Bizonyítottak a tehetségek

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2005.10.31. 01:03
Címkék
A két Iváncsik, Gergô (balra) és Tamás is remekelt Izrael ellen
A két Iváncsik, Gergô (balra) és Tamás is remekelt Izrael ellen
A két Iváncsik, Gergô (balra) és Tamás is remekelt Izrael ellen
A két Iváncsik, Gergô (balra) és Tamás is remekelt Izrael ellen
A két Iváncsik, Gergô (balra) és Tamás is remekelt Izrael ellen
A két Iváncsik, Gergô (balra) és Tamás is remekelt Izrael ellen

Az osztrák felkészülési viadal utolsó napján, vasárnap már tornagyőztesként lépett pályára a magyar együttes.

A több sérült kulcsjátékosát nélkülöző magyar válogatott Izrael ellen nem számíthatott Nagy Lászlóra, akinek vasárnap délelőtt vissza kellett repülnie a klubcsapatához Barcelonába. Ám nélküle is remek játékkal fejezte be a viadalt az együttes, amelyben ezúttal a rutinosabbak közül Ilyés Ferenc és Buday Dániel villogott, a fiatal tehetségek pedig szinte valamennyien bizonyították, megérdemlik a szövetségi kapitány bizalmát. A mieink végig vezetve, biztosan győzték le a közel-keletieket, akik támadásaikat olykor túlbonyolították, és a torna végére erőnléti fogyatékosságaik is kiderültek.

3. forduló
MAGYARORSZÁG - IZRAEL 37–22 (17–10)
Südstadt, 100 néző. V: Reisinger, Kaschütz (osztrákok)
MAGYARORSZÁG: Mikler – Tombor, PUTICS 5, Császár 2, Józsa M. 1, ILYÉS 8, IVÁNCSIK G. 3. Cs: TATAI, Szente (kapusok), BUDAY 3, IVÁNCSIK T. 5, Frey T. 4, Tarnavölgyi 2, Vadkerti 4, Zubai. Szövetségi kapitány: Skaliczki László
IZRAEL: Dorosenko – Langleib 1, Jakob 1, Blecker 1, POMERANZ 8 (3), Maimon, BATIS 4. Cs: Levin (kapus), Sur 1, Mirkas, Feierman 3, Jan, Davda, Matalon 2, Fried 1. Szövetségi kapitány: Slomo Hoffmann
Az eredmény alakulása. 7. p.: 5–0. 10. p.: 6–3. 12. p.: 11–9. 44. p.: 26–17
Kiállítások: 12, ill. 8 perc
Hétméteresek: 1/0, ill. 5/3

Ausztria–Fehéroroszország 36–34 (17–19)

A végeredmény: 1. Magyarország 6 pont, 2. Ausztria 4, 3. Fehéroroszország 2, 4. Izrael 0

Mestermérleg
Skaliczki László: – A viszonylag kevés tatai edzés után együttesem nagysze-rűen megállta a helyét Südstadtban.

Legfrissebb hírek

Sportlövő Bajnokok Ligája: aranyérmes a férfi puskacsapat

Egyéb egyéni
1 perce

NB I: Puskás Akadémia–Újpest

Labdarúgó NB II
13 perce

A Nyíregyházát nem zavarta, hogy hátrányba került, három góllal válaszolt a ZTE-nek

Labdarúgó NB I
52 perce

Történelmi győzelem! Szalay Szabolcs főszereplésével nyert a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

A Levante nyerte az újoncok csatáját Oviedóban

Spanyol labdarúgás
1 órája

Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

F1
1 órája

Lékó Péterrel és Rapport Richárddal megyünk az éremért a csapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Női kézi BL: DVSC–Esbjerg

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik