros lépne pályára. Az együttesek 45 perces mérkőzést játszanának, a két győztes a döntőben, a két vesztes a harmadik helyért kiírt összecsapáson venne részt. Természetesen az esemény minden marketing-, reklám-, jegy- és egyéb bevétele a Zavadszky-családot illeti meg. A szervezők még dolgoznak azon, miként utazhatna ki Limasszolba minél több, Zavadszky Gábor emléke előtt ily módon is tisztelgő magyar futballkedvelő.

Információink szerint Zavadszky Gábor özvegye, sógora és a család ügyeiben segédkező egykori legjobb barát, a válogatott menedzsere, Hrutka János kedd este Bécsen keresztül utazott haza, míg Zavadszky Gábor földi maradványait a Malév menetrend szerint szerda hajnalban induló gépével szállítják szülőföldjére.


Sikerekkel teli pályafutása volt

ZAVADSZKY GÁBOR
1974. szeptember 10-én született Budapesten…
1987: A Ganz-Mávag, majd annak megszűnte után a Bp. Építők serdülőcsapatának tagja, innen a Ferencvároshoz igazol, és itt találkozik a nagy baráttal, Hrutka Jánossal…
1993. június 19-én bemutatkozik az NB I-ben (Nyíregyháza–FTC 1–2), így tagja a bronzérmes zöld-fehér együttesnek…
1993. augusztus 23.: Kispest–FTC 1–2 – Zavadszky Gábor Szuperkupa-győztes lett…
1994. március 19-én az Üllői úton 10 ezer néző előtt megszerzi élete első élvonalbeli gólját (FTC–Sopron 1–0)…
1994. június 15-én az emlékezetes, "lovas rendőrös" kupadöntő után Magyar Kupa-győztes (FTC–Kispest 3–0, 2–1)…
1994. augusztus 3-án a Vác–FTC (1–2) találkozón másodszor lesz Szuperkupa-győztes…
1995. június 3-án a Debrecen elleni 3–3-as döntetlennel az FTC behozhatatlan előnyre tesz szert, Zavadszky két fordulóval a bajnokság vége előtt először magyar bajnok…
1995 május 31-én, majd pedig június 21-én: FTC–Vác 2–0, 4–3 – másodszor lett Magyar Kupa-győztes és automatikusan Szuperkupa-győztes – harmadszor
1995 őszén tagja az FTC Bajnokok Ligájába jutott csapatának…
1996. június 12-én 45 ezer néző előtt a Népstadionban: BVSC–FTC 0–1 – két fordulóval a vége előtt másodszor is bajnok a zöld-fehérekkel…
1996. március 12-én az olimpiai válogatott tagjaként a Fradi-pályán a Skócia ellen szerzett győztes góljával főszerepet vállal abban, hogy a magyar futballcsapat 24 év után újra olimpián vehet részt…
1998 nyarán a Dunaferrbe igazol…
2000. február 23-án játszotta első mérkőzését a válogatottban, és ahogyan az olimpiai válogatott tagjaként 1996-ban, úgy ekkor is az Üllői úton lépett pályára címeres mezben az Ausztrália elleni 3–0-s vereséggel végződött mérkőzésen…
2000. május 12-én MTK–Dunaferr 1–4, három fordulóval a vége előtt a Dunaferr csapatával is bajnok, immár harmadszor…
2001 nyarán az MTK-ba igazol…
2003. május 30-án FTC–DVSC 0–0, Újpest–MTK 0–1, így immáron a harmadik klubjával, az MTK-val is bajnok, negyedszer…
2003. augusztus 19-én egy újabb nagy meccs: MTK–FTC 2–0, Szuperkupa-győztes, negyedszer, ezúttal az MTK játékosaként
2004 nyarán ismét az FTC-be igazol…
2005. január 5-én szerződést köt az Apollon Limassol csapatával…

2006. január 6-án a limassoli otthonában – az első orvosi diagnózisok, és a le nem zárt jegyzőkönyvek szerint – infarktussal együtt fellépő tüdőembóliában elhunyt…