Keménykedés a pályán és azon kívül

Edgar Davids, Paolo Di Canio, Roy Keane és Edmundo.
A nemzetközi futballvilág fenegyerekeit ugyan aligha lehet kritizálni képességeik miatt, a pályán tanúsított viselkedésük viszont olykor közbotrányt okoz. Edgar Davids nagyképű, Paolo Di Canio rendszeresen a nácizmust idéző karlendítéssel üdvözli csapata, a Lazio szurkolóit, Roy Keane szókimondó, az a fajta, aki nem ismer se Istent, se embert, Edmundo pedig még a futballpályán sem riad vissza a testi fenyítéstől vagy a szó szerinti közelharctól.

Magyarországon a hetvenes-nyolcvanas években az volt a "nagy szám", amikor egyik-másik újság hírül adta, hogy Ebedli Zoltán, netán Törőcsik András együtt bulizott, manapság Balaskó Iván már-már egy személyben a magyar labdarúgás első számú fenegyereke. A pécsi irányító még soproni játékosként keveredett két csúnya ügybe: egyszer ittas vezetés miatt gyűlt meg a baja a rendőrséggel, majd egy videotékás hölgy vádolta meg, hogy a labdarúgó erőszakoskodott vele – azonban ez a futballpályán kívüli történet, a játékos, ha a futballról van szó, a PMFC egyik húzóembere, ha csak a labdával foglalkozna, csupa szépet és jót írhatnánk róla.

Budovinszky Krisztiánnak ezen az őszön nem voltak "ügyei", bár ebben hosszan tartó sérülése is közrejátszott, no meg az, hogy első hivatalos ferencvárosi mérkőzésén, a fehérorosz MTZ Ripo Minszk elleni UEFA-kupa-meccs "odavágóján" az ellenfél edzője arról beszélt keserű hangon, hogy a hazaiak 17-es számú dresszben játszó védője felettébb indolensen játszott, és állandó sérülésveszélyt jelentett a minszki labdarúgókra. A történtek után László Csaba vezetőedző is elbeszélgetett a pályafutása során többször is piros lappal büntetett játékossal, akire az idény hátralévő részében már nem lehetett panasz.
Mintha egy másik fradista, a csapatkapitány Lipcsei Péter is nyugodtabban futballozott volna, mint az előző években. Korábban rendszeresen hergelte az ellenfél szurkolóit, ha lökdösődés alakult ki a pályán, abban szinte mindig részt vett, nem beszélve arról az ámokfutásáról, amelyet a Magyar Kupa előző kiírásának döntőjében művelt. Ám ezen az őszön ő is inkább csak a futballal törődött, s talán így tudott mindvégig gyengélkedő csapata vezéregyénisége lenni.
Horváth Gyula és a játékszenvedély… A pécsi (pardon: expécsi, merthogy idény közben eltanácsolták a klubtól) támadó nevét a legtöbben ma már nem a gólokkal, cselekkel, hanem a szerencsejátékokkal mossák össze. Horváth Gyula nem titkolta azt sem, hogy nagy tartozásokat halmozott fel szenvedélye miatt, igaz, ezeket a pénzeket mindig igyekezett visszafizetni. Ha nem tudta – beszélik –, az is előfordult, hogy a PMFC vezetői mentették meg ilyen-olyan kétes alakok bosszújától.

Kirívóan durva, futballpályára egyáltalán nem való viselkedése miatt kerülhet be összeállításunkba Molnár Zoltán. A Vasas kőkemény, egyesek szerint olykor alattomos védője a Honvéd elleni meccsen veszítette el önkontrollját, amikor a meccs 87. percében előbb vesén rúgta a földön fekvő Venczel Balázst, majd lefejelte Dancs Rolandot. Az MLSZ fegyelmi bizottsága példás büntetést szabott ki Molnár Zoltánra, ez év végéig eltiltotta, ráadásul 200 ezer forint befizetésére kötelezte.


Fair Play: Roberto Carlos az etalon

Nem megbántva a magyar futballpályákon nyargalászó labdarúgókat, kijelenthetjük: egyikük sem Roberto Carlos.
Nem csupán futballtudásban maradnak el a mieink a brazil válogatott és a Real Madrid klasszisától, hanem – és talán ez a szomorúbb – a mentalitást és a viselkedési morált tekintve sem érik el az ő szintjét. Roberto Carlos a világ egyik legsportszerűbb játékosa. A 2002-es vb-n például megtapsolta Ilhan Mansizt, miután a török szélső látványos csellel túljárt az eszén… Roberto Carlos akkor sem reklamál, ha történetesen ellene szabálytalankodnak, mi több, békítő szándékkal még ilyenkor is rendre ő nyújtja elsőként a kezét az ellenfelének. Roberto Carlos unikum a nemzetközi futballvilágban, noha rajta kívül még számos sportszerű játékos lép pályára hétről hétre.

Itthon más a helyzet. Természetesen nem lehet általánosítani, de idehaza mégis romlottnak hat a futball légköre, miként sok esetben a pályán tapasztalható morál is. Még véletlenül sem látni, tapasztalni Roberto Carloséhoz hasonló megnyilvánulásokat. Igaz, az ősszel Vincze Ottó erre kis híján rácáfolt. A 13. fordulóban rendezték a Fehérvár–Győr találkozót, és a 15. percben lapunk tudósítója azt jegyezte fel, hogy "Vincze Ottó belekönyökölt Schwarcz arcába (…), a győri játékos elnézést kért a fehérvári középpályástól."


Nincsenek példaképek
Szakértő: Bene Ferenc


Manapság a legritkább esetben láthatunk olyan mérkőzést, amelyen ne kerülne elő a sárga lap, s ami borítékolható: kisebb-nagyobb sportszerűtlenségek, durva belemenések "színesítik" a mecscset. Ezért is különleges a korábbi újpesti csatár, a 76 válogatottsággal büszkélkedő Bene Ferenc teljesítménye, akit – amellett, hogy kiváló játékos volt – pályafutása során egyetlenegy alkalommal sem állították ki.

"Nem kell emögött különleges magyarázatot keresni – mondta Bene Ferenc. – Egyszerű volt a helyzet: mindig a csapatkapitány beszélt a játékvezetővel, a többieknek pedig eszükbe sem jutott reklamálni. Akkoriban ugye sárga lapok még nem voltak, de különben is igyekeztem mindig fegyelmezetten futballozni, hiszen nem tehettem meg a csapattársaimmal szemben sem, hogy feleslegesen kiállíttassam magam. Ha pedig szabálytalankodtam is, udvariasan odamentem a bíróhoz, és igyekeztem megbeszélni vele a történteket."

Persze vannak esetek, amikor megbocsátható a sárga vagy akár a piros lap is, de csak abban az esetben, ha a labdarúgó a csapat érdekében követ el valamilyen szabálytalanságot. Súlyos probléma viszont, hogy a futballisták gyakran azért kapnak lapot, mert kirúgják a labdát a nézőtérre, vagy leveszik a mezüket a gólok után.

És hogy mi lehet a megoldás?
"Nem egyszerű a helyzet, a mai fiatalok ugyanis így nőnek fel, ezt látják a pályán – folytatta a 76-szoros válogatot újpesti támadó. – Nagy probléma az is, hogy Détári Lajos óta nincs olyan magyar futballista, akire felnézhetnének a gyerekek, aki példakép lehetne, míg korábban több világklasszis magyar futballista is volt. Roberto Carlos kiváló példa, ő azonban sajnos nem magyar, márpedig nekünk hazai példaképekre lenne szükségünk."

Aldo Dolcettit lehet követni!

Aldo Dolcetti új színt hozott a magyar futballba. A Budapest Honvéd olasz vezetőedzője először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Kispestre érkezése első heteiben napi négy gyakorlást vezényelt a játékosoknak. A sokak által lesajnált csapatból masszív gárdát faragott az ősszel, miközben a Honvéd labdarúgói, szurkolói valósággal áradoztak Aldo Dolcettiről. A szakember azonban akkor vált végképp szimpatikussá a közvélemény számára, amikor a 7. fordulóból elhalasztott, az ősz legnagyobb botrányával záruló Honvéd–MTK (2–2) mérkőzés lefújása után (Saskőy Szabolcs a 98. percben vetett véget a meccsnek, rögtön azután, hogy a vendégek kiegyenlítettek…) egy rossz szót sem szólt a játékvezetőről. " Játékosaim nagyszerűen futballoztak. Kár, hogy a végén mégis utolért bennünket az MTK, de hát ilyen a futball, ez benne van a játékban" – mondta Aldo Dolcetti.