Benyó betegen is bajnok lett

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
Vágólapra másolva!
2005.11.13. 00:46
Címkék
Hazánk 16 legjobb ritmikus gimnasztikázója részvételével elkezdődött a mesterfokú bajnokság. Az első napon az egyéni összetett versenyt rendezték, amelyet a 15 esztendős Benyó Fruzsina nyert meg. A nap érdekessége, hogy az ezüst- és a bronzérem tulajdonosa között tízévnyi a korkülönbség.
"Mondhatom, hogy a betegségem éppen most, a hét végén tetőzött – mondta Benyó Fruzsina már az aranyérem birtokában, mosolyogva, de kissé rekedtes hangon. – Nem is volt biztos, hogy elindulok, csak a hét közepén döntöttünk az edzőmmel a versenyzés mellett. Nem bántam meg, hogy eljöttem, mert nagyon jó érzés bajnoknak lenni." Egy éve még második volt az Óbuda RSG TC versenyzője, s az idén – még ha lázasan is – már nem engedte át az elsőséget az idősebb, rutinosabb Kiss Katalinnak. "Boldoggá tesz, hogy tapasztaltabb versenyzőt győztem le" – tette hozzá a már kisebb éremgyűjteménnyel büszkélkedő Benyó. Kérdésünkre, lesz-e kitüntetett helye a frissen nyert éremnek, azt mondta, először kiakasztja a többi mellé a szekrényajtóra vagy a lámpára, de ha már nem lesz több hely, akkor össze kell szednie az érmeket egy dobozba. A mezőny legidősebb tagja, a 23 éves Kiss Katalin vitte haza az összetettért járó ezüstérmet. A sikeres utánpótlás-nevelés bizonyítéka, hogy a harmadik helyen a mindössze 13 éves, Hauser Judith végzett, aki az ötödik éve működő Gradek-Csata Egyesület Lazsányi Erika által vezetett szakosztályában edz, s a jövő nagy tehetségének számít – ám a jelek szerint már most az. TIPPMIX-KUPA MESTERFOKÚ BAJNOKSÁG, LÁNG SPORTCSARNOK
Egyéni összetett. Bajnok: Benyó Fruzsina (Óbuda RSG TC, edző: Némethné Érfalvy Nóra) 51.950, 2. Kiss (Csepeli RG Club) 51.200, 3. Hauser (Gradek-Csata) 49.325
Legfrissebb hírek

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
10 perce

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
25 perce

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
43 perce

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
1 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
1 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
1 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2 órája

Venyercsán Bence a 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik